Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Másfél óra irodalom színház helyett

Sopron - Rendhagyó, dramatizált kilencvenperces irodalom- és kortörténeti prezentációt kapott a soproni Kisszínház közönsége klasszikus értelemben vett színházi élmény helyett, Isten csúzlija címmel.
Karinthy Ferenc (1921–1992) portréját, szellemét, hangját idézte meg Isten csúzlija című előadásával Huszti Péter és Piros Ildikó, a hazai színjátszás két legendás nagysága. (Legjobb szándékunk ellenére sem írhatunk „színdarabot" előadás helyett.) Nem egy kerek évforduló adta az ötletet, hogy emlékezzünk a Kossuth- (1955), a Szocialista Magyarországért díjjal (1981) és a Magyar Köztársaság Zászlórendjével (1991) is kitüntetett, egyszersmind igen híres felmenővel bíró íróra, Karinthy Ferencre; hacsak nem halála napja volt a soproni bemutató apropója, ugyanis pont február 29-én távozott az élők sorából 17 évvel ezelőtt.

Színlapot nem nyomtattak a soproni kisszínházi premier közönségének, minek is. Huszti Pétert és Piros Ildikót illik ismerni – a fiatal korosztály tagjainak pedig, akiknek nem volt szerencséjük, hogy évtizedekkel ezelőtt tévéfilmeken, filmeken megszeressék e két nagyszerű színművészt, azoknak itt az alkalom. Testközelből, kamaraszínházi körülmények között. Ám bevalljuk, esetünkben nemigen tudtunk mit kezdeni azzal, hogy a két színész sokat, túl sokat olvasott fel a világot jelentő deszkákon.

Huszti Péter és Piros Ildikó Karinthy Ferenc portréját elevenítette fel Isten csúzlija című előadásával a Kisszínházban. Fotó: Magasi
Huszti Péter és Piros Ildikó Karinthy Ferenc portréját elevenítette fel Isten csúzlija című előadásával a Kisszínházban. Fotó: Magasi

A könyvből való idézetek még csak hagyján, hiszen tudjuk, a „könyv szelleme"... Na de kérem, A4-es lapokról? Az már csak Piros Ildikó – és a közönség – pechje, hogy a művésznő bakizott is a premier első tíz percében, pont felolvasás közben, ami több mint kínos egy ilyen kaliberű színésznőnél; ám ezt – a tizenvalahányadik sorból – hervadhatatlannak látszó szépsége, elbűvölő mosolya és bája miatt megbocsátjuk... Azt viszont már nehezen, hogy a várva várt színházi élmény helyett egy dramatizált, „vidám szellemidézés"-nek hirdetett, rendhagyó irodalomórát és némiképp kortörténeti ízelítőt kaptunk. Díszletekkel – és úttörőnyakkendővel is – kiegészített irodalmi estet. Persze aki színházrajongó, az irodalomkedvelő is egyben – mégis, egy jó színházi előadás az kérem más kategória. A kettő között nagyjából akkora a különbség, mint a szentjánosbogárka fénye és a villám fénye között.

De azért ne legyünk igazságtalanok: Huszti Péter és Piros Ildikó fel-felvillantott valamit a „színház" varázsából is. Paradox módon az előadás legemlékezetesebb pillanatait nem a „vidám szellemidézés" hol hatásos, hol csak a légben elszálló poénjai, hanem azok a ritka epizódok jelentették, amikor az élet komoly kérdéseinek sora – a magány, a háború, a kisemberek sorsa – vetődött fel. Tán ez utóbbira kellett volna jobban építeni, hogy célba találjon „Isten csúzlija".

Olvasóink írták

  • 14. Gould1985 2009. március 03. 21:21
    „Kedves hozzászólók!
    Csupán önmagam végett írok a fórumba, nekem is lenne egy véleményem.

