Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Mesélő utcák, nevek, emlékhelyek Sopronban

Tudja, hogy hol élt Sopronban a legtöbb kőfaragó, s hogy honnan kapta a nevét a Borsmonostori utca? Most induló sorozatunkból mindez kiderül, s az is, hogy már eleink is keveredhettek zűrös ügyletekbe.

Időről időre jelentkezünk majd az utcák, terek elnevezéséről szóló írásainkkal, hiszen a soproniak egy része sem biztos, hogy tudja, honnan kapta a nevét a Várisi út például. Az itt tanuló egyetemistáknak vagy más települések szülötteinek pedig biztosan szolgálunk érdekes információkkal.

– A város legrégebbi utcája érdekes módon az Új utca nevet kapta – kezdte Hárs József helytörténész, majd mesélt a névadás körülményeiről is. – Ezen a területen a zsidók által lakott részt elzárták, majd amikor 1526-ban elüldözték őket, újra megnyitották. Így a szabaddá vált utcarészt az új jelzővel illették, később pedig elnyerte az Új utca nevet.

Hárs József szinte mindent tud Sopron múltjáról, a belvárosi Új utca elnevezéséről is szívesen mesélt. Fotó: Magasi
Hárs József szinte mindent tud Sopron múltjáról, a belvárosi Új utca elnevezéséről is szívesen mesélt. Fotó: Magasi

Akkoriban ugyanis nem a személyekről, hanem az elhelyezkedésükről nevezték el a közterületeket. Ahol a templom állt, az lett a Templom utca, a Festő közben a patak partján állt a kékfestők háza. Az Ógabona téren gabonavásárt tartottak, de a közterület funkciójára utal a Fapiac név is. A mai Kőfaragó téren egykor több kőfaragó is élt, a Várkerület, Előkapu, Hátsókapu elnevezés pedig magáért beszél – tette hozzá.

Megtudtuk, a Kurucdombon 1704–1705 körül kuruc katonák állomásoztak, s onnan lőtték a várost. Több tucat utcát pedig a tragikus trianoni békediktátum után ˝kereszteltek˝ el. A Borsmonostori, Darufalvi, Csóronfalvi, Doborjáni utcák az akkor elcsatolt településeknek állítanak emléket.

A belvárosi Új utca.
A belvárosi Új utca.

A Várisi út legvalószínűbb, hogy egy valaha élt személyről, a terület egykori használójáról kapta a nevét, csakúgy, mint a Potzmann-dűlő.

– A XIX. század közepe után történelmi, irodalmi nagyjaink váltak ˝névadóvá˝. Kossuthról, Deákról, Petőfiről és Széchenyiről ekkor kapták
a nevüket az utcák, terek. A Széchenyi tér, a korábbi promenád volt ebben a kategóriában az úttörő, ez már 1861-ben közgyűlési döntés után megkapta a nevét az egy évvel korábban elhunyt legnagyobb magyarról.


Hol épüljön fel a kórház?

Dr. Töpler Kálmán alakjának felemlítésekor egy régi történetről is szót kellett ejteni. Több helyen megírták, hogy az 1902 és 1918 között polgármesterként tevékenykedő jogász – a mai szóval élve – korrupciógyanúba vagy ingatlanpanamába keveredett. Sok vita folyt ugyanis arról, hogy hol építsék fel Sopron kórházát, s hiába tűnt a Lövérek helyzeténél fogva jobbnak, mégis az akkori polgármester telkein épült meg a ma is álló létesítmény, amit rendeltetésének 1919-ben adtak át.

Olvasóink írták

  • 10. naplopo 2010. május 03. 11:47
    „Úgy néz ki, már 1919ben is volt nyílt korrupció...”
  • 9. Meledien 2010. május 02. 19:43
    „Nagyon jó cikksorozat! Várom a folytatást!”
  • 8. Sopron-Berlin 2010. május 02. 09:19
    „Remélem több ilyen érdekes cikk fog még megjelenni.
    A könyvet megrendelem, és legközelebbi otthon tartózkodásomkor elhozom.

    Szülövárosom Sopron megérdemli.”
  • 7. papí007 2010. április 30. 15:06
    „Biztos forrásból tudom, hogy a könyv kiadója a Papírmanufaktúra Kft. Sopron, Győri út 2. (bejárat a Kőszegi út felől) és még van készleten. A bolt nyitvatartási ideje: H-Sze 8:00-16:30, Cs-P 8:00-16:00.”
  • 6. fmarco 2010. április 29. 20:38
    „A mesélő utcák Sopronban című könyvet - ha jól emlékszem - a Hátsókapu utcában lévő könyvesboltban lehet még kapni. Remélem...”
  • 5. bobo 2010. április 29. 19:41
    „Hol lehet megvenni a képen is látható könyvet?”
  • 4. Nagy_Imre_Vancouver 2010. április 29. 19:27
    „Nagyon jok Pok Viktoria riportjai. Tobb ilyen cikk kellene.”
  • 3. Bokk 2010. április 29. 17:27
    „A neten könnyű mérni az érdeklődést, és a Kisalföld nyilván méri is. Talán majd erről is írnak egy cikket. :)”
  • 2. blanyiza 2010. április 29. 15:10
    „Egyetértek. Viszont tapasztalatom szerint ezeket a cikkeket olvassák a legkevésbé...”
  • 1. énis 2010. április 29. 14:52
    „Több ilyen cikket kellene írni,hogy az emberek tisztában legyenek vele tulajdonképpen hol is laknak!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alkotás, kenuzás és filmklub Sarródon

A Ferenczi József Nemzetközi Alkotó- és Művésztábort idén július 21-től augusztus 1-jéig tartják… Tovább olvasom