Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

''Megalázó, hogy így bánnak velünk''

Tárgyhó 15-ig fel kell adni csekken a lakbért a soproni Újteleki utca egy bérházában, különben beperlik a lakókat.
Tárgyhó tizenötödikéig fel kell adni csekken a lakbért, viszont a nyugdíjat az utcában csak huszadika után kézbesítik. A SIK Kft. azonban minden hónapban levelet küld, hogy időben fizessünk és félünk a bíróságtól, kilakoltatástól – panaszolja Cs. Zs., aki lányával él egy önkormányzati bérlakásban.

– Gyakran dönteni kényszerülök, előbb a gyógyszereimet váltsam ki a patikában vagy a lakbércsekket adjam fel – mondja Cs. Zs., aki egy Újteleki utcai udvari lakásban él 27 éves lányával együtt. – A SIK Kft.-nél ugyanis minden hónap 15-éig kell befizetni a lakbért, a rokkantsági nyugdíjam – ami alig több, mint 26 ezer forint – azonban csak 20-án, vagy azután érkezik meg.

De nem ez zavar engem és az itt élőket, hanem az, hogy minden hónapban levél érkezik a kft.-től arról, hogy fizessek időben. Ha tehetem, időben feladom a csekket, ez alól csak az volt kivétel, amikor kórházba kerültem és csak következő hónap tizedikén tudtam fizetni. Félek, hogy bíróságra kerül az ügy és kilakoltatnak innen.

A lakást a bérlő tartja fenn, ő költ a felújításra, én például kölcsönt vettem fel, hogy az egyedi fűtést megcsináltassam a lakásban. A lányom segít, támogat anyagilag, mégis megalázó, hogy így bánnak velünk, akik önhibájukon kívül csak késve tudnak fizetni.

– A fizetési határidő valóban a hónap közepe, de a könyvelést mindig a hónap végén készítjük, tehát párnapos csúszásból még nem lesz probléma és kilakoltatás sem – mondta el Kelemen Imre, a SIK Kft. ügyvezető igazgatója. – Azt javaslom, azok az ügyfeleink, akik a nyugdíjfolyósítás vagy egyéb elkerülhetetlen ok miatt késve tudnak csak fizetni, ügyfélfogadási időben keressék fel irodánkat az inkubátorházban, hogy megbeszélhessük a részleteket. Körülbelül ezerhatszáz bérlakása van a városnak. Kilakoltatásra csak a legszélsőségesebb esetben, hosszas nemfizetés esetén többszöri felszólítás után kerül sor.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Koncert az árvízkárosultakért

Sopronban jótékonysági koncertet rendeztek a székelyudvarhelyi árvízkárosultak megsegítésére. Tovább olvasom