Kisalföld logö

2018. 05. 24. csütörtök - Eszter, Eliza 16°C | 27°C Még több cikk.

Mi vár ránk mindeközben Sopronban?

Már fél lábon is kibírjuk a VOLT Fesztiválig hátralévő napokat, pláne, ha addig is azt olvasgatjuk, milyen újdonságok várnak ránk Sopronban.

Két nagyszínpad, tucatnyi világsztár


A soproni Telekom VOLT Fesztivál idén egy olyan újítással rukkol elő, amelyhez hasonlóval talán még európai nagyfesztiválok sem próbálkoztak.

Két nagyszínpad épül egymással szemben, amelyeken délután 3-tól reggel 6-ig megállás nélkül egymást váltják a legnagyobb nemzetközi és hazai sztárok.

A közel harmincezres küzdőtéren így várhatóan igazán fantasztikus hangulat alakul majd ki: a gyönyörűen kivilágított kulisszák között a közönségnek valóban csak kapkodnia kell a fejét a mindössze pár perces átállások alatt: amikor véget ér egy koncert az egyik színpadon, már jön is a következő a másikon.

A VOLTra jellemző eklektikát idén sikerült csúcsra járatni: amíg késő este a Motörhead zúz a Telekom Nagyszínpadon, pár órával később ugyanitt David Guettáé a főszerep, de Slash, a Bastille, John Newman, Fatboy Slim, a Rise Against, a Parov Stelar Band, Sigma, Wilkinson, a Parkway Drive és még megannyi világsztár tiszteletét teszi idén Sopronban.

Persze ma már az sem kérdéses, hogy a magyar fesztiválpalettán a legtöbb hazai fellépő ugyancsak itt vendégeskedik: Ákostól a Vad Fruttikig, a Punnany Massiftól a Kiscsillagig. Az idei programba jutott bőven a különlegességekből is, így például a Budapest Bar és a Csík Zenekar is visszatér, de Pajor Tamás is koncertet ad a teljességre törekvő kínálatban. Az idei Nagy-Szín-Pad! verseny győztese, a szombathelyi Ocho-Macho szombaton lép fel a Telekom Nagyszínpadon, a vitathatatlan sikerű “bulibáró", Kis Grófo pedig július 3-án délben ad koncertet a Poncichter Negyedben a Sopron Színpadon.


Kerek évfordulók a nyitónapon

A Telekom VOLT Fesztivál nyitónapján, kedd délutántól másnap reggelig egy teljes értékű fesztiválnap várja a VOLT vendégeit – ez a nap a bérleteseknek ajándék. Hat olyan csapat is fellép, akik kerek évfordulót ünnepelnek - ők váltják egymást a két, egymással szemben épült színpadon. Itt lesz az idén 5 éves Intim Torna Illegal, a 10 éves Irie Maffia, a 15 éves 30Y, a 20 éves Ganxsta Zolee és a Kartel, az Animal Cannibals - akik idén épp’ azt ünnepik, hogy 20 éves a Takarítónő - valamint a 20 éves Heaven Street Seven, akik a hírek szerint “beszüntetik működésüket", így talán utoljára lépnek fel a VOLTon.

A nagyobb méretért kattintson a képre! Forrás: volt.hu
A nagyobb méretért kattintson a képre! Forrás: volt.hu


Művészeti fesztivál

Az OTP Junior – Petőfi Rádió Nagyszínpad, Ef Zámbó Istvánnak köszönhetően egészen újszerű, művészi öltözéket kap: egy 300 m˛-es festményt láthat a közönség a színpad két oldalán. A Poncichter Negyedben felépülő Sopron Színpadot pedig az igazán kedves és szeretnivaló grafikáiról ismert művésznő, Magyarósi Éva tervezi.

A VOLT baráti körének számító kortárs művészek évről-évre aktívan vesznek részt a fesztivál munkájában, életében. A VOLT ART GROUP tagjai, Ef Zámbó István, Wahorn András, Surcsik József, Győri Márton, Soós Nóra, Verebélyi Diána - és még néhányan - szinte rendszeres résztvevői az eseménynek. Idén egy különleges helyszínen, a VOLT ART ZÓNA területén a közönség szeme láttára és a vállalkozó kedvűek bevonásával alkotnak, pontosabban alakítanak át raklapból készült bútorokat, miközben az Open Air Radio csapata zenei aláfestéssel, alkalmi jam-produkciókkal szórakoztatja a jelenlévőket – többnyire a kortárs alkotók ugyancsak aktív részvételével.

A VOLT lüktetéséhez egyre jobban kapcsolódó, Sopron belvárosában zajló kulturális programok fő elemként, a fesztivál ideje alatt Bukta Imre kiállítása lesz látható a Festőteremben. A vidéki Magyarország hiteles krónikásaként is ismert művész VOLTos válogatása az elmúlt évek munkáiból merít.

Telekom Tér



Új központot avathatunk az idei VOLTon. A fesztivál névadó szponzora, a Telekom, a szervezőkkel közösen alakította ki azt a helyszínt, amely a VOLT Fesztivál városközpontjaként és “ékköveként" a nap 24 órájában várja a közönséget.

