Az MSZP kérdése: Siker vagy kudarc a soproni államtitkár lemondása?!
Bár dr. Molnár Ágnes fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár lemondását követően, sikerként nyilatkozott az általa felügyelt területről, a tények mást mutatnak. Molnár Ágnes és a fejlesztéspolitika megbukott Magyarországon - mondta el pénteki sajtótájékoztatóján Kalmár István (MSZP), a párt helyi elnöke.
Sopron polgármestere például előszeretettel dicsekedett azzal, milyen sok pályázatot nyert meg a város az előző, MSZP-s kormányzati ciklusban. Érdekes, hogy most, amikor a város gazdasági alpolgármesterének felesége a fejlesztésekért felelős államtitkár, lényegesen rosszabbak a város pályázati eredményei. Eddig többnyire a korábban megnyert pályázatok átmatricázása folyt, ami kimerült a Széchenyi Terves szórólapok és zászlók kihelyezésében - folytatta a politikus.
A Sopronban is jól ismert Közgépes és egyéb közbeszerzések számos gyanút, kérdést vetnek fel, a témával foglalkozó független, civil szervezetek szerint a pénzek elosztása egyre átláthatatlanabb, egyre gyanúsabb - tette hozzá Kalmár István.
A nagy csinnadrattával és városi pénzen felújított várkerületi Széchenyi Programiroda is zárva van, pedig mekkora felhajtással adta át annak idején az időközben lemondott államtitkár-asszony.
Csúsztatásokkal, félrevezető statisztikákkal dobálózik a Fidesz, de kudarc, kudarc hátán az országban és Sopronban is. Mára kiderült, a Fidesz képtelen normálisan kormányozni az országot és képtelen helyesen vezetni a városokat, Molnár Ágnes és az egész fdeszes fejlesztéspolitika pedig megbukott! Sajnos ennek a levét isszuk itt Sopronban is - zárta Kalmár István.
Fidesz reakció: Kalmár István politikai megnyilvánulásait nem a tények motiválják
A szocialisták újra feltették a régi lemezt, újra és újra megpróbálják félrevezetni azzal a soproniakat, hogy nem fejlődik a város, nincsenek fejlesztések - reagált Abdai Géza, a Fidesz soproni elnöke Kalmár István szavaira.
Arról a kormányzati ciklusuk alatt is keveset hallottunk, hogy a soproni MSZP hol és milyen módon lobbizott a saját kormányánál a város által benyújtott pályázatok sikeréért, de arra mindenki emlékszik, hogy hány esetben gáncsoskodtak. Elég csak arra gondolni, hogy a szocialisták rövidítették meg 300 millió forinttal a belváros felújítást.
Beszélhetünk az AGORA pályázatról is, amely kapcsán éppen Kalmár István javasolta a városnak, hogy a Russ-villával pályázzunk, majd amikor jelentős kiadással megterveztettük, előkészítettük, és a benyújtás után magas szakmai pontszámokat értünk el, akkor az MSZP-s többségű testület elutasította a támogatást. Ha a szocialistákon múlt volna, akkor ma nem épülne a Kőszegi úti aluljáró sem, hiszen mindent elkövettek, hogy a kizárólag a fantáziájukban létező vasútsüllyesztés és felüljáró építés tervével akadályozzák a megvalósítást - tette hozzá Abdai Géza.
A tények ugyanakkor makacs dolgok! Egy párt helyi elnökétől elvárható, hogy tájékozódjon ebben a kérdésben. Javasoljuk, hogy tekintse át a hivatalos összesítéseket, melyek szerint Sopron városában a pályázati forrásoknak köszönhetően összesen mintegy 60 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg, illetve valósul meg a közeljövőben. Ebből az önkormányzat nyertes pályázatai mintegy 26 milliárd forintnyi nagyságrendet jelentenek (közel 10 milliárd 2010 után). 34 milliárd forint értékben pedig a városban működő intézmények, nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások eredményes pályázatainak köszönhetően gazdagodott városunk - folytatta a politikus.
Megújul a Fő tér és a Tűztorony, új turisztikai és látogatóközpont épül, kialakítjuk a Várfalsétányt, aluljáró épül a Kőszegi úton, oktatási intézményeinket fejlesztjük 2 milliárd forint értékben, fontos közlekedési utakat újítottunk fel, új hulladéklerakó épül, fejlődik a kórház, csapadékvíz-elvezető rendszert építettünk és a sor hosszan folytatható.
Sajnáljuk, hogy Kalmár István politikai megnyilvánulásait nem a tények motiválják - zárta Abdai Géza.
azért Qrvára "rendes" ez a kisvadföld: az arcusi páros férfitagjának cikkére adott szoci válaszra sem lehet reagálni.
ez az igazi-ŐNCENZURA- igy semmi "bántodása " nem lesz a kisvadföld "alkotoinak"- na de ugye ismerős ez - a régi un. kádárista korszakban volt ez a "menő"
41. 1soproni 2012.06.12. 07:14
(Dr.Simon mint volt határőr főtiszt-kötelezően- részt vett az un. M-L szemináriumokon- hát a mostani (Kalmár) reagálása( demagógiája-ferdítései) megállná a helyét ott is.
