Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 3°C | 7°C Még több cikk.

Mégis megépül a halotthamvasztó?

Az elutasító népszavazási döntés után mégis megépülhet a halotthamvasztó Ebergőcön.

A vállalkozónak erre van törvényes lehetősége, az ellenzők most az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Az elmúlt napokban körbekerítették azt az ebergőci telket, ahol a tervek szerint megépül a halotthamvasztó. Meglepődött ezen Kiss Margit is, aki idén nyáron népszavazást kezdeményezett az ügyben.

– A voksoláson a helyiek elutasították, hogy a településen megépüljön a halotthamvasztó – idézte fel a június eleji eseményeket Kiss Margit. – Akkor megnyugodtunk, hiszen a népszavazás ügydöntő volt, azaz az eredményt el kellett fogadnia a képviselő-testületnek. Most viszont megdöbbentünk, mert láthatóak az építkezés előjelei. Értetlenül állunk a történtek előtt, hiszen ez azt jelenti, hogy semmibe vették a demokráciát, és a helyiek véleményével nem is foglalkozva mégis megépül a létesítmény. Ezt viszont nem hagyhatjuk, így az Alkotmánybírósághoz fordulunk. Továbbra is tartunk attól, hogy elértéktelenednek az ingatlanjaink, és eddig nem láttuk a környezetvédelmi hatástanulmányokat sem. Tudni kell, a településen nincs helyi adó, így az új vállalkozás nem biztos, hogy pluszbevételt eredményezne. Az viszont tény, nekünk nap mint nap szembesülnünk kell a halottasautók látványával.

Portálunk információi szerint a vállalkozó, ha nem is etikusan, de törvényesen járt el. Az építésiengedély-kérelmet a cég – a Nyugat-dunántúli Regionális Halotthamvasztó Kft. – még tavaly adta be a soproni építésügyi hatósághoz. A tervet előzetesen nem támogatta Röjtökmuzsaj, a szomszédos település. A hatóság azonban még a népszavazás eredményének jogerőre emelkedése előtt kiadta az építési engedélyt. Ez ellen az ugyancsak röjtökmuzsaji Szidónia Kastélyszálló fellebbezett. Úgy tudjuk, ezt azért utasították el, mert a szálló jogilag nem érintett az ügyben. Ami a legfontosabb: a népszavazás nem visszamenőleges hatályú.

A tervet előzetesen nem
támogatta Röjtökmuzsaj,
a szomszédos település.
A halotthamvasztó ügyében egy másik eljárás is kezdetét vette idén szeptember 29-én. Az érintett területre kialakítandó villamosvezeték-hálózatra adott be engedélyezési kérelmet a tervező siófoki cég.

Both József, Ebergőc polgármestere az ügyben nem nyilatkozott a portálunknak, mondván, a halotthamvasztót a vállalkozó egy magántelken építené meg.

