Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 4°C Még több cikk.

Megnyílt a XVIII. Országos Érembiennále Sopronban

Megnyílt a XVIII. Országos Érembiennále vasárnap Sopronban, a tárlat 70 művész kétszáznál több munkáját vonultatja fel a Lábasházban.
L. Kovásznai Viktória művészettörténész, a biennále kurátora a megnyitót megelőzően úgy fogalmazott: ismét sok fiatal jelentkezett alkotásaival a megméretésre, ez azt jelzi, hogy az előző biennálén tapasztalható kedvező tendencia az idén is folytatódott. ˝Nemzedékváltás küszöbén állunk˝ – mondta az MTI-nek szakember, utalva arra, hogy a fiatal alkotók is meg akarják mutatni művészi képességeiket a nagyérdeműnek. Elmondása szerint vannak kísérletezők, akik keresik az új, a modern megoldásokat, alapvetően mégis az érmészet tradíciói iránti kötődés dominál a kiállításon. Legtöbben bronz érmekkel jelentkeztek, de nem hiányoznak a fa, a márvány, a beton, sőt az újfajta műanyagok felhasználásával készült vegyes technikájú munkák sem.

A művészettörténész elmondta, hogy anyagi bizonytalanságok miatt a biennálét a szokásostól eltérően két hónap késéssel hirdették meg. A szponzorok jóvoltából azonban mégiscsak sikerült elérni, hogy ne szakadjon meg az éremművészet seregszemléjének több évtizedes hagyománya.

A megnyitón adták át a biennále díjait. Kalmár János nyerte el Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának nagydíját, a Ferenczy Béni-díjat. Varga Éva a Nemzeti Erőforrás Minisztérium díjában, Péter Ágnes a soproni önkormányzat díjában részesült. Soltra E. Tamás a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének díját kapta. Ifj. Szlávics László a rendezőbizottság díját, Bakos Ildikó a Magyar Éremművészetért Alapítvány díját nyerte el. Gáti Gábor kapta a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete díját a legszebb emlékérem tervezéséért, Erőss Ildikónak pedig a Kiss Nagy András Emlékdíjat ítélte oda a bíráló bizottság. A hagyományoknak megfelelően önálló kamara kiállítás is nyílt a két évvel ezelőtti biennále fődíjasának, Szunyogh László éremművésznek munkáiból a Lábasházban.

Nyitóoldali képünk forrása: kultura.hu

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elmaradt a nagycenki Széchenyi Vágta vasárnap

A Széchenyi Vágta vasárnap ˝vis major˝, azaz a rossz időjárás, az emberre és lovakra életveszélyessé… Tovább olvasom