Délelőtt az ébredezők a - fővárosban népszerű – Pest Hajnal című sorozat programjával, jógával és frissítő reggelivel indíthatják a napot. Később a Petőfi Rádió Backstage című műsorában zenekarokkal, művészekkel, ismert és kevésbé ismert, de érdekes emberekkel beszélgetnek az adó műsorvezetői, miközben a közönség ülve-állva-fekve hallgatja őket – és akár be is kapcsolódhat a beszélgetésekbe.

A zenei program már délután elindul és a napszaknak megfelelő műfajjal, hangulattal várja a fesztiválozókat. A neves hazai DJ-ket felvonultató névsor mellett többek között a Klangkarussell, Wankelmut vagy éppen Richard Dorfmeister lesz a Telekom Tér vendége.

A Telekom Téren található meeting point egy 10 méter magas torony, amely túl azon, hogy a fesztiválozók által vélhetően nagy számban megosztott fotókat mutatja, az esti-éjszakai órákban látványos attrakciót és meglepetéseket is tartogat a vendégek számára.

A Telekom Tér - a bulizás mellett - a legjobb falatok és italok lelőhelye is egyben, de például fodrászat is működik itt, a kényelmes kanapékon helyet foglalva pedig élvezhetjük a 4G és a wifi adta örömöket.

A Telekom megemelt hálózati kapacitással készül az eseményre, hogy a fesztiválozók fennakadás nélkül élvezhessék a 4G mobilinternettel járó előnyöket. Azoknak sem kell lemondaniuk a fesztiválélményről, akik idén kénytelenek kihagyni a VOLTot, hiszen a kamerával és mikrofonnal felszerelt, 4G-vel működő interaktív FestivalBuddy-k és az őket mozgató BuddyGuide-ok segítségével oda leshetnek be, ahová csak szeretnének, és azzal ismerkednek, akivel akarnak.

Fotó: kisalfold.hu archív/Magasi Dávid
Fotó: kisalfold.hu archív/Magasi Dávid

Poncichter Negyed – Sopron Színpad


Sokan vannak, akik nem jutnak túl a VOLT bejárata utáni 100-150 méteren. Nem véletlen, hiszen évek óta itt várja vendégeit a Poncichter Negyed, a Soproni Borvidék legnevesebb és legfinomabb boraival, borászaival, egész nap hangulatos programokkal, koncertekkel és borbemutatókkal.


Élőben a Telekom VOLTról


Idén a Telekom jóvoltából azok is élőben követhetnek számos koncertet, akik nem jutnak el a soproni Lővérekbe, de a távolból szeretnének bepillantani a Telekom VOLT Fesztivál hangulatába. A live stream öt napon át, három színpadról, 18 kamerával, a volt.hu és a telekom.hu oldalon lesz látható.

A Petőfi Rádió ugyancsak 5 napon át élőben közvetíti műsorát Sopronból, a helyszínről, a Petőfi TV pedig szintén ideköltözik a VOLT idejére.




Mindenütt jó, de legjobb Sopron!


Idén először a VOLT napközben “beköltözik" Sopron belvárosába, ahol a legjobb és legaktívabb klubok, bárok, kávézók, borozók mind-mind napközbeni programokkal, kedvességekkel, akciókkal várják a VOLT vendégeit. A városban legalább 22 helyen lehet például a telefonokat feltölteni, illetve magunknak feltöltődni az esti koncertek előtt. Mindazok, akik legalább 10 soproni helyet felkeresnek, és itt pecsételtetnek, sorsoláson vesznek részt. A fődíj természetesen egy páros VIP-bérlet a 2016-os VOLTra, de a helyiek rengeteg más ajándékot is felajánlottak. A Bringázz Sopron Egyesület a VOLTon vár mindenkit, nemcsak kölcsönözhető bringákkal, de izgalmas és interaktív játékokkal, versenyekkel is.

Emlékszem, Sopronban


Először az aktuálisan legsikeresebb két hazai produkció, a Wellhello és a Halott Pénz készítette el a VOLT himnuszát “Emlékszem, Sopronban" címmel, amely a Petőfi TOP30-as listáján azonnal az első helyen végzett, a klip pedig pillanatok alatt 1 milliós nézettséget ért el. Íme:



Aztán jött a “Mindeközben Sopronban…" című reklámfilm-sorozat, amely bombaként robbant a világhálón. A sorozatban vicces és kellemetlen helyzeteket követnek a boldog VOLTos képek. Előbb egy utcazenész, aki a Sweet Child O’Mine című Guns ‘n Roses dallal próbálkozik, aztán Papp Szabit látjuk egy kínos házibuli másnapján, a Halott Pénz frontemberét, Marsalkó Dávidot riporterek faggatják hülyébbnél-hülyébb kérdésekkel, míg a legeslegsikeresebb filmben Jaklovics Péter egy idegesítő, folyton pofázó DJ-t alakít, miközben Pixa X Kis Grófo Bulibáróját nyomja. Majd megváltásként “Mindeközben Sopronban…" – hangzik el a szlogen, és már látjuk is a csodálatos hangulatképeket a VOLT Fesztiválról.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Várisi Vasárnapok Sopronban

Június 28-tól augusztus 30-ig minden vasárnap soproni zenekarok várják a látogatókat a Várisi… Tovább olvasom