Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Megvizsgálták az érsek múmiáját

Nagycenk - Antropológiai és orvostani vizsgálatokat végzett egy kutatócsoport a Nagycenken nyugvó Széchényi Pál érsek múmiáján. A cél többek között az volt, hogy megtudják, valóban mérgezés okozta-e a főpap halálát. A kutatás eredményét szeptemberben tárják a nyilvánosság elé.
A mauzóleum első lakója

A magyar történelemben is jelentős szerepet vállaló Széchényi Pál kalocsai érsek Sopronban hunyt el 1710-ben.

A bánfalvi pálos templomban temették el, majd száz évvel később a mauzóleumot építtető gróf Széchényi Ferenc helyeztette át az érsek mumifikálódott testét a nagycenki mauzóleumba, megalapozva ezzel a hely rangját.

Szakralitás és tudomány

A több győri, illetve budapesti intézmény összefogásával végzett kutatás vezetője, Kristóf Lilla Alida antropológus 2006-ban kezdett el a nagycenki múmiával foglalkozni.

– Erről a múmiáról eddig csak nagyon keveset tudtunk. Fizikai vizsgálatok nem történtek, nem tudtuk, hogy természetes vagy mesterséges mumifikálódás eredménye-e a test fennmaradása, és az érsek halálának körülményeire sem tudtunk megnyugtató választ adni – meséli Kristóf Lilla Alida.

– Kutatócsoportunk 2007 áprilisában végezte el a vizsgálatokat, melyek során a család kérésére végig jelen volt a püspöki hivatal képviselője. Erre azért volt szükség, hogy minden a katolikus etika szabályai szerint történjen. Ezáltal egészen különleges, emelkedett hangulatban dolgoztunk.

Kutatás modern eszközökkel

– Az elsődleges célunk az volt – folytatja az antropológus –, hogy megtudjuk, természetes vagy mesterséges múmiáról van-e szó. A természetes mumifikálódás azt jelenti, hogy emberi beavatkozás nélkül, maga a természet végzi el a tartósítást. A másik cél arra irányult, hogy kiderüljön, az érsek valóban arzénmérgezés következtében hunyt-e el, ahogyan azt évszázadokon át gyanították, vagy a gyilkosság csak legenda. A kutatás során nem roncsolódott a test, többek között CT-vel, különféle röntgeneljárásokkal dolgoztunk, szövettani és toxikológiai vizsgálatokat végeztünk.

Rég meghaltak arcába nézve

Az antropológusnő a győri Xántus János Múzeum munkatársa. A különböző módon fennmaradt emberi maradványok radiológiai vizsgálatával foglalkozik, továbbá részt vesz abban a magyar kezdeményezésű nemzetközi interdiszciplináris kutatómunkában, amely a koponyacsontok és az arc lágyrészalaktani összefüggéseit vizsgálja. A kutatás célja egy háromdimenziós arcrekonstrukciós szoftver kifejlesztése. – A vizsgálatok megnyugtató választ adtak a kérdéseinkre, és több olyan megfigyelést is tettünk, ami újdonság a múmiakutatásban. Az eredményekről részletesen szeptemberben számolunk be, de a kutatásnak még nincs vége. A digitális háromdimenziós arcrekonstrukciós eljárás segítségével szeretnénk elkészíteni Széchényi Pál arcvonásainak tudományosan megalapozott rekonstrukcióját.

Benke Éva

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drasztikus gyógyszerárváltozás

Akad olyan vérnyomáscsökkentő gyógyszer, amelynek ára háromszorosára emelkedett augusztustól, ugyanakkor néhány gyógyszerért kevesebbet kell fizetnünk. Összességében nem a gyógyszerárak növekedtek, hanem a tb-támogatás csökkent drasztikus mértékben. Tovább olvasom