Kisalföld logö

2018. 08. 18. szombat - Ilona 18°C | 29°C Még több cikk.

Miss Saigon Dolhai Attilával és Feke Pállal Sopronban

Dolhai Attila és Feke Pál először lép színpadra egy előadásban: a Miss Saigon két férfi főszerepét alakítják 2011 nyarán Sopronban.

Boublil és Schönberg világszerte népszerű musicaljének női főszereplőjét egyelőre nem árulják el a szervezők.

A produkciót beharangozó sajtótájékoztatón Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház főigazgatója elmondta, hogy Chris szerepében Dolhai Attilát, Johnként pedig Feke Pált láthatja-hallhatja majd a közönség az új produkcióban. Mint kiemelte, a két fiatal színész még sosem dolgozott egy előadásban.

Kerényi Miklós Gábor felidézte, hogy a Miss Saigon 1989-es ősbemutatója óta több tízezerszer ment szerte a világon. A musical 1994-es magyarországi bemutatója - előbb a Szegedi Szabadtéri Játékokon, majd az operettszínházban Kerényi Miklós Gábor rendezésében - a műfaj hazai történetének egyik legfontosabb állomása volt Bíró Eszterrel, Kaszás Attilával, Csengeri Attilával és Sasvári Sándorral a főbb szerepekben.

A 2011. augusztus 19-20-21-i soproni MKB Musical Arénabeli premiert is Kerényi rendezi, aki hangsúlyozta: ugyanolyan látványos produkciót tervez régi alkotótársai, Kentaur színpadképében és Horváth Kata jelmezeivel, de az elmúlt 16 év tapasztalatait is felhasználja a darab színpadra állításában.
A többi szereplő nevét egyelőre nem árulta el a rendező, azt azonban elmondta, hogy a második szereposztásra meghallgatást hirdettek, amelyre a hónap végéig lehet jelentkezni. A Miss Saigon ugyanis a soproni bemutató után a Budapesti Operettszínház repertoárjára kerül.

A musical Giacomo Puccini Pillangókisasszony című operája alapján íródott. Egy kudarcra ítélt románcot ír le a hetvenes évekbeli Saigonban, a vietnami háború idején.

"A Miss Saigon azon rockoperák-musicalek közé tartozik, amelyek igazi zenedrámák. A mű katartikus élményt kínál szinte minden nézőnek, szól a gyarmatosításról, a kommunizmus kísértetéről, a különböző kultúrák, népcsoportok közötti különbségekről, mégis főképp a szerelem mindent legyőző erejéről mesél. Sopronban, a páneurópai piknik, a vasfüggöny lebontásának történelmi helyszínén különös aktualitást nyer ez a produkció" - vélte a rendező.

A Miss Saigon előadásaira esténként 5800 nézőt várnak, nemcsak Magyarországról, hanem Bécsből és Pozsonyból is - fűzte hozzá Török Zoltán, az MKB Musical Aréna vezetője, hozzátéve, további bemutatókat is terveznek a Budapesti Operettszínházzal.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átjáró Sopronban – A hó leleplezi a gyalogosokat

Hiába a jó szó és a figyelmeztetés, ne a zebra nélküli helyen menjenek át az emberek Sopronban a Csengery úton, a hóba vágott csapa elárulja, sokan még mindig fittyet hánynak a veszélyre. Tovább olvasom