Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Miss Saigon vs. Stadion gyep 1-1

A soproni focikedvelők részéről felmerült: milyen károkat okoz a Káposztás utcai stadion gyepén a Miss Saigon előadás? A szervező megnyugtatott: mindent rendbe tesznek.

Augusztusban tartják meg Sopronban a minden idők legnagyobb szabadtéri városi produkcióját a Miss Saigont. A nagyszabású, helikopteres, fény és hangtechnikával dúsított produkciónak a Káposztás utcai stadion ad otthont.

Most, hogy az SVSE felkerült az NBII-be a városi foci kedvelők részéről felmerült: mi lesz a gyepszőnyeggel.

- Jogos a felvetés, ugyanakkor ezúton is szeretnék mindenkit megnyugtatni, a lehető legnagyobb gondossággal járunk el – fogalmazott Török Zoltán, az MKB Musical Aréna ügyvezető igazgatója. – Időben gondoltunk erre a problémára. A küzdőtéren, azaz a pályán a lelátót az előadást megelőző nap fogjuk felállítani. Ez esetben a sérülés lehetősége minimális. A színpad viszont nagyobb fejtörést okozott. Egy ausztriai céggel már felvette a kapcsolatot, a stadiont üzemeltető Sopron Holding Zrt. Amennyiben szükséges, akkor a jelenleg elérhető legmodernebb technológiával fogják helyre állítani a gyepet. Az, hogy hol lesz szükség a pótlásra, az a koncert után derül ki. Az azonban bizonyos, hogy a labdarúgóknak várniuk kell majd, hogy újra birtokba vegyék a stadion. Emiatt szíves megértésüket kérjük.

Török Zoltán hozzátette, a megkötött szerződés értelmében a felmerülő költséget a koncert szervezőjét terhelik. A cél az, hogy az előadás után jó érzéssel távozzanak a nézők, miként az is, hogy az ezzel járó ˝kellemetlenségeket˝ a lehető legkevésbé szenvedje meg a stadion gyepe.

