Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -2°C Még több cikk.

Megrongálták a kilátót

Leszerelték a csavarok anyáit, s kivágtak egy darabot a villámhárítóból is. A rendőrség fokozza járőrözéseit a környéken.
– Siralmas állapotok uralkodnak a szeptember közepén felavatott soproni sörházdombi kilátó körül, a tornyot pedig máris megrongálták – tájékoztatta lapunkat a lokálpatrióta Reisner József. A kilátó faelemeinek legalább húsz nagyméretű csavarjáról szedték le az anyákat. A kilátó egyik villámhárítóját is szétvágták, azaz nincs kapcsolat a felső és az alsó rész között.

– A gerendákat összefirkálták, eseténként pedig meggondolatlan fiatalok randalíroznak a létesítményben és a környékén. Egy idős asszonyt – mikor rájuk szólt, hagyják abba, vagy kihívja a rendőrséget –, durva szavakkal illették. A közelben lakók már többször is telefonáltak ez ügyben a városházára, de egyelőre még nem történt semmi. Úgy véljük, ideje lenne jobban óvni értékeinket, így a 35 millió forintért felújított s nemrég átadott kilátót is – mondta Reisner József.

– Egy kilátót karban kell tartani, s ez általában évente egyszeri munkát, alapos átvizsgálást jelent – mondta a kilátó tervezője, dr. Szabó Péter egyetemi docens, a NYME építéstani tanszékének vezetője. – Ilyenkor a szakemberek meghúzzák a csavarokat, pótolják a megrongálódott elemeket, szükség szerint eltüntetik a nem odavaló rajzolmányokat. Szomorúan veszem tudomásul, hogy Sopronban ezek szerint nem elég az évi egyszeri karbantartás, havonta-kéthavonta kell hozzányúlni a létesítményhez megfelelő állapotának megőrzése céljából.
Farkas Gábor alezredes, soproni rendőrkapitány ezzel összefüggésben elmondta: a közrendvédelmi osztály járőrei fokozottan fogják figyelni a környéket. Az eredményes rendőri fellépés érdekében várják a lakossági bejelentéseket is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Börtönt kértek a Globex vezetőire

A Fővárosi Főügyészség börtönbüntetést és a közügyek gyakorlásától történő eltiltást javasolt… Tovább olvasom