Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 9°C Még több cikk.

Mélyítik a Fertő medrét

Kotorják a parti sávot a fertőrákosi vízibázis csónakkikötőjében. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a tavasz folyamán mintegy hatezer köbméternyi üledéktől tisztítja meg a tavat.

A partvonal tisztítása.
Januárban adtunk hírt arról, hogy a Fertő tóba vezető Rákos-patak csatornában halpusztulást tapasztaltak. Azóta kiderítették: a néhány mázsányi amúr- és pontyveszteséget az oxigénhiány, az alacsony vízállás és legfőképpen a vastag iszapréteg okozta. A gondot április közepéig orvosolták. A vízügy segítségével a Sopron és Vidéke Horgászegyesület kitisztíttatta a csatorna medrét.

- Összesen mintegy 3,5 ezer köbméter üledéket távolítottunk el a Rákos-patak csatornából - mondta Kovács Mihály szakaszmérnök. - Ennek köszönhetően megtisztult a víz, újra megfelelő körülményeket teremtettünk az élővilágnak. A munkálatok költségeit, 2,5 millió forintot a horgászegyesület finanszírozta. Állami finanszírozás Ezekben napokban új területen kezdődött el a Fertő-part kotrása. A fertőrákosi öböl csónakkikötőjében a partszéli nádastól tisztítják meg a vizet és mélyítik a medret. A hozzávetőlegesen hárommillió forintos beruházásnak a költségeit állami pénzekből fedezik. A kotrásokkal 3-4000 köbméter iszapot távolítanak el.

A munka befejezése után a Fertő nádrengetegét behálózó vízicsatornákat szeretnék mentesíteni a lerakódott vastag üledékrétegtől. Mivel összesen háromszáz kilométer hosszan, természetvédelmi területen húzódnak ezek a “vízi utak", a terveket a Fertő-Hanság Nemzeti Parkkal is egyeztetik.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A háború néma áldozatai

Nagyon remélem, hogy az eltűnt, ellopott kincsek visszakerülnek az iraki múzeumok tárlóiba, mert az… Tovább olvasom