Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Méterekkel fújta el az AN-2 a kisrepülőt Fertőszentmiklóson - Videó

Videó örökítette meg, ahogy egy több tonnás AN-2 repülőgép papírrepülőként fúj arrébb egy Kiebitz-et Fertőszentmiklóson. A pilóta nem ismeri el, hogy hibázott.

A számukra kijelölt parkolóhelyen várakozott két ultrakönnyű repülőgép március 17-én délután a fertőszentmiklósi repülőtéren. Ekkor szállt le egy AN-2, aminek pilótája az úgynevezett taxiway-en túlgurult a fordulást jelző bójákon ezért valamivel később kezdett neki a manővernek - írja a nyugat.hu.

Az eredmény az alábbi videón látható. A felvétel ide kattintva érhető el >>

A nyugat.hu információi szerint a magyar lajstromjelű AN-2 osztrák pilótája az idén először szállt fel a világ legnagyobb egymotoros, kétfedelű repülőgépének számító "Ancsával". Tett egy iskolakört, majd leszállt és rákanyarodott a taxiway-re. Itt két különböző színű bója jelzi, hol kell elkanyarodnia, a pilóta azonban valamivel túlfutott ezen. Az AN-2 kanyarodását messziről figyelők már pár másodperccel a baj előtt felhívták a parkoló Kiebitz ultrakönnyű repülőgép pilótájának a figyelmét, hogy egy másik gép mindjárt elfújja az övét. A jóslat bevált, a pilóta azonban már semmit nem tehetett.

A teljes írást itt olvashatják el >>

Olvasóink írták

  • 7. Vanderer 2012. március 25. 14:25
    „Kibicnek semmi se drága.”
  • 6. Dwatson 2012. március 24. 21:29
    „5. ÁrtatlanBárányka 2012.03.24. 08:45
    Nem kis oldalszellő volt az. Ennek a gépnek 1000 LE a teljesítménye,ami 3,6 méteres négyágú légcsavart hajt,amivel az 5,5 tonnás felszállótömeget könnyedén felemeli,ráadásul a légcsavar lapátjainak dőlésszöge is szabályozható menet közben hogy még nagyobb lehessen a szellő.Nem olcsó mulatság a vele való röpködés sem,mert a fogyasztása óránként 120-200 liter kerozin.”
  • 5. ÁrtatlanBárányka 2012. március 24. 08:45
    „Azért aggasztó lehet ilyennel repülni, ha egy kis oldalszellő ekkora kárt okoz benne...”
  • 4. Ikvafalvy 2012. március 23. 21:22
    „Haa,az illen ruszki csoddak naggyon tunnak fujjani!”
  • 3. westminster 2012. március 23. 18:12
    „igen csalóka a felvétel. direkt nem mutatja a mögötte álló még kisebb repülőt, hogy az is szabálytalan helyen állt-e, mert ha igen az is pörög, mint a kemotoxos légy. meg azt sem mikor törik el az ominózus gép vége. lényeg hogy az an-2 hibázott, de a többi többet.”
  • 2. Mankapunka 2012. március 23. 16:19
    „Nem rossz a videózós arc sem,mert egy normális szó sem jött ki a száján. Dopeman CD-n nőtt fel valószínű.”
  • 1. Tapmancs 2012. március 23. 10:33
    „Na végre valami érdekes! A (nyugat.hu-n) leírtakhoz nem nagyon lehet mit hozzáfűzni, tipikus esete annak amikor többen hibáznak kisebbet és ebből lesz a baj.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elképesztő képek: Daruval felemelt markoló maga alatt bontja a kéményt

A Somfai úti erőmű kéményét bontják egy daruval a magasba emelt markolóval - fotók, videó. Tovább olvasom