Kisalföld logö

2018. 07. 16. hétfő - Valter 17°C | 27°C Még több cikk.

Mindenki akarta - Lemondott a fertődi képviselő testület

Az új választást várhatóan január első felében tartják meg. Téma volt a polgármester egyik email címe is.


Dr. Molnár Ferec alpolgármester napi rendi pontként szerette volna felvetetni - törvényesen, szóban előterjesztve - az "A polgármester éves munkájának értékelése" című pontot - tudósít a fertopart.hu.

Ezt némi huza-vona (polgármester - jegyző - képviselő-testület) után a testület az Egyebek pontba vette fel.
 
E pontig érkezve különösebb vita nélkül, rendben folyt az értekezés.
 
Az ominózus pontban az alpolgármester kapott szót. Beszédében egyértelműen kifejtette, hogy bár nagy reményt fűzött a közös munkához, belátja, hogy ez a testület ebben az összetételben nem vezetheti Fertődöt. Ugyanakkor elmondta, hogy a polgármestert alkalmatlannak tartja a feladathoz, mert az elmúlt egy évben sem tudott felnőni a polgármesteri teendők elvégzéséhez. Ezek után a konzekvenciák levonására, lemondásra szólította fel Kocsis Ferencet.

Patonai Tamás képviselő többek között hozzátette, hogy nem volt célja személyeskedés, de nem tudja elfogadni, hogy a polgármester ur-isten@freemail.hu címet használ. (A polgármester válaszában elmondta, hogy nagyon sok email címe van, ezt pedig a "haverokkal" használja csak, viccelődésből.). Patonai Tamás szerint ez elfogadhatatlan.
Példákon keresztül a képviselő még elemezte, hogy miért nem lehet együtt dolgozni a polgármesterrel.

Csatlakozott továbbá a többi képviselő is, akik sorban elmondták, hogy miért alkalmatlan szerintük Kocsis Ferenc a városvezetésre.

A teljes írás itt >> 


Előzmény:

Az elmúlt héten is érezhető volt a fesztültség a testület tagjainak megnyilvánulása alapján a polgármester és a képviselők között a képviselői lakossági fórumon.

Többen szóba hozták, hogy bizonyos feltételek mellett "felállnak" székükből, egy új testület és polgármester megválasztása érdekében. Ugyanis nem tudnak érdemben együtt dolgozni - tudhatta meg a mintegy 30 fős közönség a több mint 2 órás fórumon - írja a fertopart.hu.

Rendkívüli képviselő-testületi ülés, 2011. november 2. (szerda) 15.00 óra

Napirendi pontok:

1.) Fertőd Város Önkormányzata 2011. évi költségvetéséről szóló 2/2011. (II.16.) rendeletének módosítása.
Előadó: Diczházi Alexandra mb. pénzügyi ov.

2.) Fertőd Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása.
Előadó: dr. Füzi Norbert jegyző

3.) Az idegenforgalmi adóról szóló 6/2007. (VI.25.) önkormányzati rendelet módosítása.
Előadó: Tulok Viktor aljegyző

4.) A Helyi Rendezési Terv módosítására irányuló kérelem megtárgyalása.
Előadó: dr. Füzi Norbert jegyző

5.) Fegyelmi eljárás kezdeményezése (zárt ülés)
Előadó: Kocsis Ferenc polgármester

6.) Egyéb döntést igénylő ügyek:
6/1.) Város-rehabilitációs pályázat költségvetésének módosítása.
Előadó: dr. Füzi Norbert jegyző

6/2.) Jegyzőkönyvezési feladatok ellátására történő létszámbővítés a Polgármesteri Hivatalnál
Előadó: dr. Füzi Norbert jegyző

6/3.) Döntés útaszfaltozási munkálatok ügyében.
Előadó: Kocsis Ferenc polgármester

6/4.) "Vásárolj Fertődön" akció
Előadó: Horváth Zoltán képviselő

7.) Egyebek: kérdések, bejelentések, tájékoztatók.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sopron, 1956. november 4.: Ezrek menekültek Ausztriába

A BBC adatai szerint Sopronnál november 4-én kb. 5200-an lépték át a határt és menekültek Ausztriába. Tovább olvasom