Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

Még két napig van otthonuk

Tél elején kerül utcára az a család, mely jelenleg jogtalanul, egy soproni önkormányzati lakásban él.
Az anyának két kiskorú gyermekével péntekig kell elhagynia átmeneti otthonukat. Dohos kis szoba, túlzsúfolt, ámde tiszta konyha és egy cseppnyi fürdőszoba a Balfi út egyik önkormányzati lakásában. Lehangoló kép, a Sztojka családnak mégis több mint egy éve ez jelenti az otthont.

Ide tér haza tanítás után a 11 és 14 éves lány, itt várja meleg étellel őket édesanyjuk, aki múlt hét óta kétségbeesetten keresi a kiutat. Ekkor kapta kézhez az ingatlankezelő kft. levelét, melyben az állt: nyolc napon belül – azaz péntekig – hagyják el a lakást, mert azt jogtalanul használják. Nekik azonban nincs hova menniük... – Úgy kerültünk ide, hogy az itt lakó hölgy örökölt egy lakást. Elköltözött, ezt pedig ránk hagyta – kezdi kálváriájuk történetét Sztojka Kornélia (35). A kilenc hónapja munka nélküli családanya húsz évig dolgozott segédmunkásként. Most azonban úgy tűnik: se munka, se lakás...

Albérletről albérletre

– Hetvenezer forintból élünk hárman. Negyedéve tartásdíjat se kapok a lányok után, mert az apjuk nagybeteg, a sok alkolhol megtette hatását – jegyzi meg, s kiderül, egykori párja italozó életmódjára vezethető vissza a család zaklatott utóélete. Mivel Sztojka Kornéliának nem volt jó a kapcsolata az élettársával, úgy döntött, egyedülálló anyaként neveli fel két lányát. Vándoroltak albérletről albérletre, volt, hogy az anyának azért kellett kölcsönkérnie, hogy kifizethesse a lakbért. Eközben '97 óta folymatosan igényelt önkormányzati lakást.

– Már nagyon sokszor pályáztam, legutoljára tavasszal utasították el a kérelmemet – meséli. Kilátástalanságukban a szintén egyszobás önkormányzati lakásban élő édesanyjához költöztek. Ezért örültek a múlt nyáron ölükbe hullott 28 négyzetméteres lakásnak.

Keserűség, tehetetlenség

– Most attól félek, nehogy intézetbe kerüljenek a gyerekeim, azt nem élném túl – mondja megtörten az anya. Múlt hét óta tudja, a lakás jogos lakója vissza akar költözni, s most már egy határozat is született arról, hogy péntekig el kell hagyniuk eddigi otthonukat. A felgyűlt keserűség és tehetetlenség felszínre hozta a mélyen búvó, eddig ki nem mondott gondolatokat.

– Biztos vagyok benne, hogy roma származásom miatt utasították el az önkormányzaton mindannyiszor a lakáskérelmemet – jelenti ki határozottan Sztojka Kornélia, aki nem tud szabadulni attól a kérdéstől sem, miért kell nekik fedél nélkül tengődni, mikor Balfi úti házukban két önkormányzati lakás is üresen áll? Ezek csukott ajtaja előtt szokott ábrándozni arról, egyszer talán bérlőként csinosíthatja ki lányaival valamelyiket.

Nem úgy van az...

Eddig négyszer pályázott önkormányzati lakásra Sztojka Kornélia – tudtuk meg Kónyi-Kiss Gábornétól, a szociális iroda vezetőjétől. Információik szerint, az anya gyermekeivel együtt a szüleinél lakik, átmenetileg megfelelő körülmények között, egy egyszobás, komfortos lakásban. Legalábbis legutóbbi pályázatában ezt a lakcímet tüntette fel. Ez májusban történt, amikor egyetlen meghirdetett szociális bérlakásra 26-an nyújtották be pályázatukat. Volt aki kilenc-tizedik alkalommal – tette hozzá Kónyi-Kiss Gáborné, aki hangsúlyozta: döntéseikben nincs semmiféle szelektálás.

A garzonos pályázatoknál például az állami nevelésből kikerült, egyedülálló és roma származású pályázók is lakáshoz jutottak. Sztojkáék esetével kapcsolatban az irodavezető elmondta: ha albérletbe költöznek, az iroda albérleti támogatással tudja segíteni őket. Az intézettől viszont nincs félnivalójuk, anyagi okok miatt ugyanis szülőktől gyermeket elvenni nem lehet. A házban megüresedett két szociális bérlakás pedig egyenként másfél millió forint felújítási költséggel terhelt, ezeket fokozatosan teszi rendbe a tulajdonos önkormányzat.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Életképek a háborús időkből

Szép Ernő Május, illetve Kávécsarnok című életképeinek soproni premierje varázslatos színházi… Tovább olvasom