A témában szerettük volna megkérdezni az építtető Nyugat-dunántúli Regionális Halotthamvasztó Kft.-t is, ám a cég – remélhetőleg csak átmenetileg – elérhetetlennek bizonyult.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. neftathra 2009. november 11. 22:10
    „Örülök neki, hogy sokan mennyire okosak tudnak lenni. Én jelen pillanatban itthon ülök, kevesebb mint 400 méterre a hamvasztó tervezett helyétől.. hát köszönjük szépen, nincs szükségünk rá! Azt hittem, ez egyértelművé vált a népszavazáson is. Ha Ebergőcöt valóban halálra akarják ítélni, hát csak tessék, építsék meg! Minden ingatlan elértéktelenedik, a Szidóniába a kutya se akar már menni, az osztrák emberek, akik üdülni járnak ide is inkább elkerülik a vidéket.. És ha el szeretnénk adni a házat? Ki az a hülye, aki megveszi egy halotthamvasztó szomszédságában a területet, akármilyen szép is?
    A polgármester,és mindenki le lett fizetve.. minden a pénzért megy, ami persze vándorol a saját zsebükbe.
    Egyébiránt, elég sok érdekes dolog van az építést kivitelező céggel kapcsolatban is, amiről persze sokan mit se tudnak..
    Őszintén remélem, hogy nem fog megépülni. Eddig nagyon szerettem itt élni, de kezdem az egészet megutálni úgy, ahogy van! Szánalomra méltó, hogy egyesek mit meg nem engednek maguknak, illetve hogy az emberek a pénzért mi mindenre nem képesek.”
  • 20. keinrespekt 2009. november 11. 12:19
    „S csak még egy gondolat: az idegen szavak és kifejezések szótára szerint a krematórium szó jelentése halotthamvasztó.
    Remélem nem minősül reklámnak: http://www.idegen-szavak.hu/keres/kremat%C3%B3rium”
  • 19. keinrespekt 2009. november 11. 12:17
    „A 18. hsz-hez:
    Tisztelt TancsKaszabell!
    Hogy van az, hogy az ebergőci halotthamvasztó ügyéről Önnek a nagypolitika jut eszébe? Mi köze ennek az ügynek a Fidesz és az Mszp harcához? Vagy az Ön által Vezérnek titulált személy közgazdasági ismereteihez? Pont az ilyen hozzászólások tudják elvinni az alapproblémáról a vita fonalát? Miért kell mindenből politikát csinálni?
    Itt egyszerű a képlet: Ebergőc lakosságának a többsége nem szeretné a halotthamvasztót. Tudomásom szerint a heyi népszavazás előtt, illetve annak során egyik párt képviselői sem agitáltak egyik, vagy másik álláspont mellett. És tették ezt nagyon helyesen, mert az ügynek semmi köze a politikához. Egyedül ahhoz van köze, hogy az adott településen élők milyen környezetben szeretnének élni, miként szeretnék látni környezetüket.”
  • 18. TancsKaszabell 2009. november 11. 11:46
    „Na,igen ! Magam is a többséget minősítettem,bár kelletlenűl tettem,nem az ővék a felelőség elsősorban.
    Egyetértek, mindennek 1989-óta nem így kellene működnie...
    A hülyeség nem politikai kategória de egy becstelen semmirekellő haztaloméhes jobboldali párt ezt már eleve kalkulálja ! Láthatóan sikeresen teszi ezt.
    Bizony !
    A körülöttük található közgazdászok elképzeléseiben semmi koherencia nem fedezhető fel, össze vissza locsognak, saját maguk sem értenek egyet,sőt a válság idején a szükséges összefogás egyedüli ellenzői ők.
    Sőt szerintük nincs is válság bár "az ország háború utáni állapotoknak megfelelően romokban hever...".
    A prímet a kétéves költségvetést kitalálók viszik , a vezér pedig enyhén szólva "ugatja" a közgazdaságtant. Erre jónéhány példát felsorolhatunk.Bizony !”
  • 17. maximix 2009. november 11. 08:39
    „Intel. Az a gond, hogy nem a munkahely teremtésről szól a történet. Azt természetesen mindenki támogatja. A nem ilyen szélsőséges beruházást (biciklikölcsönző vagy üdítőpalackozó) pedig valószínűleg nagyon nagy örömmel szívesen fogadná Ebergőc. Itt arról van szó, hogy egy halotthamvasztó (krematórium bárhogy is szépítjük) üzemeltetéséről és a halállal történő napi szembesülésről van szó. Meg a környék idegenforgalmi jelentőségéről (...stb). Lásd Szidónia kastélyszálló. Pl., ha ő emiatt becsukja a boltot akkor az ott dolgozó (de biztosan több 9-nél) emberek átsétálhatnak hullát égetni. Ha tud olyan települést aki szívesen fogadná, akkor legyen kedves a beruházó (megfoghatatlan) céget felkeresni és agitálni őket a továbbállásról.

    16, sajnos látszik, hogy balos beállítottságú közgazdász. Az sem a 300 Ft-ról szól, hanem a többség akaratáról - népszavazás. 1989-óta (legyen erős) ennek így kéne működni.
    Esetünkben szintén a többség akaratát kéne figyelembe venni! Sajnos az ügyben felmerülnek az eljárással kapcsolatos szabálytalanságok. Reméljük azt majd az Alkotmánybíróság, Ügyészség vagy Ombutsman kiderítí és kellő képpen jár el a lobbistákkal....”
  • 16. TancsKaszabell 2009. november 11. 08:14
    „10.sz Hsz. re !

    Csak nem sikernek tartja a 300 Ft.-os "népszavazást" ?
    Mert ha igen, akkor további értelmes polémiáknak nem igen van helye...

    A következők jutottak eszembe amikor a kommentjének második felét olvastam.
    Az emberi butaság, hát az bizony öröktől fogva fellelhető és hazánkban néha sanda politikai szándékok is húzódnak meg mögöttük ,ezáltal gyakran elvész az egyéni felelősségérzet és a felelős felnőtt magatartás helyét a vágyteljesítő gyermeki gondolkodás, és agyműködés veszi át.
    A károkat pedig közösen viseljük,mint mindig !”
  • 15. Intel 2009. november 10. 22:57
    „Nem beszéltem senkivel se, csak azt láttam, azon a részen, hogy a munka kincs, mivel nagyon szegény emberek is élnek ott.
    Egy vállakozás többet is hozhat magával.
    Az Eu pedig felelős, hogy úgy épüljön meg, hogy a lakók semmit se vegyenek észre!
    Ebergöcnek szerintem ez egy nagy lehetőség!

