Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

Mélygarázsok keleten, nyugaton

Sopron–Debrecen - Debrecenben négy mélygarázst üzemeltet a város, háromnak az önkormányzat volt a beruházója. Az üzemeltető tapasztalatait érdekes összevetni a soproni helyzettel. Itt ugyan van két mélygarázs, de az egyik zárva, a másik pedig csak a bérletesek számára elérhető.
Sopronban a még mindig zárva tartó mélygarázs körül időnként egymást kergetik az események, egymást követik a sajtótájékoztatók, a nyilatkozatok, a pró és kontra vélemények. Aztán újra beáll a csend. Bár a háttérben foroghatnak a fogaskerekek, a Petőfi téri mélygarázs liftje továbbra is csendes. És továbbra is – az idegenforgalmi főszezonban – képtelenség parkolni a soproni belvárosban.

Debrecenben jelenleg hat mélygarázs üzemel, ebből kettő üzletközpontokhoz tartozik. A Debreceni Közlekedési Zrt. (DKV Zrt.) 2002 óta üzemelteti a felszíni várakozóhelyeket és azóta folyamatosan épültek a város központi részén a mélygarázsok is (Halköz, 94 férőhely, Bethlen, 100 férőhely, Kölcsey, 300 férőhely, ítélőtábla, 63 férőhely). A parkolási díj a felszínen 300 Ft/óra, ellentétben a mélygarázsokkal, ahol csak 150 Ft/óra és már három éve nem változtak a díjak. A társaság által üzemeltett négy mélygarázs közül háromnak a beruházója az önkormányzat volt, egyet pedig vállalkozó épített.

A soproni, Hátulsó utcai mélygarázst az automata segítségével csak a bérletesek használhatják. Fotó: Magasi
A soproni, Hátulsó utcai mélygarázst az automata segítségével csak a bérletesek használhatják. Fotó: Magasi

A debreceni önkormányzatnak egyértelmű célja a felszíni utak kapacitásának növelése érdekében a felszíni parkolás korlátozása. Ezért, élve az ármegállapító jogával, évek óta tudatosan alacsonyan tartja a mélygarázsok díját.

– A mélygarázsok „megtöltéséhez" kevés, hogy megépítjük és kinyitjuk a kapukat – vélekedik Nyikos István, a DKV Zrt. szolgáltatási igazgatója. – Reklám, marketing és tudatos árpolitika mellett a környékbeli „vad" parkolások visszaszorításával is 3–5 év kell, hogy megteljenek, eredményt termeljenek. Ebből adódóan Debrecenben mélygarázst önmagában sehol nem építettek és a jelenlegi információk alapján a magas beruházási költségek miatt ezt követően sem fognak. Mindig valamilyen „objektum" részeként építették meg a beruházási költségek mielőbbi megtérülése érdekében. Az elvégzett számítások alapján, a sajátosságok figyelembevétele mellett, egy önállóan megépült mélygarázs megtérülése még kedvező üzemeltetési körülmények mellett is megközelíti a 20 évet. A mai gazdasági környezetben csak „érzelmi vagy politikai" alapon lehet ilyen beruházásba befektetni. Eleinte nálunk is nehezen barátkoztak meg a lehetőséggel az emberek. Az először elkészült halközi garázsban nappal is alig 2–3 százalékos volt a kihasználtság, míg napjainkban már 80–90 százalék között mozog, igaz, csak napközben – tudtuk meg Nyikos Istvántól.

Sopronban, a Hátulsó utcai mélygarázsban 84 parkolóhely van, de ebből néhányat műszaki okok miatt lezártak. A kihasználtsága 67 százalékos, amit úgy ért el a holding, hogy bérleteket értékesített, havi 9500 forintos áron. Így biztos a parkolás és mindenki jól jár, a holdingnak ráadásul nem kell külön személyzetet biztosítania a működtetésre. A bérletes az automatikus rendszert használja.

A többiek – soproniak és idelátogatók – pedig köröznek a belvárosban és már a távolabbi utcákban is, hogy elcsípjenek egy-egy felszabaduló parkolóhelyet...


