Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Megtörtént az első hivatalos kapcsolatfelvétel

Kalnik-Sopronban lezajlott az első hivatalos kapcsolatfelvétel: a delegációk tagjai az együttműködés lehetőségeit vették számba.
A horvátok még e hónapban viszontlátogatásra érkeznek hozzánk.
A horvátországi Sopron felfedezésével korábban már foglalkoztunk. A héten lezajlott az első hivatalos kapcsolatfelvétel is a két azonos nevű település között. Dr. Payrits Ferenc, a horvát kisebbségi önkormányzat elnöke, Weinacht János, a helyi horvát kulturális egyesület elnöke és Keglovits István, a Szövetség Sopronért Egyesület vezetőségi tagja  a környék településeit összefogó önkormányzatnál tett látogatást.

Helyzete, mint Balfé

A horvátországi, százhatvankét lakosú Sopron egyike annak a hét szatellitfalunak, amely közigazgatásilag Kalnikhoz tartozik. E helységcsoport összlakossága sem haladja meg sokkal az ezerhétszáz lelket. Helyzetét tekintve a horvát Sopron olyan, mint nálunk Balf, csak sokkal kisebb nála.

A Kalnik-hegy lábánál fekvő kistelepülés felé utazva döbbenetes az itthoni tájhoz való hasonlóság: a domboldalakon szépen gondozott szőlőskertek, a hegyen pedig tévétorony, amelynek formája szinte azonos a miénkkel.

Napóleon, szőlő, bányászat

A küldöttséget fogadó kalnik-soproniak – élükön Marijan Durec polgármesterrel – kedves emberek: hamar kiderül, a két település közötti párhuzamok szinte a végtelenségig folytathatók. Ők nagyjából annyira fekszenek Zágrábtól, mint mi Bécstől; „Városunk szeles vidéken fekszik" – az ottani tán még inkább. Ha azt mondjuk, szőlő és kékfrankos, az elnevezés legendájára utalva vendéglátóink azt felelik: az ő térségükben is elvonult Napóleon serege és híresek a (fehér)boraik; ha büszkélkedünk a Fertő tóval, azt válaszolják: nekik is van tavuk, csak a föld alatt, négyszáz méter mélyen.

Brennbergbányát juttatja eszünkbe az a körülmény, hogy ott is több mint fél évszada hagytak fel a bányászattal. A XIII. századból megmaradt várrom – amelyben IV. Béla húzódott meg a tatárok elől – a jövőben romantikus háttérdíszletet biztosíthat filmeknek, szabadtéri színházaknak, csakúgy, mint nálunk a fertőrákosi Barlangszínház. De közös vonást jelentenek a szelídgesztenyések, miként az is, hogy ugyanúgy pusztulnak ott a fák, miként idehaza.

Bibliai béke kertje

– A  jövőt illetően leginkább a falusi turizmusra és az idegenforgalomra építünk – fogalmaz Marijan Kepa, a helyi turisztikai iroda vezetője. – A bibliai béke kertje elnevezéssel olyan projektbe kezdtünk, ahol bibliai személyek nagyméretű faszobrait állítjuk ki. A száz alak közül harminchárom már elkészült. Vonzerőt jelent számunkra a 643 méter magas hegy, ahol extrém sportok sora – így például ejtőernyős ugrás, illetve százharminc kiépített helyen sziklamászás – űzhető. Most egy hegyi ralipálya megteremtésének gondolata foglalkoztatja a helybélieket.
Az oldott, jó hangulatú megbeszélések meghívással végződtek. A horvátok, mint mondták, örömmel látogatnak el magyarországi névrokonukhoz, a június 25–26-án rendezendő horvát napokra.

Az elnök is üdvözli a kapcsolatfelvételt

A soproniak delegációja látogatást tett Zágrábban a Hrvatska Matica Iseljenika (Külhonban Élő Horvát Kisebbségekért Felelős Intézet) hivatalában. Nikola Jelincic, az intézmény elnöke örömét fejezte ki, hogy a két Sopron között kapcsolatfelvételre kerül sor. Lapunk érdeklődésére kifejtette, nem ez az első ilyen eset. 2003-ban, amikor a magyarországi Tótszentmárton (Sumarton) nyerte el a legsikeresebb európai horvát nemzetiségi településnek járó díjat, kiderült, Brac szigetén is van egy ugyanolyan nevű falu.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Körforgalom körforgalom után

Politikai döntés, hogy megváltozott a Ferenczy János utca egyirányú forgalmának iránya – mondják a soproni polgármesteri hivatalban. Horváthné Seregély Jolán, a városüzemeltetési iroda vezetője ezért nem is szívesen nyilatkozik az ügyben, hagyná a választ a politikusokra, de hát egy közlekedési koncepció mégiscsak szakmai dolog, s nagyon erősködik a kérdező. Tovább olvasom