    A baj, hogy pár ember pánik hangulatot kelt, ezért nem reális döntés születik.
    Annak ellenére én a vállalkozó helyében régen tovább álltam volna, sok sok település szívesen látná őt biztosan.”
  • 14. keinrespekt 2009. november 10. 22:03
    „Kedves Intel!
    Ön honnan tudja, hogy akinek a megélhetése forog kockán, az hogyan látja? Beszélt ilyen emberrel, aki Ebergőcön lakik? Pontosan mennyivel, és konkrétan miket mondtak Önnek?
    Egyébként pedig a helyi önkormányzatokról szóló törvény szerint a népszavazás eredménye kötelező jellegű, ezen nincs mit félremagyarázni.”
  • 13. Intel 2009. november 10. 21:06
    „Kár, hogy akinek a megélhetése forog kockán nem igy látja.
    Remélem sok család szájába adsz ételt, és munka helyet.”
  • 12. maximix 2009. november 10. 20:14
    „Ebbe a faluba legtöbben azért költöztek,mert itt nincs átmenő fogalom,tiszta a levegő, nincs zaj, nincs gyár, nem pedig a munka lehetőség miatt! Jelentős azoknak a száma (lásd külföldiek) akik kifejezetten csak üdülni,pihenni járnak ide! Nincs szükség újabb munkahelyekre!Ez a kis falu pontosan azért nem halt ki, mert (eddig) sikerült megőriznie falusias hangulatát! Ja! és talán azzal sem árulok el titkot,hogy a környező többi falu is elutasította Kópházától kezdve Röjtökmuzsajig!!!!!!!!!”
  • 11. Intel 2009. november 10. 19:50
    „Helyi adót bárki vethet ki, és a legtöbb településen létezik is...
    Miből gondolják, hogy ez nem vonz ujjabb munka helyeket?
    Ha a falu többsége azt akarja elérni, hogy végleg kihaljon ez a kis település akkor lehet gáncsoskodni.
    Szerintem több falu örülne egy ilyesmi kis üzemre...”
  • 10. maximix 2009. november 10. 19:49
    „Ön bizonyára többet tud mint én... de az ügydöntő népszavazást kikerülni? Ha a már működő vizit díjat sikerült vele eltörölni talán itt is sikerül...”
  • 9. TancsKaszabell 2009. november 10. 19:10
    „néhány megjegyzés a "néhány megjegyzéshez" :
    -Az igazság nem mennyiségi kategória...
    -Nem, én nem lakom "krematórium" mellett,még csak Ebergőcön sem.
    -Tudatosan nem is használtam ezt a kifejezést mert sokakban elborzasztó gondolatokat okoz.Nekem eszembe sem jutott a használata.
    Ejnye,ejnye,ez rosszindulatra vall,na és tiszteletlen is.Talán erre spekulált a használatával ?Itt nem egy krematóriumról van szó,hanem egy egyre több temettető család által választott kegyeleti eljárás műszaki létesítményének építéséről...
    -Az ügydöntő népszavazás nem áll mindenek felett,erről önnek is módja lesz majd hamarosan meggyőződni...
    -A munka nem szégyen,és ha más nincs akkor arra is lesz jelentkező higgye el nekem !
    -Én a sírásó és minden más munkát tisztességesnek és szükségesnek gondolom és tartom.A temető és a halotthamvasztó is életünk része !
    -Az érveim az előbbiek és helyi adó is kivethető ,továbbá az állam kikerülhetetlen ahogy az APEH is. Bizony !