Olvasóink írták

  • 18. Stex 2008. július 08. 15:27
    „Az építésben van a nagy plusz lóvé! Völgyhídak, utak, mélygarázsok! 20-30-40 % fix lenyúlás! Ld. Áll. Számvevőszék/
    balatoni völgyhíd............................”
  • 17. /joco1 2008. július 07. 22:19
    „Hát tényleg én sem értem"Hárs Józsibácsit" ja nem a "nézetei "miatt, hanem azért mert ide-saját nevén még-nem irt, az "tuti." ja én sem értek egyett X.Y.-nal aki tiszteleletre ....Igy oszt lehet érvelni”
  • 16. bal-fék 2008. július 07. 20:41
    „Elnézést mindenkitől, aki nem értette! Hárs József egy tiszteletre méltó öregúr, akit személy szerint én tényleg tisztelek, na de nem a nézetei miatt, az tuti!”
  • 15. Defoe 2008. július 07. 20:33
    „Joco2.
    Ha Te érted bal-fék hozzászolását, akkor nálatok az ado-vevövel van baj! Ahogy Te irtad. Itt a mélygarázsrol van szo. Senki nem emlitette a nyugdijjakat! Talán Kod fejtéssel foglalkoztok? Akkor probáljatok más szisztémát, mert ez nem jött be!”
  • 14. joco2 2008. július 07. 20:13
    „joco1, mit nem értesz? A baj néha az adóban van, néha a vevőben? Szerintem csak te nem érted.”
  • 13. /joco1 2008. július 07. 19:57
    „bal-fék: mit is irt? mit is reagált? kinek válaszolt? ja ez nem fontos?”
  • 12. bal-fék 2008. július 07. 16:35
    „Mélyen tisztelt Józsi bácsi!

    Ha nem szólt volna, bölcs maradt volna! Nagyon sajnálom, hogy maga is azon sok nyugdíjas közé tartozik, akik elhiszik, amit a nyugdíjasok védőszentje, bizonyos Gyurcsány "Balegyenes" Ferenc még el tud hitetni a magukfajtával... Arról senki sem beszél, hogy Orbán Viktor állítólagos nyugdíjakkal kapcsolatos kijelentésére (ami mellesleg jegyzem meg azóta sem hallott senki), a hazai gazdasági szaklapok agyba-főbe dícsértek! De tudom, ez nem tartozik ide, csak bánt, hogy Józsi bácsiból süt a gyűlölet amit a jobboldal iránt érez!”
  • 11. Hárs József 2008. július 07. 14:00
    „11. Hárs József. Igaza van 8. semlegesnek a Deák térrel kapcsolatban, látom, hogy siker. Abban is igaza van, hogy a mélygarázs mellett van a színház és a konferencia-központ is. Hozzáteszem: ezekért épült oda. Csak nem lett készen a polgármesterváltásig. Erről viszont nem Walter Dezső tehet. Akkoriban azt tervezték, hogy olcsóbban adják majd a benne levő helyeket. Úgy, ahogy Kósa Debrecenben megtette, de neki több ideje volt (van). 10. Soproni lakoshoz: az Interspar alatt is van mélygarázs és jól működik. Akkor pedig mi a probléma? Ez a kérdőjel már a jelenlegi városvezetésnek szól!”
  • 10. Soproni lakos 2008. július 07. 09:36
    „4. Feri!
    Sopronban is van objektum részeként mélygarázs szerűság. Lásd Ikva áruház parkoló. itt még ha jól tudom nem kell fizetni, de ha ezt szeretnéd, biztos lenne rá lehetősg. Amúgy érdekes, hogy az Ikva alatti parkolót pl: este és éjjel senki nem használja hanem inkább a Várkeren parkol le. A vásárlók miatt ha máskor nem is akkor legalább az éjszakai órákra el lehetne tüntetni a kocsikat a Várkerület egy részéről.”
  • 9. joco2 2008. július 06. 21:04
    „A mélygarázs esetében nem a tárgy (mélygarázs) hanem a módszer a különbség Sopron és Debrecen között. Ez a különbség a beruházó Walter Dezső és Kósa Lajos között.”
  • 8. semleges 2008. július 06. 12:43
    „már bocsánat, de mit jelent a lehetséges sétálótér közepe?!
    eddig tudtommal leaszfaltozott parkoló volt a Petőfi téren, most lehetne belőle sétáló.
    a Deák tér egyértelműen siker. nézd meg mennyien vannak kinnt, mennyien használják, szeretik. a turisztikai központ folyamatosan nagy forgalmat bonyolít és ha végre beindul a másik hely is, még több élet lesz a téren. emlékezz mi volt ott 4 évvel ezelőtt.

