Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Megálmodta a nyerőszámokat

Az elesett családok, a szegény és beteg gyerekek támogatója a fertőrákosi Kozák Józsefné. Katinak „malaca van” a szerencsejátékokban, de életelve, hogy az így szerzett nyereményeket mások megsegítésére ajánlja fel.
Kati az egyik kereskedelmi csatorna népszerű riportműsorából ismerhette meg a szerencsétlen család sorsát. Egy budapesti asszony négy gyermekével menekült el brutális férjétől, aki rendszeresen bántalmazta családját. Róluk készült a riportfilm, és Kozák Józsefnét azonnal megfogta a történet. – Segítenem kell rajtuk – gondolta. Így is történt, két nappal később a Kenón 65 ezer forintot nyert. Ezt az összeget teljes egészében a szerencsétlen sorsú családnak ajánlotta fel.
– Évekkel ezelőtt álmodtam meg szerencseszámaimat. Ezekkel folyamatosan nyerek – meséli Kozákné. – Többször fizettek ki nekem néhány ezer forintos nyereményt, de édesanyám a hatoslottón már négyest, én pedig most ezt a nagyobb összeget nyertem.

Úgy gondolom, ezekben a nyereményekben nem csupán a szerencse játszik közre, hanem az imádság ereje is, amivel Istenhez azért fordulok, hogy az elesett, rászoruló gyerekeken segíthessek.
Kati pedig folyamatosan segít. A tévé műsorában találkozhatott is azzal a családdal, amelynek átadta a 65 ezer forintot. – Bízom az anyában, remélem, hogy a lehető legjobban használja majd fel ezt az összeget – mondja az adakozó asszony. – Hiszen ott van a háromesztendős kisfiú, a három lány, akik közül az egyik súlyos, rákos beteg. Náluk aztán tényleg van helye a pénznek.
A műsor után sokan jókívánságaikat fejezték ki Katinak, sőt volt, akivel el is viccelődhetett. Mint mondta, ha megnyerné a lottón a másfél milliárdot, akkor annak kétharmadát is szétosztaná, segítené a külföldi kezelésre szoruló felnőtteket és beteg gyerekeket. Kati egyedül neveli a 14 éves Dávidot és a 12 éves Barbarát. Szívós, küzdelmes életet élt, mire feltornázta magát abba a helyzetbe, hogy egyáltalán adakozni tudjon. Idestova tizenhét esztendeje vállalkozó. Először gyermekdivattal, majd tizenegy éve finompékáru sütésével foglalkozik. – Mindig csak azért fohászkodom, hogy legyen munkám és a családomban béke legyen – mondja búcsúzáskor az adakozó asszony.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hivatalosan is megalakult Sopron új közgyűlése

Huszonöt képviselővel és a polgármesterrel hétfőn hivatalosan megalakult a soproni közgyűlés. A… Tovább olvasom