Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Music Café Sopron - A húrok közé csapnak

A jó zenében, egymás rutinjában, elkötelezettségében és a barátságban hisznek az egy éve alakult Music Café Sopron tagjai. A zenészek szeretnének egy állandó helyet az igényes élőzene kedvelőinek.

Az elmúlt év az útkeresésről, az összerázódásról szólt a 2009 decemberében alakult együttes, a Music Café Sopron tagjai számára. Mára elmondhatják: sínre kerültek a dolgok, zeneileg és emberileg is ott vannak, ahová eddig is igyekeztek.

- Olyan ez nekünk mint egy csoportterápia. Barátokká váltunk, azonos a zenei ízlésünk, rendben vagyunk együtt és külön-külön is - fogalmaznak a szerdai próbán, amikor az együttes arc poeticáját boncolgatjuk. Kutasi Heléna és Márton Annamária az énekesek, Czetin Tamás ül a doboknál, Károlyi Szabolcs a billentyűs hangszereknél, Kóbor Péter a gitáros, Németh László, alias Bendzsó énekel és billentyűs hangszereken játszik, Szántó Tamás pedig a basszusgitáros.

Egymás szavába vágva igyekeznek megfogalmazni a lényeget; hogy hisznek a jó zenében, az igényes közönségben, és hogy valahol kell lennie egy helynek Sopronban, ahol össze lehet jönni hangulatos bulikra. Bár még nem derült ki, hol is van ez a hely konkrétan, a zenészek nem adják fel...

- A hatvanas évek rock and rolljától a funkyn át a diszkóslágerekig többféle műfaj között kalandozunk, röviden azt tudnám mondani: a Music Café Sopron partizenekar és slágereket játszunk - fogalmaz Károlyi Szabolcs, az együttes alapítója, aki annak idején a Juice-t is felépítette. Náluk nincsenek korlátok, derül ki gyorsan: a húsz éves tapasztalattal muzsikáló rutinos zenésznek egyenrangú partnere a felnőtt korhatárt alighogy túllépő ifjú titán. Mindnyájuknak megvan a privát élete, nem a pénzszerzés hajtja őket.

Tehetségkutató versenyeken sem akarnak indulni, inkább saját számokban, egyedi stílusteremtésben gondolkodnak. Sok induló zenekarnak okoz nehézséget, hogy mire összedobják a drága technikai hátteret ki is ég az együttes, szerencsére a Music Café Sopront ez a veszély sem fenyegeti. Egymásból merítenek erőt és ötletet, hogy aztán zenéjükkel másokat is feltölthessenek.

Olvasóink írták

  • 2. Nanu 2011. március 23. 09:09
    „Kisalföldtől ne várj ilyen alapvető dolgokat :) kép, magyarázat, másik fél megkérdezése, utánajárás stb..:)”
  • 1. rozinéni 2011. március 22. 17:20
    „gratulálok nekik:)) de igazán tehetek volna ide egy képet is róluk”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kocsis Ferenc a fertődi vitákról nyilatkozott - videó

Kocsis Ferenc, Fertőd polgármestere videó nyilatkozatban reagált a helyi Info TV-ben sugárzott… Tovább olvasom