Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Megindult az élet a fertődi kastélyban

A fertődi műemlékegyüttes rekonstrukciója várhatóan a második negyedévtől elkezdődhet. Az Esterházy-kastély március 15-től immár folyamatos nyitva tartással várja látogatóit.
A park elfagyott, elpusztult árvácskáinak helyére új – az Esterházy-színeknek megfelelően, kék és sárga – virágokat ültetnek.
A fertődi Esterházy-kastély idegenforgalmi vonzereje nem csökkent az elmúlt évek alatt: mint 2001-ben, úgy 2002-ben is közel százhúszezren keresték fel a kontinens egyik legszebb barokk épületegyüttesét. Idén március 15-től mindennap délelőtt 10-től este 6 óráig várják az érdeklődőket. Újdonság, hogy sötétedés után éjszakai kastélylátogatásra is mód nyílik, ez iránt főként külföldről és az utazási irodák részéről nyilvánul meg fokozott érdeklődés. A kastélyvezetés a hangulatos programhoz korhű, rokokó stílusú gyertyatartókat biztosít. A kastély virágdíszbe öltöztetését szolgálják azok a – termekbe, ablakokba elhelyezendő – virágládák, amelyek formája az egyik fajanszkályha jellegzetes motívumát idézi.


Oszágosan csökken, Fertődön nő a bevétel


– A turizmusban országos szinten mind a látogatottság, mind a bevétel vonatkozásában visszaesés mutatkozott az elmúlt esztendőben, az Esterházy-kastélynak mégis sikerült harmincnyolc százalékos bevétel-növekedést elérnie – mondta Némethné Kemenes Mária, a kastély igazgatónője. – Eredményünk nem pusztán a megemelt belépődíjaknak, hanem a rendezvényeink – esküvők, konferenciák, szakmai találkozók – magasabb számának köszönhető.
Az igazgatónő a jövő feladatairól szólva kifejtette: a Műemlékek Állami Gondnokságának vezetésével, irányításával javában zajlanak a kastélyrehabilitáció előkészületei, a műemléki kutatások, a különböző felmérések. Ezek alapján budapesti műemlékvédelmi szakemberek a kastélyrehabilitáció tervein is dolgoznak.

Közbeszerzési felhívás

A Műemlékek Állami Gondnoksága előzetes tájékoztatót hirdetett meg a rekonstrukció egyes elemeinek megvalósítására. Eszerint még az idén sor kerül a főépület díszudvari homlokzatának felújítására, a műemlékegyüttes tetőzetének, illetve a díszlépcső rekonstrukciójára, a díszudvari közművek és a díszkert teljes újjáépítésére.
A kastély főkertésze, Kótai Éva vezette munkában számítanak a helyi Porpáczy Aladár-szakközépiskola tanárainak és diákjainak szakértelmére, közreműködésére is.

Kapcsolódó  cikkek >>

Megszépülnek a kastély díszkútjai (2002-11-27) >>
Tavasszal felújítás kezdődik (2002-11-11) >>
A jövőre gondolva... (2002-09-13) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veszélyben a sportpályák

A soproni József Attila utcai sportpálya területén lakóházakat építene a tulajdonos, a vasutas pálya… Tovább olvasom