Kisalföld logö

2018. 08. 19. vasárnap - Huba 18°C | 31°C Még több cikk.

Műemlék értékű telkek

„ A magyar kulturális örökség egészén belül is kiemelkedő jelentőséggel bír a nagycenki Széchenyi-kastély együttese " – áll a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által írt levélben, melyet 26 nagycenki család kapott kézhez az év elején. A levél a kastéllyal szembeni híres hársfasor mentén lévő ingatlanok állami tulajdonba vételéről tájékoztatta az érintetteket.
A fasor melletti területet 1949-ben parcellázták fel építési telkek kialakítása céljából, de az egymást követő rendezési tervek egyike sem engedélyezte a telkek beépítését – azok műemléki jelentősége, értéke miatt. A tulajdonosok a második világháborúban elesett hozzátartozóik után kárpótlásként kapták az említett ingatlanokat. Udvardi Imréné polgármester asszony elmondta, hogy a helyi önkormányzat azért támogatta a telkek állami tulajdonba vételét, mert így a tulajdonosok még ebben az évben megkaphatják az ingatlanjaik valós értékét.

Ezek a telkek a Hidegségi és a Kiscenki utcában vannak. A polgármester asszony elmondta, hogy a program szerint a végső cél a kastéllyal szemközti rész egészén egy egységes park, zöld terület kialakítása. A program első körében, mely hamarosan elkezdődik és még ebben az évben be is fejeződik, az üres telkeket vásárolja fel a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal. Az egyértelmű tervek ellenére az áprilisban Nagycenken tartott tájékoztató sok bizonytalanságot hagyott maga után a tulajdonosokban. Többen nehezen értelmezik az „ állami tulajdonba vétel " vagy az „ elővételi jog " fogalmát. Szükség volna a felmerülő bizonytalanságok mielőbbi tisztázására, hogy a Nagycenket a világörökségi címéhez még méltóbbá tevő program valóban megvalósulhasson.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tavaszi haltelepítés a Fertőn

Beköszöntött a tavaszi halivadék-telepítések időszaka a Fertő tavon. Néhány nappal ezelőtt… Tovább olvasom