Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Megújult a soproni Szalamadra tavi pihenőhely

Új úttal tették még komfortosabbá a tó és a Természetbarát-forrás környékét. A forrás vize egyébként iható.

Tizenkétmillió forintból megújult a Szalamandra-tavi pihenőhely.

Az erről tartott sajtótájékoztatón Jámbor László, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója részletezte: esőbeállóként is használható új pavilonnal, a tó környékén két tűzrakóhellyel, és a hozzájuk tartozó asztal-pad garnitúrák felújításával, valamint a forrás környezetének rendbetételével, új úttal tették még komfortosabbá a tó és a Természetbarát-forrás környékét.

A forrás vize egyébként iható.

A beruházást a TAEG Zrt. saját erőforrásából biztosította. Gyalogosan Sopronbánfalva felől, a Várhely utcán át a sárga jelzésű úton, továbbá a Ciklámen tanösvényen található Hétbükkfa irányából érhető el a megszépített pihenőhely. Jámbor László hozzátette, a Soproni parkerdő az egyik legjobban felszerelt az országban.

A továbbiakban is a komfortfokozat javítására helyezik a hangsúlyt.

Simon István alpolgármester nagyrabecsülését fejezte ki a TAEG környezetszépítő és turistabarát munkálkodásáért, mondván: a turizmus fontos gazdasági alapját jelenti Sopronnak. A parkerdő a maga 369 kilométeres jelzett útjaival városunk egyik büszkeségét jelenti. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Másik börtönt akar a hummeres gázoló

Thomas B. egy bulvárlap értesülése szerint Sopronkőhidára költözne Szegedről - egyelőre nem kérte, hogy Ausztriában tölthesse le a büntetését. Tovább olvasom