Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Megújult az Ojtozi sétány

Megújult a soproniak egyik kedvelt sétálóútja, az Ojtozi sétány, amely immár hetven éve hirdeti, hogy az első világháborúban soproni 18-as honvédek hősiesen küzdöttek az Ojtozi-szorosnál.
Fotó: Németh Péter A soproniak híven őrzik egykori honvédeik hősi cselekedeteinek emlékét. Az Ojtozi emlékművet hetven évvel ezelőtt állították.
A sétányon található emlékmű hű másolata a szoros sziklafalába vésett domborműnek, amelyet azonban Trianon után eltüntettek.
A Soproni Ifjúságért és Környezetünk Védelméért Alapítvány felújíttatta az erdei sétautat és az emlékművet, amelyet tegnap délután adtak át a Soproni Városszépítő Egyesületnek és a fenntartását, gondozását vállaló Tanulmányi Erdőgazdaság Részvénytársaságnak.
A páratlanul szép időben százak sétáltak ki a Lövérekbe, hogy tanúi lehessenek az ünnepségnek, amelyen dr. Simon István, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a megjelenteket – köztük az alapítványtevő dr. Szájer Józsefet, Sopron országgyűlési képviselőjét – és az éppen Sopronban pihenő Mikes Lilla művésznőt, aki „ a legszebb reflektor a soproni napfény ” mondattal állt az érdeklődők elé, hogy elmondja József Attila Tavasz van, gyönyörű című versét.
Ezt követően az alapítványtevő a tavasz, megújulás, húsvét gondolatkörben méltatta mindazok munkáját, akik részt vettek a sétány és az emlékmű felújításában, az utat övező erdő rendbe tételében, a padok és asztalok elkészítésében. A megújult sétányt Milus Ferenc plébános áldotta meg, majd a soproniak nevében dr. Kubinszky Mihály, a városszépítő egyesület elnöke vette át. A hivatalos ceremóniát követően a soproni fúvószenekar szórakoztatta a közönséget.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eszenyi Sopronban

Hiába tartott a Vígszínház társulata tegnap két, telt házas előadást a Petőfi Színházban a Soproni… Tovább olvasom