Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Mélygarázs: Még nincs döntés a Petőfi téri liftházról

Sopron - Már határidőt sem mer jósolni Ács Imre projektmenedzser arra vonatkozóan, hogy mikor jelenthetik készre a Petőfi téri mélygarázst. A győri építéshatóság ugyanis még azt sem döntötte el, hogy kérhetnek-e fennmaradási engedélyt a liftházra, vagy vissza kell bontani.
Határidő határidőt követ, s ma már senki sem tudja megmondani, hogy mikor használhatják a soproniak a Petőfi téri mélygarázst.

Az eredeti tervek szerint már javában üzemelnie kellene a földfelszín alatti parkolónak, de úgy tűnik, ez az időpont még messze van.

– Hogy mikor lesz kész? – kérdez vissza Ács Imre. – Erre nem tudok válaszolni. Egyrészt azért, mert még mindig nem kaptunk választ a győri városi építéshatóságtól, hogy beadhatjuk-e a liftházra a fennmaradási kérelmet, vagy vissza kell bontanunk. (Mint arról a Kisalföld beszámolt, a soproni polgármesteri hivatal leállíttatta az építkezést, ezt azonban a regionális közigazgatási hivatalnál megfellebbezték a kivitelezők. Így került a döntés Győrbe.) Másrészt pedig már számolni kell az időjárási tényezővel. Előfordulhatnak ugyanis olyan napok, amikor nem tudunk dolgozni. A mélygarázs egyébként lényegében elkészült, már csak a festése és kisebb kőművesmunkák vannak hátra. A felszínen is jól állunk, elkészült az útburkolat, jelenleg a járdaépítésnél tartunk, s készítjük elő a terepet a parkoló feletti park kialakításához.

Elvileg elképzelhető lenne, hogy a mélygarázstól függetlenül átadják az utat a forgalomnak, s végre csökkenhetne a város különböző pontjain a forgalom, de erre nincs sok esély, mert az út is a beruházás része. Így aztán meghatározhatatlan ideig még el kell viselni a zsúfolt utcákat, az araszolgató autókat.

Horváth Ferenc

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jubileumi kiállítás nyílt a Központi Bányászati Múzeumban

Sopron - 50 év, 50 tárgy címmel kiállítás nyílt a Központi Bányászati Múzeumban. Az intézmény 1957.… Tovább olvasom