    Úgy vélem, hogy mindenkinek igaza van, és emellett senkinek sem. A színház nem csupán az a műfaj, amikor az ember egy szerző által megírt drámában helyt áll, hanem egy varázs. Amikor az ember, vagy papírral a kezében, vagy anélkül, de elvarázsolja az embert. Én is láttam az előadást, és még fogom is párszor, de ha az ember hagyja, hogy elragadja a Karinthy-világ, akkor élvezni tudja. Ezerféle rendező ezerféleképpen rendezné meg, ezt nevezhetjük koncepcionális vitának, de egy biztos, nem szó szoros értelemben vett kisszínházi darab, ez inkább egy est, az én szememben. De cseppet sem bánt, és nem vesz el a művészi értékéből. És ne feledjük: Ők mindketten ismerték Karinthy Ferencet, sőt, jó barátságban voltak, legjobb tudomásom szerint. Ez egy emlékezés, amit elfelejtünk 2009-ben. Akinek nem tetszik, megértem, igény és igény között van különbség!!! Nomeg persze ez egy tanító est. Nyilván mindenki, aki intellektuell embernek vallja magát, nem tagad meg egy Márai regény ismeretet, Marlene Dietrich életpálya és egy Karinthy életérzés ismeretét. Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta a véleményemet!

