Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Milliók a választási kampányra

A pártok már érezhetően magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, ami a választási kampányt illeti.
A rendszerváltás óta időről időre felmerül, hogy a választásokon induló pártok mennyit költenek kampányra és jelöltjeikre. Hivatalosan képviselőnként egymillió forint áll rendelkezésre, de ma már senki sem hiszi, hogy ennyiből fedezni lehet a központi és a helyi reklámokat, programokat. Összeállításunkban arra voltunk kíváncsiak, hogy a négy parlamenti párt helyi szervezetei mennyit terveznek költeni annak érdekében, hogy jelöltjük legyen a befutó.

MSZP: Még nincs kampány

Keizler Kálmán, az MSZP helyi kampányfőnöke szerint Sopronban még nem kezdődött el a kampány.
– Ismereteim szerint a köztársasági elnök január 19-én jelenti be a választások időpontját, ezt követően lesz az MSZP kongresszusa, amelyen a küldöttek elfogadják a választási programot. Ez lesz a hivatalos kampánynyitó, várhatóan február közepén, végén – mondotta Keizler Kálmán. – Ma még nem tudjuk pontosan, hogy mennyit fordíthatunk képviselőjelöltünk programjának megismertetésére, mert nem tudjuk, hogy mennyi támogatást kapunk a párt szimpatizánsaitól, de várhatóan nem lépjük túl az egymillió forintot. Visszafogott, de hatékony, ezért eredményes kampányt tervezünk.

Fidesz: Felkészülési időszakban

– A kormány naponta tízmillió forintot költ kampánycélra – jelentette ki dr. Molnár Ágnes, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség regionális politikai igazgatója. – A Fidesz jelenleg felkészülési időszakban van, az emberekkel konzultál, kíváncsi a véleményükre, a végleges program kialakítása érdekében. A kampány intenzív időszakában, mint minden párt, a Fidesz is számít az önkéntes támogatókra és segítőkre. Ismert, hogy elvben egymilliót költhetnek a pártok képviselőnként, de lehetőség van pénzadományok nyújtására is. 499 ezer forintig az illető neve nem kerül nyilvánosságra, e fölött megjelenik a Magyar Közlönyben. Hogy mennyit költünk majd? Erről még korai nyilatkozni, de betartjuk a törvényes előírásokat.

MDF: Keveset költenek majd

Nagy Tamás, az MDF képviselőjelöltje szerint keveset költenek majd kampányra.
– Az MDF szegény párt, ezért korlátozottak az anyagi lehetőségei – mondotta a képviselőjelölt. – Mi a támogatóinkkal kötött szerződéseket a nyilvánosság elé tárjuk majd, hogy mindenki láthassa, tiszta lapokkal játszunk. Ezt kérjük majd a többi párttól is, itt Sopronban.

SZDSZ: Bőven egymillió alatt marad

– Az SZDSZ nem rendelkezik olyan pluszforrásokkal, amelyek lehetővé tennék, hogy sokat költsünk a kampányra – tájékoztatott Mórocz István, a párt helyi szervezetének ügyvivője. – Nálunk az a kialakult szokás, hogy a jelölt saját forrását megduplázza a központ. Pontos összeget ma még nyilván nem tudunk mondani, de szerintem a költségek bőven alatta maradnak majd az egymillió forintnak.
A pártok és jelöltek tehát visszafogottak, legalábbis egyelőre. Így volt ez a múltban is, aztán egyszer csak feltűntek az óriásplakátok, a rendszeres hirdetések, a szórólapok, reklámok, reklámanyagok. Ezeket látva, hallva senki sem hihette el, hogy az országnak – képviselőnként a már említett egymilliót számolva – 386 millió forintjába került, mondjuk a 2002-es választás. Persze hogy sokkal többe. És ez így lesz jövőre is, mert például Sopronban egy óriásplakát helyének a bérleti díja 50–100 ezer forint között mozog, egy – oly divatossá vált – villanyoszlopé pedig közel 70 ezer forintba kerül. Az újsághirdetések sem olcsók, a napilapokban egy negyed oldal több százezer forint kiadással jár. Az egyik helyi rádióban a reklámspotot másodpercenként 190 forintért készítik el, a másikban kétezer forint egy maximum 30 másodperces összeállítás. Kampányidőszakban kedveltek a televíziók is. A Sopron TV-ben idősávtól függően egy 20 másodperces reklámfilm 3 ezertől 7.300 forintig terjed, a másfél perces PR-riportot pedig 40 ezerért forgatják le.
Hogy végül is mennyibe kerül(het) képviselőnként a kampány? Talán nem állunk messze az igazságtól, ha azt írjuk, hogy a bűvös egymilliótól akár tíz-tizenöt milliót is fordíthatnak arra, hogy meggyőzzék a választókat.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sopron bombázása

Sopronban 1944. december 6-án a Mikulás-várás örömét a világháború csapásainak sora, a város… Tovább olvasom