Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Nagy és kicsi: ezt várják 2015-től a polgármesterek

Fertőrákos és Pusztacsalád polgármesterétől kérdeztük: mit várnak 2015-től?

- Mit várnunk: sok pénzt, hogy minden célunkat megvalósíthassuk. Persze sohasem elégedetlenkedhetünk, mert mindig abból kell kihozni a legjobbat, amely a rendelkezésünkre áll - mondja Palkovits János, a soproni térség egyik legnagyobb településének, Fertőrákos polgármestere.

Utakat, járdákat újítanak fel

 - Az idei költségvetés még alakul, de az anyagi lehetőségeinkhez mérten igyekszünk megvalósítani egyet-egyet a hosszú távú terveinkből. Ilyen például az utak, járdák, buszmegálló felújítása. Fontos lenne további parkolókat kialakítani. Jelentős náluk az idegenforgalom, így a hozzánk autóval érkezők számára biztosítani kell a biztonságos várakozási lehetőséget.

Palkovits János
Palkovits János


Egy államközi szerződés szerint Fertőrákos és Fertőmeggyes (Mörbisch) közötti utat csak gyalogosok és kerékpárosok használhatják. Mivel mind többen dolgoznak a határ mentén, így az autóval közlekedők egy kerülőúton - de helyenként szabálytalanul - mennek át a szomszédos településre, vagy éppen Rusztra (Rust). A rendőrség nem egy esetben szabott ki már büntetést. A polgármester elmondása szerint ez a helyzet megváltozhat.

Szabad út az autóknak

- A napokban ülünk össze a fertőmeggyesi önkormányzat vezetővel - folytatja a polgármester. - Azt tapasztaljuk, hogy e tekintetben hajlandóak az együttműködésre, s megváltozott az hozzállásuk. Így közös álláspontot képviselhetünk: legyen új államközi megállapodás, s autóval is szabályosan lehessen közlekedni a két ország között.

Arról sem egy cikket írtunk már, hogy a Fertő tótavat körülölelő kerékpárútnak hiányzik egy szakasza, mégpedig Fertőrákos és Sopron-Balf között. Úgy tudni, jelenleg a kivitelezői közbeszerzési eljárás zajlik, így várhatóan tavasszal elkezdődhet a munka, amely végén már tényleg külön úton lehet körbekerekezni a tavat. A polgármester szerint kívánatos lenne, ha a strandra vezető, külön bicikliút is megépülhetne.

Takarékoskodnak

Egy másik településen, Pusztacsaládon ugyancsak optimistán várják az évet.
- Új polgármesterként most veszek részt először a költségvetés elkészítésben - fogalmaz Csapó Gábor.

- A célunk az, hogy az első időben takarékoskodjunk. Így, megfelelő tartalék esetén már könnyebben vehetünk részt pályázatokon is. Az önkormányzati hivatalra ráférne már a felújítás. A gázfűtést pedig vegyes tüzelésűre lehetne átalakítani. Így egy helybélinek megoldódna a tartós foglalkoztatása.

Csapó Gábor
Csapó Gábor


Mint megtudtuk, a településen gyakorlatilag ismeretlen fogalom a munkanélküliség, ugyanis a helyi kertészeti cég szinte mindenkinek tud munkát, s így megélhetést biztosítania.

Összetartó a közösség

- Nyugodt település a miénk, így nem is csoda, hogy a megüresedő családi házal hamar elkelnek folytatja a településvezető. - Az új lakók pedig hamar beilleszkednek. Jó közösség alakult, összetartó a falu népe. Ezt láttam az eddigi rendezvényeinken is. Ahol megvan az összefogás, márpedig nálunk megvan, ott legyen is bármilyen nehézség, mindent meg lehet oldani.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Súlyos helyzetben Fertőd

Fertődön az önkormányzat kifizetetlen áramszámlái miatt nincs köz- és díszkivilágítás –… Tovább olvasom