    Gould1985”
  • 13. C-Dúr 2009. március 03. 17:54
    „Kedves Rozmaringvirágszál! Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna... ahogyan azt a latinok egykoron találóan megfogalmazták.”
  • 12. JóSzínházat 2009. március 03. 15:46
    „1.Az "intelligens" szót két l-lel kell írni, kedvtelen RábaViktor, egyébként ált. iskolákban tanítják, tudod? Akinek van intellektusa, az tudja ezt is.
    Hogy ki marcangol, az a beírásokból látható....
    A bérletet megváltók nem erre készültek, hanem színházra és nem felolvasósestre.
    9. Kedves "kerteszanett"! Te egy kommunistabarát írót védve reptetnéd a baloldali elvtársakat. A kritikus nem véletlenül sorolta fel a Kádár-kori kitüntetéseit. Te olvastad a Budapesti tavaszt ill. őszt K. Ferenctől? Ha láttad a filmet, önmagáért beszél.
    Hány színház játszik ma ettől az írótól? Egyetlen egy sem. Biztos , mert annyira időszerűtlen....”
  • 11. Rozmaringvirágszál 2009. március 03. 15:43
    „C-Dúr! Ha mindenáron klasszikus értelemben akarod venni aszínházat,akkor ez azt jelenti, hogy musicalt sem nézhatünk? Mert, hogy az sem tartozik a klasszikus értelemben vett színházhoz! Ha felkészülten mentél volna színházba, ilyen butaságokat nem írnál. Voltál egyáltalán? Küldtek, vagy magadtól mentél? Te sem tudsz már örülni semmi szépnek igaz? Sajnállak benneteket "öregek".( Ezt kedvességből mondtam!) Remélem mi sosem leszünk ilyenek!”
  • 10. Rozmaringvirágszál 2009. március 03. 15:43
    „C-Dúr! Ha mindenáron klasszikus értelemben akarod venni aszínházat,akkor ez azt jelenti, hogy musicalt sem nézhatünk? Mert, hogy az sem tartozik a klasszikus értelemben vett színházhoz! Ha felkészülten mentél volna színházba, ilyen butaságokat nem írnál. Voltál egyáltalán? Küldtek, vagy magadtól mentél? Te sem tudsz már örülni semmi szépnek igaz? Sajnállak benneteket "öregek".( Ezt kedvességből mondtam!) Remélem mi sosem leszünk ilyenek!”
  • 9. kerteszanett 2009. március 03. 15:20
    „Mi lenne ha csak olyanok szólnának hozzá, akik látták is az előadást!? Mert JóSzínázat biztos nem!! C-Dúr az aki írta a cikket? Teljesen olyan mintha a saját magát védené. Igen, ha én színházba megyek készülök rá, tudom mire számítsak. És én is azt kaptam. Ezt vártam, és örültem, mert szép volt, értékes, és egy kicsit megint más.
    Azért mert valamit színházban játszanak, nem feltétlenül kell, hogy mindíg ugyan olyan legyen. A színház többek között erről is szól! A Kék rókát azért szapulta a kritikus, mert hagyományos volt ( nagyszínpadon ). Ezt meg azért kritizálják, mert formabontó a kisszínpadon? Nem lehet, hogy a baloldali elvtársak rászálltak a színházra? Ha ez így van repüljenek tovább!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 8. C-Dúr 2009. március 03. 14:20
    „Kedves "Néző (7)"! Akkor hol várjon klasszikus értelemben vett színházi élményt a szegény jóember, ha nem a színházban, legyen az akár a Kisszínház? Nem hinném, hogy olyan sokat kívánnánk magunknak...”
  • 7. NÉZŐ 2009. március 03. 14:15
    „Ha valaki veszi a fáradtságot, és elolvassa a színház honlapján, hogy miről szól ez a 90 perc, és persze tud különbséget tenni, az eleve nem egy KLASSZIKUS értelemben vett színházi premiert vár.”
  • 6. C-Dúr 2009. március 03. 13:40
    „Ha jól olvasom a kritikát, a szerző nem azt írta, hogy ne kapcsolódjon a színház és az irodalom. A klasszikus színházi előadás ugyanakkor teljesen más kategória, mint amit láthattunk: irodalmi felolvasós kortörténeti kilencven percet. Tegyünk már különbséget a színház és az irodalmi színpad között. Teljesen két különböző műfaj. Mi pedig - ugyebár - színházi premieren voltunk, elvileg. Uraim, az az Önök baja, hogy nem tudnak disztingválni a kettő között.”
  • 5. NÉZŐ 2009. március 03. 13:21
    „Több dologban is egyetértek a véleményeddel Viktor! (Így már kettőnk vállát fogják megveregeteni!)
    Ebből a cikkből ,,süt", hogy írójának nem sok fogalma van Karinthy Ferencről, írásairól, leszámítva azt, amit a lexikonból ollózott ki. Ellenkező esetben, talán jobban megértette volna, hogy miről is szólt az a 90 perc.
    Ha megérti, akkor talán nem ír olyan cinikusan az előadásról.
    Az irodalom és a jó színház szorosan kellene, hogy kapcsolódjon egymáshoz, és ezen az estén ez megtörtént.
    Aki látott már ehhez hasonló előadást, annak egyáltalán nem ismeretlen, hogy "elkövetik azt a bűnt" a színpadon, hogy fel is olvasnak...pláne papírlapról...”
  • 4. C-Dúr 2009. március 03. 12:49
    „Végtelenül örülünk, hogy a papírlapos felolvasások és - többek között - a kissé bohóckodásnak ható úttörőnyakkendős jelenet ellenére is, mint írja, kedves RábaViktor, "A feleségemmel vasárnap egy nagyon szép estét töltöttünk a Liszt Központban". A szereplők biztosan büszkék Önre... Tán még vállon is veregetik majd, ha így folytatja.”
  • 3. RábaViktor 2009. március 03. 10:18
    „Ugyan már Jószínházat! Te nem is jársz színházba! Neked csak az tetszik a cikkben, hogy már megint lehet valakit szidalmazni! Ha nem vetted volna észre ( persze ehhez az kell hogy odafigyelj amikor olvasol) ezzel csak felhivtam a figyelmet, hogy csak az kritizáljon aki ért is hozzá! Olyan mint amikor te politizálsz! Te sem értesz hozzá, csak beálsz marcangolni! Mikor tanulod már meg? " Láss, láss, ne csak nézz!"”
  • 2. JóSzínházat 2009. március 03. 08:26
    „Úgy látszik Rábának szabad gyalázkodni , sértegetni , szidalmazni másokat, akik véleménye nem egyezik az övével.

    Megvédem a kritikust: MINDEN KRITIKAI ÉSZREVÉTELE IGAZ ÉS JOGOS!”
  • 1. RábaViktor 2009. március 03. 01:29
    „Régen a kritikus egy szakma volt, amit csak a leginteligensebb, legműveltebb emberek gyakorolhattak. Ma pedig akárki írhat amit csak akar, megjelentetik? Ez csak a magát mások fölé helyező firkász véleménye. A feleségemmel vasárnap egy nagyon szép estét töltöttünk a Liszt Központban, és ezt még egy ilyen fanyalgó írásocska sem tudja elrontani. Jobb lenne ha ezután menetrendet írna és nem újságcikket!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Másolt műveket árusított

Sopron - Egy sopronkőhidai férfi játékfilmeket és zeneműveket másolt számítógépe segítségével, s… Tovább olvasom