Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Mérnök lenne az ázsiai cserediák

Nojiri Natsumi augusztusban érkezett Sopronba az AFS nemzetközi cserediák-szervezet segítségével. A diáklány annyira jól érzi magát a városban, hogy legszívesebben haza sem utazna.

A magyarok optimistábbak, a tanórák kevésbé szigorúak, mint Japánban – összegezte eddigi tapasztalatait Nojiri Natsumi, aki tavaly augusztusban érkezett Sopronba az AFS cserediákokat közvetítő non-
profit alapítvány segítségével.

Nojiri Natsumi elmondta, annyira jól érzi magát a városban, hogy legszívesebben maradna az egyéves program lejárta után is. Fotó: Magasi
Nojiri Natsumi elmondta, annyira jól érzi magát a városban, hogy legszívesebben maradna az egyéves program lejárta után is. Fotó: Magasi


A tizennyolc éves Natsumi lapunknak elmondta, annyira jól érzi magát a városban, hogy legszívesebben maradna az egyéves program lejárta után is. – Szeretem a fogadó családomat, a barátaimat, az iskolát – sorolta a japán diáklány, aki nagyon szépen beszéli nyelvünket, de tudásával még nem elégedett. – Nehéz volt megtanulni magyarul, most sem beszélek tökéletesen, tudom, hogy sok a hiba – fogalmazott.
Natsumi a Vas-Villa´ műszaki osztályába jár, édesapja után mérnök szeretne lenni. Tőle hallott először Magyarországról is.

– Két évvel ezelőtt édesapám több hónapon át dolgozott Székesfehérváron. Már akkor elhatároztam, hogy én is megismerném ezt az országot – mesélte.
A cserediáknak természetesen eleinte volt honvágya, de mostanra nagyon aktív közösségi életet él Sopronban. Ráadásul az egyik nyelviskolában heti egy alkalommal japánt tanít. Talán nem meglepő, hogy hobbija az origami – miközben beszélgettünk, Natsumi pillanatok alatt precízen hajtogatott egy darut és annak kismadarát –, de a fogadó családja gyermekeivel szeret társasozni, focizni is.

Natsumi júliusban hazautazik, de elmondta, mindenképpen tartani fogja a kapcsolatot „soproni családjával", barátaival, s hírünket, élményeit messze földre elviszi.

 Fogadó családokat várnak. Ede András, az AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány körzetelnöke elmondta, augusztusban mintegy száz diák érkezik Sopronba. Eddig négy fogadó család jelentkezett, így további önkénteseket várnak. – A legfontosabb feltétel, hogy a család szeretettel fogadja a cserediákot. Ha kitárják szívüket, otthonukat, alkalmassá válhatnak a feladatra – fogalmazott Ede András. A jelentkezéseket a körzetelnök e-mail címére is küldhetik (andras.ede@afs.org).

Olvasóink írták

  • 2. afssopron 2012. május 04. 01:39
    „Kedves Nága,

    Ede András vagyok, a 100 cserediákot Magyarországra várjuk, nem csak Sopronba. Sopronba várhatóan 10-12 cserediák fog jönni. Az AFS az egész orszagban müködik, és helyezzük el a diákokat. Eddig a cikk kapcsán 3 új jelentkezö család van. Természetesen várjuk további családok jelentkezését.

    Üdv.
    András”
  • 1. nága 2012. május 03. 21:19
    „Jellemző, hogy ehhez a cikkhez senki nem írt kommentet, pedig még várják 96 család jelentkezését.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Védőoltásokkal a vérszívók ellen

Több mint hetven Lyme-beteget kezeltek tavaly a soproni kórházban. A kullancsok által terjesztett… Tovább olvasom