Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

MDF: egyeztetés kell a párt- és kampányfinanszírozásról

Sopron - Az MDF arra szólítja fel a politikai pártokat, hogy folytassák az egyeztetéseket a párt- és kampányfinanszírozásról – hangzott el az MDF tegnapi sajtótájékoztatóján, melyen Hock Zoltán elnökhelyettes is részt vett.
– Az MDF sajnálattal vette tudomásul, hogy ismét egyedül maradt azzal a régóta hangoztatott javaslattal, hogy a politikai szervezeteknek átláthatóvá kell tenniük gazdálkodásukat és a választási kampány pénzügyi folyamatait – fogalmazott Nagy Tamás, a párt soproni elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. Az elnök arra buzdította a pártokat, hogy a sérelmi politizálás és az öncélú PR-ötletelés helyett folytassák az egyeztetést.

Hock Zoltán is vendég volt a tegnapi tájékoztatón. Az elnökhelyettes elmondta, az MDF támogatja egy úgynevezett kampányszámla bevezetését az Állami Számvevőszéknél, illetve azt, hogy a pártok működési és kampányköltségeit egymástól élesen elkülönítve kezeljék. – A kampányfinanszírozás a korrupció melegágya, szükség lenne ennek ismételt átgondolására – tette hozzá Hock Zoltán, aki szerint időszerű lenne a pártok 386 millió forintos kampánykeretét is felülvizsgálni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset a Cseresznye soron

Elgázoltak egy kismotor-kerékpárral közlekedő nyugdíjas asszonyt Sopronban a Cseresznye sor és a… Tovább olvasom