Ugye nem véletlenül mondom, hogy a mostani fülkés forradalmi élcsapat és a rákosi-kádári forradalmi élcsapat HASONLÓ
-SZINTE MINDEN SZINTEN(már csak az hiányzik , hogy kötelező vastapsokkal, éljenzésekkel "dicsőítsük" a mostani párt elsőtitkárát a PÁVATÁNCOST- és élcsapatát
( régi beidegzödés okán a beirásomat "tároltam")
ui. a válaszokat: ARCUSI páros jelligére kérem)
41. 1soproni 2012.06.12. 07:14
a 40-es beirásomban leirtam, hogy miért.
tehát a lényeg:
" most mikor már minden szinten a fülkés forradalmi élcsapat URALKODIK, ki is merészel "keményebb" birálatot irni roluk" ill. a kisvadföld furaura inkább kerülni akarja, hogy öt is kirugják. Mo.-on már csak egy megy a "pávatáncos" második uralkodásának második évébe. Jövöre, de lehet, hogy már a "nyáriszünet" után, már csak a PÁVATÁNCOST és a fülkés forradalmi élcsapatot DICSÉRŐ cikkek jelenhetnek meg majd, mind a nagy előd -Rákosi pajtás "szabadnépében".
ja napokban jelentette ki a pávatáncos, hogy hazánkban (neki) sikerült "megerösiteni a "demokráciát(tudod a polpottos ügyészség ünnepén).
Fülkés(pávatáncos) élrajongok!
a Fleto korszakában ugye ilyen volt a DEMOKRÁCIA?
Vajon a Simonos cikkhez miért nem lehet hozzászólni?
Nem is oly régen még Fleto korszakban egyszer irtam egy negativ beirást :M.Ágika és párjárol- semmi ocsmányság-csak a tényeket értékeltem- de elkövettem egy Qrva nagy hibát: a páros által üzemeltetett vendégláto"egység" nevét "használtam" fel a páros megnevezésére- hát lett is belőle botrány- KITILTOTTAK- majd hosszu küzdelem után a kisvadföld "furaura" megbocsátott- és vissza engedett.
Uraim és Hölgyeim!
mint irtam ekkor Fletoék voltak "hatalmon"- most mikor már minden szinten a fülkés forradalmi élcsapat URALKODIK, ki is merészel "keményebb" birálatot irni roluk.
( régi beidegzödés okán a beirásomat "tároltam")
ui. a válaszokat: ARCUSI páros jelligére kérem
"Csetneky "
a 30. as beirásomban 2012.06.10. 08:16-kor ezt irtam
" érdekes de tanulságos a még megmaradt fülkés éltapsolok "reagálásai":
(majd itt felsorolás következik és)
17.Csetneky: ujból nem ir semmit"
hát ujbol hoztad a "formádat"
ja és olvastad a fülkés forradalmi élcsapat egyik napi pártpropaganda kiadásában azt,hogy "pávatáncosnak" alapitott legujabb közv.kutatoknál a vezéred ujból első helyre került?
van egy Qrvára e témára illő mese: A király uj ruhája.
1956-! tudod akkor is egy hasonlo "stilusu "párt ellen "mozdult" meg a NÉP( nem a zemberek- hanam a NÉP)-mint a mostani fülkés forradalmi ÉLCSAPAT
36. LAZA
Számíthatunk a világ " kultúráltabb" részének a támogatásában.Például mint 1956-ban?
Én ezt gondolom, hogy hiába 8 évezünk.
Mivel az már nem fogja megoldani a gondokat.
Talán ezen energiákat arra fektetni, hogy megoldásokat találjunk a gondokra!
35.No no!
Mindenkiről tudnak mindent.
Természetes,hogy nem az ellenségeiket fogják a bizottságokba ültetni.
Abban viszont igazad van és másra nem számíthatunk csak az EU-ra,és világ kúlturáltabb részének a támogatására!
Ezek a hatalom megtartása érdekében mindenre képesek lesznek.
34. Ha meg is próbálkozik bárki az eredmények manipulálásával, ez Európában nem fog menni. Mo. nem Fehéroroszország vagy valamelyik más szovjet utódállam. Elsöprik a hamis eredményt produkálókat. A tisztviselők pedig utálják ,őket. Nem 2009-2010 körül vagyunk, amikor az átmentés érdekében a hivatalokból kompromittáló iratok mehettek ki. Ma már sokan a baloldalnál kopogtatnak... Ez fel fog gyorsulni, ha az emberek látják a hatalom erodálódását.
hirdetés
