Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Még keresik a soproni vonatbaleset okozóit

A rendőrség továbbra is keresi azt a három, 15–20 év közötti fiatalt, akik azzal gyanúsíthatók, hogy közük lehetett a december 27-én este 11 előtt pár perccel a Béke úti átjáró közelében bekövetkezett vonatbalesethez.
Egy húsz liter űrtartalmú, közel egy centiméteres vastagságú vaslemezből készült olajtartályt helyeztek a vasúti pályatestre, amelyre a Bécsújhelyre (Wiener Neustadt) induló éjszakai motorvonat ráhajtott és kisiklott.

A rendőrségi adatgyűjtés egyelőre nem vezetett eredményre, a tettesek pedig lapulnak. A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény feltételezett elkövetője három, 15–20 év közötti fiú. A vékony testalkatú fiatalok közül kettő fekete színű bomberkabátot és fekete nadrágot, harmadik társuk világos kabátot és baseballsapkát viselt. A Soproni Rendőrkapitányságon továbbra is várják azok jelentkezését, akik december 27-én, pénteken 22 óra és 22.50 között a Béke úti átjáró közelében gyanúsan viselkedő személyeket láttak, vagy a leírás alapján az elkövetők kilétéről, tartózkodási helyéről információval rendelkeznek.

A jelzéseket személyesen a rendőrkapitányságon, vagy a sopronrk@gyor.police.hu e-mail címen tehetik meg. Névtelenségük megőrzése mellett az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán (hétfőtől csütörtökig 8–16, pénteken 8–13 óráig), vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívón is elmondhatják információjukat.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kamilla Sopron idei első babája

Nyolcórás vajúdás után született meg január elsején, 23 óra 20 perckor Sopron első kisbabája, Varga… Tovább olvasom