    Egyébként temetőbejáró emberként a kegyeleti kultúránkról gyakran elmélkedek.
    Hivalkodónak,kivagyinak,drágának és határozottan elüzletesítettnek tartom és ezért ezt nem szívelem !”
  • 8. maximix 2009. november 10. 18:55
    „nem a hamvasztással, mint eljárással van gond, hanem az épület elhelyezésével és az emberek alkotmányos jogának letojásáról. Ha ezt a népszavazási eredményt pár ember üzleti érdekei miatt figyelmenkívül hagyják, akkor mi lesz jövő tavasszal? Nem is kell elmenni szavazni, mert mindegy az álláspontod. Ez nem csak Ebergőcről szól...”
  • 7. Shaki 2009. november 10. 18:35
    „Főleg, hogy ha hamvasztva van valaki, sokkal kevesebb a gond vele. Én ha oda jutok, csak a hamvasztást akarom, engem az életben becsüljenek meg, a halálom után az idönként a síromra helyezett száraz virágokkal semmit nem tudok kezdeni! És hál isten, nekem csak hamvasztott hozzátartozóim vannak, nem lennék nagyon boldog, ha a halottak napján koszorúkkal felszerelkezve kéne a temetőket járnom.Mint teszik jó sokan. És igen, csak a javára válna az emberiségnek, ha nem temetésről szólna minden, ráadásul horribilis összegekért, hanem elfogadnánk:"Porból lettél, porrá leszel!"”
  • 6. maximix 2009. november 10. 18:31
    „Kedves TancsKaszabell ,

    néhány megjegyzés.
    1, A hölgy valóban a nevét adta, de jobb, ha tudod, hogy 69 ember álláspontját képviseli, ami a népszavazáson egyértelművé vált.
    2, remélem Te krematórium mellett laksz vagy legalábbis úgy végezted szakmai tanulmányaidat, hogy hullahamvasztóban dolgozhass.
    3, itt egy ügydöntő népszavazás volt, ami mindenek felett áll! Tudod ezt hívják demokráciának.

    Miből gondolod, hogy a 9 munkahelyre bárki is szívesen jelentkezik? Vagy talán TE?

    Nincs helyi adó - tehát a falunak 0 Ft bevétele keletkezik. Az üzemeltető egy offsort kft- így tehát az államnak sem lesz egy fitying sem! Akkor most pontosan kinek jó ez?

    Egyébként a megfogalmazásodból kiderül, hogy ebergőci vagy és az üzemeltetés mellett állsz. Esetleg tőled néhány érv?

    INTEL: Monoron van egy eladó krematórium. 3szor robbant fel!”
  • 5. TancsKaszabell 2009. november 10. 16:29
    „Egyetértek a két utóbbi kommentelővel.
    Mindenütt találhatók izgága emberek akik még az élő fába is belekötnek valamilyen megmagyarázhatatlan késztetésre.Sokszor be nem vallott érdeksérelem miatt...
    Ugyan milyen sanda szöveggel bolondították el a falu közvéleményét,mert ez a létesítmény szerintem csak a javukra
    szolgálhat.Nem volt ott néhány tiszta fejjel gondolkodó ember ? Kilenc munkahely,helyi adóbevétel,nos az akár kilenc családot is jelenthet,benne néhány gyerek is........................és hát még a jövő lehetőségét is...
    Látom a nevét is adta a kezdeményező... esetleg néhány érvet felsorolhatna nekünk akik csak rosszat akarhatunk
    Ebergőc lakóinak...”
  • 4. janika 2009. november 10. 16:23
    „Örüljenek itt is lehet majd használt koporsót kapni. Lehet, hogy a Győzike üzlete lesz? Lehet, hogy ide telepűlne egy kutyakonzerv gyár is? De lesz elég alapanyag ekkora faluba?”
  • 3. atika61 2009. november 10. 16:15
    „Ha jól tudom kilenc munkahely teremtődik az üzembe helyezéssel.
    Meggondolandó, ha számba veszik azt, hogy a faluban mennyi a kereső lélek. Akár hogy is számolom, ez majd 10%-os emelkedés. Ha nincs helyi adó, be kell vezetni! Az építési hatóság pedig az EU normatíváknak megfelelő engedélyt kellett, hogy kiadjon. Ebergőcön majd akkor kell háborogni, ha a hamvasztó "BŰZE" büdösebb lesz, mint egy átlagos falusi porta, ahol állatokat tartanak. Gyanítom, hogy nem lesz bűz.”
  • 2. Intel 2009. november 10. 16:14
    „Szerintem egy ilyen kistelepülésnek, mint Ebergöc, ami halálra van itélve, mert nincs vállalkozói tőke jelen.
    Nem szabadna igy hozzá állni ezen dolgokhoz.
    Lehetséges, hogy több válallkozás telepedne...
    Magyarországon nem egy ilyen üzem van, talán utánna kellene nézni, hogy ott mennyivel lett másabb a környezet.
    Sajnos a naiv embereket lehet vezetni, csak egy buta hang adó kell, hogy legyen!”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lufikkal emlékeztek a berlini fal leomlására

Sopron - A berlini fal leomlásának 20 éves évfordulóján huszonkét nemzet 40 iskolájának diákjai… Tovább olvasom