Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Minden kiadó Sopronban: turista helyett vendégmunkás

A turisták helyét a legtöbb olcsó soproni szálláshelyen vendégmunkások vették át. Kiadó lakásból pedig kétszer ennyi is kevés lenne.

Nem örültek a forgalmukat firtató kérdéseknek a soproni pan-
ziósok, de azt a legtöbb helyen elismerték: átalakult a vendégkö-
rük összetétele. Egyre nagyobb százalékban keresik ugyanis a megfizethető szálláshelyeket a határ mentén munkát vállalók.

Nyíltan nem szívesen beszélnek erről a fogadósok, hiszen nyilván nem tesz jót a panzió imázsának, ha kiderül: nem kisgyerekes családok, még csak nem is pihenő párok, hanem fáradt melósok alszanak az ajtók mögött. Beszéltünk olyan panzióssal is, aki nem hajlandó váltani, ragaszkodik a „klasszikus" vendéghez – s ezzel együtt a színvonalhoz is.

Egy-egy hirdetésre több mint százan jelentkezhetnek. Fotóillusztráció: Magasi
Egy-egy hirdetésre több mint százan jelentkezhetnek. Fotóillusztráció: Magasi


„Mi is hallottunk nagyon sok panzióról, akik szinte teljes mértékben változtattak az eredeti koncepciójukon, és az országra jellemző belső migráció révén az Ausztriában szerencsét próbálók szállásadói lettek" – mondta el egyikük.

Békési József Fertőrákoson üzemeltet panziót, ő a jelenségben rejlő buktatókat már saját bőrén tapasztalta meg. – Nagyon meg kell gondolni, hogy mit vállal az ember, kit fogad be a panzióba. Mivel vendég nagyon kevés van, korábban én is kiadtam a szobákat egy brigádnak. Még a falat is lerúgták. Vacsorázni pedig két üveg vodkával jöttek. A nyáron pedig egy másik csapat után ötszörös vízdíjat fizettem. Azóta sem tudom, mit csináltak annyi vízzel...

Nagyobb cégeknek megéri az is, hogy kivesznek egy egész házat, s a belső migráció miatt egy régi szállásforma is feléledőben van Sopronban: a munkásszállóé. De nemcsak az Ausztriában dolgozók keresik az olcsó szálláshelyeket, tudtuk meg az egyik szállón, sokan soproni munkahelyre érkeznek az ország belsejéből.

Megváltozott az albérletpiac is. – Kiadó lakásból nincs elég, mindent ki lehet most adni, sőt, kétszer ennyi is kevés lenne – érzékelteti a helyzetet Varga Ákos ingatlanszakértő. Egy-egy albérlet hirdetésére 120–130-an jelentkeznek. Ezzel a hírrel talán most fel is verjük az albérletárakat, de az ingatlanok tulajdonosai jó, ha tudják: általában egész brigádok költöznek a lakásokba, s takarítónő nem jön velük...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akrobata kosarasok Sopronban

Szombaton a soproni MKB Arénában lép fel az angol tehetségkutatóból, a Britain's Got Talentből,… Tovább olvasom