Olvasóink írták

  • 11. Annny 2011. június 18. 18:50
    „Nevetséges ez az egész....ha focira nem lehet a pályát használni,mert amit itt Sopronba művelnek az nem foci...akkor legalább valami haszna legyen.”
  • 10. gmentes 2011. június 18. 17:00
    „Nincs is Sopronban foci! Legalábbis a káposztás utcai stadionban nincs! Akkor meg nem mindegy, hogy mi lesz ott. Az új füvet meg egy délelőtt kiterítik. Még jó, hogy sok a ráérős fociszerető, ill. gyepszerető!”
  • 9. Cortez74 2011. június 18. 15:41
    „Kénytelen vagyok hozzászolni, mert ugy látom rettenetesen ért Török ur is a FÜ- höz!!! Na elöször is, ha lefedik bármivel is a fü befog "dögleni" Föleg ugy hogy orákon átt emberek fográk taposni!!! Rendbetétel! Az pedig sajnos az egész játék tér , pontosabban ahol lefedik, ahol a lelátófelépitménye lesz ott ez elkerülhetetlen !!! Következö ami fontosabb!!! Gyeptéglázás! Az sem olyan egyszerü dolog, mivel körübelül 1 honapot vesz igénybe a cserélt gyep beágyazodása! Arra pedig nem igazán van ideje szerintem , mert mérközést kellene játszani a csapatnak! Igy azt gondolom , hogy ebböl rendbetétel már nem lesz!!! Vagyis a magyar közuthálozatot tudnám példának mondani, amit tudunk hogy müködik! Befoltozzuk egyszer , aztán ha feltörik , felfagy az má nem a mi bajunk!!! Mossuk kezeink, mert mi teljesitettük amit vállaltunk!!!
    Ezzel ellentétben Török ur ha tehetné az Arénábol kitiltaná a terem focit!!! Mert félti amit megépitettek!
    Ez forditva senkit nem érdekel!!!”
  • 8. Kriesztó 2011. június 18. 09:46
    „zoltee, ne is lepődj meg: bármi fejlesztésről, eseményről megjelenik egy cikk, már jönnek a hozzászólások, hogy "minek kell ez?", "csak rosszul járunk vele", stb.. Tisztára "halljunk meg" hangulat uralkodik, vagy "menjünk vissza az időben 70 évet"... Nem értem, hogy miért kéne leírni már előre ezt a produkciót. És azt honnan tudjuk előre, hogy annyira tönkre fog menni a gyep? Bízzuk szakértőkre, majd ha az előadás után valami gond lesz, akkor lehet károgni, addig örüljünk a kezdeményezésnek! Keressük már egy kicsit a jó oldalát az új dolgoknak! Ha örökké csak a negatívat, a hibákat kutatjuk akkor nem jutunk sehová, csak begyöpösödünk...”
  • 7. zoltee 2011. június 18. 02:49
    „Mi köze a nemzeti érzületnek a színházhoz? meg bármihez? Felháborító! Ezek szerint, aki nem oda szavaz, akik annak tartják magukat, az nem is magyar? Félelmetes, hány ember nem gondolkodik csak ismétli a demagógiát. Ráadásul, ennél a hírnél? Ehhez ennek mi köze? Itt a téma a foci és a színház kapcsolat. Egy monumentális produkció, ami jót hozhat a városnak image-ben. És ha keres rajta néhány ember? Megdolgoznak érte, bár én azon se lepődnék meg, ha jó nullszaldósra kihoznák. A focistadion ügye is meg lesz oldva, dícséretes az NB2. De a világon mindenütt működik a szabadtéri koncert és kulturális programok szervezése a gyepen, itt miért ne menne a visszaállítás? Zalaegerszegen NB1-es pályán, szezon közben, meccs után tömegkoncert, azt hiszem EDDA volt néhány éve, családi focimajális vagy hasonló. Aztán szépen mindent rendbe tettek és a következő meccsen újra kiváló volt a talaj. Szerintem sokkal több az irigység vagy a túlzott aggodalom, mint amennyi félelem kell. Ez a nemzetiskedés, ez meg továbbra is felháborító!”
  • 6. csípőspaprika 2011. június 18. 00:00
    „Mivel a megfelelő hírnél - érdekes mód nem lehet kommentelni -, miszerint soproni színházigazgató pályázna pesti József Attila Színházra csak két megjegyzés:
    - érdekes, hogy markáns, mit nem mondjak vátesz jobbos színházi embereket (Eperjes, Koltay) ejt a Fidesz-éra, addig a hétköznapi érvényesülni látszik,
    - Sopronban legutoljára akkor volt Színház, amikor még Selmeczi Roland volt az egyik vezető színész. Tiszta, nemzeti érzületi éra volt az!”
  • 5. fcsopron60 2011. június 17. 20:26
    „Miért lesz foci Sopronba?
    Ne nevetessék ki magukat!
    A város nem ad pénzt a gysev nek nem kell bn2.
    A másik ott van az svse pálya nb3 nagyon alkalmas.
    A város vezetés nem szereti a sportot.
    Csak a szinház a maguk szorakoztatása a lényeg a melós le van sza.va”
  • 4. coolzsu 2011. június 17. 20:25
    „hmm... van itt foci?....”
  • 3. matuskaszilveszter 2011. június 17. 17:12
    „a soproni foci A magyarországival egyetemben kutyagumit sem ér kár a sok pénzt focira fűre stadionra költeni. többet hozna ha bevetnék virággal.”
  • 2. öröksoproni 2011. június 17. 15:09
    „A stadion gyepe rémisztően fog kinézni. Olcsóbb lenne előre fa járólapokkal , a gyeptől 5-10 cm magasságban lefedni, mint utólag a kitaposott gyepet pótolni.”
  • 1. bobo 2011. június 17. 14:35
    „Csak az a szép, zöld gyep...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szombattól közvetlen vonatok indulnak Sopronból a Balatonra

Sűrűbben járó vonatok, kényelmesebb kocsik, kerékpárszállítás, családi kedvezmény - ezek a nyári balatoni menetrend legfontosabb jellemzői. Tovább olvasom