Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 17°C Még több cikk.

Matatek kivívta a hegymászok elismerést

A hegyen nincs nagy különbség látó és nem látó között. Ezzel a meglepő tanulsággal szolgált Czanik Csabának és társainak a szombati Schneeberg-túra. A hegyre Matatek Judittal, a Vakvagányok című film nem látó sztárjával kirándultak.
Pihenő: Egy kis szusszanás a hegyen.
– Mint minden kirándulás, ez is nagyon kellemes volt. Barátságosak és kedvesek voltak a társak, szép volt az idő. Jól éreztem magam – mondta Matatek Judit a Kisalföldnek. A moziból ismert lány négyéves kora óta vak, ez azonban nem gátolja meg őt abban, hogy mindazt kipróbálja az életben, mint a látók. Így örömmel mondott igent a soproni hegymászó, Czanik Csaba ötletére, s szombaton együtt mászták meg az osztrák Schneeberg csúcsát. – Figyelni kellett egymásra, ez volt a legfontosabb.

– Nekem örök élmény marad ez a hegymászás – jelentette ki Matatek Judit, aki kivívta a soproni hegymászók minden elismerését.
– Nagyon jól bírta, hihetetlen egyensúlyérzékkel és figyelemmel mászott, a tempónkon is alig kellett lassítanunk – meséli az egyik profi, Sipos Gábor, aki közvetlenül Judit mögött mászott. A szombat hajnali indulás után gyönyörű napsütésben délután negyed négyre már a csúcsra is értek. A csapat 1500 méteres szintkülönbséget küzdött le, s összesen mintegy húsz kilométert tettek meg.

A soproni hegymászók és Matatek Judit (jobbról a második) a Schneeberg csúcsán.
– Mi különböző eszközökkel készültünk, hogy segítsünk Juditnak a mászásban, de ezekre nem is volt szükség. Talán meglepő, amit mondok, de számunkra az a tanulsága ennek a túrának, hogy a hegyen nincs is nagy különbség látó és nem látó között – mondja elgondolkodva Czanik Csaba. – Minden expedíció csapatmunka, figyelnünk kell egymásra. Hogy Judit is velünk volt, ez a figyelem mélyült el. Toleranciát tanultunk mi is – teszi hozzá, nem titkolva, ezek után igent mondana újabb meglepő kéréseknek is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Francia technológia a soproni szőlőkben

A Sop-Vin balfi présházánál csütörtök a gazdák jelenlétében mutatták be azt a szőlőkombájnt, amely a… Tovább olvasom