Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Meleg csákányváltás lesz Fertődön

Miután szombaton aláírják a támogatási szerződést, elkezdődhet a fertődi Esterházy-kastély felújításának második üteme. Kétmilliárd forint jut erre.

Ismét fontos mérföldkövéhez érkezett a fertődi Esterházy-kastély épületegyüttesének a rekonstrukciója: mintegy kétmilliárd forintos újabb európai uniós pályázati támogatásnak köszönhetően immár a második ütemmel folytatódhat a Nyugat-dunántúli régió meghatározó kulturális és turisztikai nevezetességének a megújítása.

- Úgy is mondhatnám, hogy meleg csákányváltásra készülünk, ugyanis a második ütem szervesen kapcsolódik az elsőhöz - jegyzete meg dr. Varga Kálmán, Műemlékek Nemzeti Gondnokságának (MNG) igazgatója, aki részletesen szólt a megvalósítás előtt álló tervekről.

- Folytatódik a főépületben lévő díszterek, és a kínai szoba restaurálása - tudtuk meg. - Az egykori pénztár, valamint a porcelánszoba falait díszes festmények ékesítik. Ám a korábbi meszelések eltakarták a képeket, így most ki kell bontanunk ezeket. A világító udvarokat befedjük, ezek egy mediterrán hangulatú lépcsőházak lesznek. Az egykori víztorony felújítására is sor kerül. A bábszínházból egy négyszáz férőhelyes, a legmodernebb technikával felszerelt közösségi teret alakítunk ki. A narancsos ház továbbra is kertészeté lesz. A főbejárat előtti teret, valamint a kastély előtt átvezető utat lesüllyesztjük és térköves burkolatot kap. Annak idején, amikor a közútkezelő felújította a Fertődön átvezető autóutat, akkor ez a rövid szakasz kimaradt. Éppen azért, hogy nem kelljen kétszer felbontani.

Varga Kálmán elmondta még, a két gránátos házat is felújítják. Itt éttermek működnek, ezért már egyeztettek a bérlőkkel. A cél az, hogy a főként külső munkálatok kevésbé zavarják vendégeket.

- A tervezett fogadóépület szerényebben, de így is impozánsan épül majd meg - folytatta az igazgató. - Azt szeretnénk elérni, hogy a Hanság Kapujaként Fertőd legyen a kiinduló és a végpontja is turizmusnak. Azaz a kastély mellett számos programmal találkozhassanak az ide látogatók. A labdarúgópályához most nem nyúlunk. A sportlétesítmény addig maradhat itt, amíg a város meg nem találja az új helyét.

Az MNG egy kiegészítő pályázaton is eredményesen szerepelt. A 150 millió forintos beruházás keretében kerülhet sor a Rózsakert revitalizációjára. A tervek szerint az erdőgazdasággal közösen pályázatot adnak be. Eredményes elbírálás esetén 100 millió forintos nagyságrendű összeget költhetnek majd el a Les erdő rendbetételére.

Mint megtudtuk, a közlejövőben nincs remény arra, hogy az egykori lovadra épületét is felújítsák. Varga Kálmán ezzel kapcsolatban elmondta, egy lovas vállalkozóval már tárgyalnak, így elképzelhető, hogy a kastélyban ismét meghonosítsák a lósportot. S ennek kiteljesedéseként szolgálatba állítsák a lovardát.

Szombaton írják a támogatási szerződést

A támogatási szerződést Dr. Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója és Breznovits István, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója írja alá. beszédet mond Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára.

Olvasóink írták

  • 2. bobo 2011. március 19. 23:48
    „A "világító udvar" mi fán terem? Valamint "ezek egy mediterrán hangulatú lépcsőházak lesznek". Most akkor egy lesz vagy több? Ez valami új játék, aki tíznél több helyesírási hibát talál, mit nyer?”
  • 1. Csetneky 2011. március 19. 10:07
    „Már a csákányok is? :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Informatikai fejlesztés közel 7 millióból a hegykői iskolában

Az iskola célja, hogy intézményeiben naprakész, korszerű oktatást biztosítson tanulói számára. Tovább olvasom