Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Menedéket kapnak az állatok

A térségünk határátkelőhelyein elkobzott állatok ezentúl gyorsabb eljárással kaphatnak menedéket. A csempészett élelmiszer takarmánnyá válhat, az állatkertek és a vámhivatal által kötött megállapodás értelmében.

(illusztráció)
Gyorsított eljárással

Hétfőtől gyorsabb vámkezeléssel juthatnak be az országba a hazai állatkertek élőállat- és növényszállítmányai. Térségünk három határátkelőhelyén, a soproninál, a kópházinál és a hegyeshalminál is gyorsított eljárással juttatják el az állatkerteknek, elsősorban a legközelebbi győrinek, a lefoglalt állatokat és az emberi fogyasztásra nem alkalmas élelmiszereket. Az erről szóló megállapodást Arnold Mihály a VPOP parancsnoka és dr. Persányi Miklós a Magyar Állatkertek Szövetsége nevében írta alá.
A soproni Bécsi úti határátkelőhely vámparancsnoka, Cseh István százados szerint az itteni vámkezeléseknél viszonylag ritkán találkoznak egzotikus állatokkal. Sopronban 1998-ban foglaltak le egy nagyobb hüllőkből álló szállítmányt, amit azután a Fertő-Hanság Nemzeti Parknak juttattak el. Mostantól fogva egyértelműen a hazai állatkertekben kapnak otthont az elkobzott állatok. A csempészek ezen a határszakaszon másfajta árukra szakosodtak, ennek ellenére amint növényi-, illetve állatszállítmányok, vagy emberi fogyasztásra nem alkalmas élelmiszerek akadnak horogra, azt a lehető leggyorsabban eljuttatják a legközelebbi, győri állatkertnek.

Vámengedély hiányában

A győri állatkert igazgatója, dr. Andréka György elmondta, hogy az elmúlt fél évben két alkalommal is kaptak már íly módon lakókat. Hegyeshalomnál értékes és ritka siklófajokat foglaltak le a szükséges vámengedélyek hiánya miatt, Kópházánál pedig tenyészbaromfiakat koboztak el egy Hollandiából érkező szállítmányból. A gazdátlanná vált állatoknak a győri állatkert adott menedéket. – Ezeket az állatokat a vámpapírok és a törvényben előírt engedélyek hiányosságai miatt kobozzák el a határátkelőhelyeken – mondta az igazgató. – Már korábban is befogadtuk a sorsukra hagyott állatokat, de a mostani egyezség eredményeként mindez felgyorsulhat, sőt hozzájuthatunk azokhoz a növény- és állatszállítmányokhoz is, amelyeket szintén csempészektől koboznak el a fináncok. Ezek az élelmiszerek emberi fogyasztásra többnyire nem alkalmasak, de az állatkert lakóinak takarmányozásához hozzájárulhatnak. Évente ugyanis 15 – 20 millió forint értékű eledelt kapnak állataink. A lefoglalt növények, gyümölcsök, édességek, kétszersültek kiváló kiegészítői lehetnek az állatkerti tápláléknak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mentsük, amíg menthető!

Három környezetvédő szakember több hónapos munkával elkészítette a Lövérek természeti értékeit… Tovább olvasom