    ami a megtérülést illeti, egy mélygarázs elsősorban nem üzleti, hanem várospolitikai kérdés, lehetne ezt jól is csinálni, meg lehet sehogyan, ez utóbbit látjuk most.....:(, amúgy ott van objektumnak a színháhz, meg a konferencia központ, puff...!”
  • 7. FREDDY/S 2008. július 06. 10:14
    „Sajnos elsősorban a mélygarázzsal van a gond, mind ahogy a bebetonozott Deáktérre is sikerül, nemde...”
  • 6. BsBe 2008. július 06. 08:24
    „Kedves városunk jópélda az országban kialakult helyzetre. Amit az egyik elkezdett, azt a másik pocskondiázza, szapulja. Nem az a kérdés, hogy jó-e kell-e, szükséges-e, hanem hogy NEKEM (nekünk) van igazunk és most megmutatjuk. Bármi legyen ebben a városban, ami a választásokat megelőzően indult, akár jó, akár nem, azért sem. mert most MI - a közösség pénzén - megtehetjük.
    Nem a garázzsal van a gond elsősorban, hanem a politikával. Az meg, hogy a városban nem lehet parkolni, és vadászni kell egy-egy parkolóhelyre ugyan már miért érdekelné a városvezetést, vagy a polgármestert.”
  • 5. /joco1 2008. július 05. 15:10
    „"egy önálloan megépült mélygarázs megtérülési ideje még kedvező körülmények mellett is megközeliti a 20 évet" ez is ide tartozik. Ja és a "meggyözödéses" polg.mester már lassan két évvel "meghosszabbitotta" a 20 évet, ja és a "soktizmillásbalsikerdijak" is a "megtérülési idöt "tolja" egyre csak "tolja"kiljebb.”
  • 4. Feri 2008. július 05. 10:50
    „"Debrecenben mélygarázst önmagában sehol nem építettek és a jelenlegi információk alapján a magas beruházási költségek miatt ezt követően sem fognak. Mindig valamilyen ,,objektum" részeként építették meg a beruházási költségek mielőbbi megtérülése érdekében. Az elvégzett számítások alapján, a sajátosságok figyelembevétele mellett, egy önállóan megépült mélygarázs megtérülése még kedvező üzemeltetési körülmények mellett is megközelíti a 20 évet. A mai gazdasági környezetben csak ,,érzelmi vagy politikai" alapon lehet ilyen beruházásba befektetni."
    Ezt olvassátok el még egyszer, ehhez szóljatok hozzá, ne csak az üres szólamotokat hangoztassátok! Melyik tehetségtelen politikus erőltette ránk ezt a megoldást?!”
  • 3. Egy Soproni 2008. július 05. 10:02
    „IGEN!

    VAN TEHETSÉGES POLITIKUS - MEG VAN TEHETSÉGTELEN ( BÁBKÉNT MOZGATOTT ) POLITIKUS!!!

    EBBŐL ADÓDÓAN VAN

    MŰKÖDŐ, "VIRÁGZÓ" VÁROS - MEG DÖGLŐDŐ VÁROS!!!!”
  • 2. /joco1 2008. július 05. 07:16
    „Ja és a debreceni önkormányzatot egy-reális- fideszes politikus irányitja. megj: nem véletlenül okoz fejfájást(Kosa) a fidesz vezérnek.”
  • 1. FREDDY/S 2008. július 05. 06:02
    „A hasonlat sajnos hibás, mivel Sopronban a lehetséges sétálótér közepére épült feleslegesen ez a mű. Nem előnyös, ha félreértelmezés tárgya ez , nemde...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ájurvéda Sopronban

Sopron–India - Egy India által kezdeményezett program keretében ájurvédikus masszázst oktatnak… Tovább olvasom