Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 17°C Még több cikk.

Megjelent a soproni helyi pénz, egyelőre diszcsomagolásban

Noha fizetni még nem lehet vele, díszcsomagolásba már előjegyezhető a "kékfrank" soproni pénzhelyettesítő - olvasható a kékfrankot bemutató honlapon.
Soproni és városkörnyéki vállalkozók és magánszemélyek tavaly ősszel fogtak össze, hogy az egymás közötti forgalomban elfogadott pénzhelyettesítővel lendítsenek a helyi gazdaságon.

A rendszert életre hívó HA-MI Összefogunk Európai Szövetkezet igazgatóságának elnöke, Perkovátz Tamás akkoriban úgy vélekedett, akár a pénzforgalom 15-20 százalékát is átveheti az utalvány, ami milliárdos nagyságrendet jelent.

A kékfrank utalvány célja, hogy az egymással gazdasági kapcsolatban levő szövetkezeti tagok között, a hivatalos fizetőeszköz nélküli elszámolásokat biztosítsa. A kezdeményezéshez csatlakozó szövetkezeti tagok kötelezik magukat arra, hogy vállalkozásaikban elfogadják, illetőleg használják csereeszközként a kékfrankot.

A papír alapon megjelenő utalvány formája a pénzre emlékeztet, egyes címletein Liszt Ferenc, Joseph Haydn, Lackner Kristóf, Kitaibel Pál, Pejacsevich László és Esterházy Pál herceg képe látható. Az ötszázastól húszezresig terjedő - a forinttal egyenértékű - címleteket a rendszert életre hívó HA-MI Összefogunk Európai Szövetkezet központjában lehet beszerezni, a névérték felett 1200 forint plusz áfa a díszcsomagolás ára.

Olvasóink írták

  • 11. Dresi 2010. április 18. 12:53
    „Azért egy kép belefért volna Tisztelt szerk. !”
  • 10. Orfeusz 2010. április 18. 09:35
    „Addig jó, amíg csak játszik a gyerek. Én is veszek. Elfér a régi pénzt gyűjtő albumban. Igaz, a Napoleon jobb és biztosabb megtakarítás. Ha más nem, az 1200 + áfa díszcsomi lesz a bolt a HAMI-nak. Ögyes...”
  • 9. Kuvasz 2010. április 16. 19:00
    „Oda van írva, hogy egyelőre csak díszcsomagolásban, tehát a forgalomban nem jelent meg.
    Az étkezési utalvány nem olyan értelemben fizetési eszköz, mint ahogyan ezt a bormárka nevű értékpapírt használni akarják. MNB, PSzÁF eng. stb.”
  • 8. muskátli 2010. április 16. 07:36
    „6/ Kuvasz!

    Ha meg még meg sem engedélyeztek, akkor hogyhogy már megjelent? Akkor föleg törvényellenes dolog! A cikk cime ugyanis úgy kezdödik, hogy : Megjelent......”
  • 7. egysoproni_ 2010. április 15. 19:46
    „6. Kuvasz!
    Az étkezési utalvány is külön fzetőeszköz, sőt, véleményem szerint a bankkártya is. Mindegyik fizetőeszköz háttere a Magyar Ft mint ahogy ennek is. Igaz nekem sem tetszik egy a Kék Frank nevű izé bizé, hozé..”
  • 6. Kuvasz 2010. április 15. 18:29
    „Muskátli!

    "Aki engedélyezte azt máris megadóztatnám", írod. Hát jobb ha tudod, még nem engedélyezték és erősen kérdéses, hogy az országon belül egy külön fizetési eszközt egyáltalán fognak-e engedélyezni. Hókusz-pókusz az egész. A kitalálójának nem első "ilyen" ötlete.”
  • 5. dzsi 2010. április 15. 12:54
    „Sok értelme szerintem sincs...talán számukra..nem lesz lekövethető a forgalom,igy még adózniuk sem kell..de ne legyen igy.
    Nem tök mindegy,pénzel vagy a "kékfrank soproni pénzhelyettesítő "-vel fizet valaki!!??

    muskátli

    Egyetértek!”
  • 4. naplopo 2010. április 15. 11:20
    „Díszcsomagolást hosszú í-vel írjuk.”
  • 3. naplopo 2010. április 15. 11:19
    „Most a díszcsomagolás a hír... :D”
  • 2. muskátli 2010. április 15. 09:11
    „Már 2 cikkben is olvasható a badarság! Nincs már értelmes hír?
    Amúgy idézem a másik hozzászólásomat"

    Dugipénz magyarra forditva.
    "hogy az egymással gazdasági kapcsolatban lévő szövetkezeti tagok között a hivatalos fizetőeszköz nélküli elszámolásokat biztosítsa"
    Ilyet is csak Mo-n találnak ki! Aki engedélyzte azt máris megadóztatnám a kivitelezövel együtt! És sok ilyen badarság van, máris lenne pénze az országnak!”
  • 1. muskátli 2010. április 15. 07:53
    „És minek kellett ez? Hogy a vállakozó havernak legyen bevétele, aki a pénzt csinálta. Értelme nincs sok, de bevétele a "pénznyomónak" biztos van. Nem ilyen felesleges hülyeségekre kéne a pénzt elcseszni, hanem olyan helyre befektetni aminek értelme is van. Ez egy tipikus magyar kéz kezet mos akció!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiégett egy víkendház Sopron környékén - fotóval

Szerda délelőtt riasztás érkezett a soproni tűzoltóságra, a Potzmann-dűlő egyik lángoló… Tovább olvasom