Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -6°C | 3°C

Mérhető eredmények a környezetvédelmben

Véget ért Sopronban az EMAS (az Európai Unió Környezetvédelmi és Vezetési Rendszere) program záróértekezlete.
Az EMAS a környezetvédelmi tervezés és irányítás ésszerűsítésével, az alkalmazottak folyamatos képzésével és a környezetvédelmi  munkába való bevonásával, szemléletformálással segíti a környezetvédelmi munka színvonalának növelését. A közreműködő  önkormányzatok vállalják, hogy megfelelnek az érvényben lévő előírásoknak, a környezeti károk megelőzését kiemelten kezelik és környezetvédelmi teljesítményüket folyamatosan növelik.

A programban jelenleg tíz európai önkormányzat vesz részt, négy magyar – Sopron mellett Győr, Dunaújváros és Miskolc –, három lengyel és három görög. Az említett önkormányzatok 2005-ben láttak hozzá a rendszer bevezetéséhez – Sopron és Dunaújváros már hitelesítette is –, s az eredmények már mérhetőek. Az elektronikus ügyintézés bevezetésével Sopronban a polgármesteri hivatalban például folyamatosan csökken a papírfelhasználás, válogatva gyűjtik a hulladékot, a városban  felszerelt mérőállomás folyamatosan méri a közlekedési eredetű szennyezést, zajlik a panelszigetelési és a lakossági komposztálóprojekt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Suzuki ütközött össze egy trélerrel

Három könnyű sérültje volt annak a balesetnek, mely Nagycenk és Sopronkövesd között történt tegnap… Tovább olvasom