Kisalföld logö

2018. 01. 24. szerda - Timót -1°C | 6°C Még több cikk.

Méhnyakrákszűrés kezdődik ősszel

Méhnyakrákszűrés kezdődik Sopronban, az ÁNTSZ szerint egyre többen mennek el a vizsgálatra.
A legfrissebb adatok szerint a népegészségügyi szűrővizsgálaton – mammográfián – Sopronból és környékéről az értesítettek ötven százaléka jelent meg idén, július 31-ig. Az ÁNTSZ megyei intézetétől tudjuk, ősszel elkezdődik a méhnyakrákszűrés is.

– Az utóbbi években örvendetes módon növekszik Sopronban a népegészségügyi szűrésre behívottak vizsgálatra való hajlandósága – értesültünk dr. Vályiné Valaczkai Erzsébettől, az ÁNTSZ megyei intézetének szűrési koordinátorától. – A mammográfiás szűrésekre 2003-ban az értesített 45–65 éves korosztály 33 százaléka ment el, tavaly ez az arány már 51 százalékra emelkedett. Idén is hasonló arányt mutat a statisztika: július 31-ig 3037 személynek küldtek ki behívót, közülük 1520-an el is mentek a vizsgálatra. Kedvező jelenség, hogy a szűrést követően a visszahívottak egyre nagyobb aránya vesz részt az ismételt vizsgálaton. Így például míg 2002-ben 338 visszahívott közül mindössze 208-an, 2003-ban 403 közül mindenki, tavaly a 216-ból pedig 215-en vélték fontosnak, hogy egészségük érdekében újra kivizsgáltassák magukat.

A koordinátor elmondta még: Sopronban 2003-ban a mammográfiás vizsgálatokon részt vettek hat ezrelékénél volt szükség műtéti beavatkozásra rosszindulatú elváltozás miatt, ez a szám 2004-ben három ezrelékre csökkent. Mint megtudtuk, a népegészségügyi program keretében ősszel – várhatóan októberben – Sopront és környékét is bekapcsolják a méhnyakrákszűrés rendszerébe. Ilyen jellegű vizsgálatokra a 25–65 év közötti nők kapnak behívót. Ezen túlmenően tervezik, hogy megteremtsék a kampányszerű vastagbél- és a tömeges szájüregi rákszűrés anyagi feltételeit is. A konkrét kezdési időpont egyelőre még bizonytalan.

– A szűrővizsgálat nem más, mint az egészséges, illetve látszólag egészséges személyek vizsgálata abból a célból, hogy kizárjunk vagy valószínűsítsünk egy adott betegséget, vagy épp egy betegséget megelőző állapot fennállását – mondta a szűrések fontosságáról dr. Amberger Erzsébet soproni városi tiszti főorvos.

– Tesszük ezt azért, hogy még időben megkezdve a kezelést, adott esetben teljes gyógyulást biztosíthassunk – folytatta dr. Amberger Erzsébet. – A népegészségügyi program olyan betegségek kiszűrését tűzte ki célul, amelyek sok embert érintenek, halálozási okként igen gyakoriak, diagnosztizálásuk, illetve kezelésük elmulasztása súlyos következményekkel jár együtt.

– A népegészségügyi szűrésekre kifejezetten a veszélyeztetett korosztályokat hívják be, viszont annak semmi akadálya nincsen, hogy háziorvosi beutalóval a fiatalabbak vagy éppen a 65 év fölöttiek is ingyenesen részt vegyenek a szűrővizsgálatokon – tájékoztatott dr. Horváth Zoltán főorvos, a soproni alapellátási igazgatóság vezetője. – Szakmailag mindenképpen előnyös lenne, ha a nők mellett a férfiak komplett szűrése is elkezdődhetne, gondolunk itt a prosztatarákra, egyéb daganatokra, szív- és érrendszeri betegségekre. Az ilyen módon kapott átfogó állapotfelmérés egy betegség bekövetkezténél nagyban segítené az orvost a gyógyítás, a hatékony terápia összeállításában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajnokokat avattak a Fertőn

A Fertő tavi vitorlásegyesületeket összefogó, 1957-ben megalakult vitorlásszövetség minden évben megrendezi Fertő-bajnokságát. Ez alkalommal ragyogó napsütésben és váltakozó erősségű szélben zajlottak a versenyek. Idén a kalóz hajóosztályban tizennégy, a kadetben hat, az optimistben tíz, a finn kategóriában hét vitorláson hajóztak ki a bajnokság indulói. Tovább olvasom