Kisalföld logö

2018. 11. 20. kedd - Jolán 1°C | 4°C Még több cikk.

Mária három gyermeke és tíz unokája is karitatív munkát végez

Tamás Józsefné, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Soproni Csoportjának vezetője kapta az önkormányzat Humanitás díját. Az asszony kivételes szociális érzékenységével, közéleti szerepvállalásával tűnt ki.
A Humanitás díjról Tamás Józsefné annyit mondott, hálás mindenkinek, aki méltónak találta a megtisztelő kitüntetésre, ámbár úgy gondolja, a köszönet és elismerés minden máltai munkatársnak dukál, nem kevésbé megértő és támogató családjának.

Önkéntes beteglátogatóként indult Tamás Józsefné története, aki immáron tizenkét éve a máltaiak soproni csoportjának vezetője. – Édesanyámat, amikor kórházba került, mindennap meglátogattuk. Közben segítettünk a szobában fekvő többi betegnek is. Ekkor láttuk, sokakat egyáltalán nem látogatnak – így jelentkezett Mária az akkoriban alakuló máltai szeretetszolgálathoz, amely szervezet céljai közel álltak lelkivilágához. – A betegek, idősek látogatása azóta is rendszeres. Továbbá nagy segítséget jelent a rászorulóknak a máltaiak ingyenes gyógyászatisegédeszköz-kölcsönzése.

Tamás Józsefné kitüntetését Fodor Tamás polgármester nyújtotta át. Fotó: Magasi
Tamás Józsefné kitüntetését Fodor Tamás polgármester nyújtotta át. Fotó: Magasi


A szociális érzékenység és empátia talán örökletes lehet, Mária munkájához csatlakozott az asszony három gyermeke és tíz unokája, akik az ifjúsági csoport tagjaiként a Tómalom utcai fogyatékos gyermekek otthonában tartanak foglalkozásokat. – Az együttlét az egészséges gyerekeknek is hasznos, megtanulják elfogadni, tiszteletben tartani a másságot. Másrészt felismerik, életük fontos része embertársaik szolgálata, miként megtapasztalják a segítségnyújtás örömét és fontosságát – részletezi Mária. – A máltai szeretetszolgálatról talán a melegétel- és ruhaosztások jutnak eszünkbe, azonban ennél többről van szó. Vidámabb dolgokkal is foglalkozunk. Létrehoztunk egy baba-mama klubot, ahol a gyesen lévő édesanyák nemcsak barátokra találnak, hanem a kicsik elsajátíthatják a közösség normáit.

Olvasóink írták

  • 3. Miértmagyar? 2011. január 25. 19:47
    „Végre ezen a képen csak az átadó a hibás pont, aki kapja megérdemli....gratulálok!”
  • 2. Kuvasz 2011. január 21. 09:46
    „Gratulálok Mária!

    Köszönjük a sok jóságot.”
  • 1. öröksoproni 2011. január 18. 11:58
    „Szeretettel gratulálok, ismerem Őt is és családját is személyesen. Öröm, amikor az az arra méltók kapnak elismerést.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bővíti gyártókapacitását a Pannónia-Dekor Kft. Sopronban

A karácsonyfadíszeket gyártó vállalkozás telephelyének fejlesztésére mintegy 20 millió forint európai uniós támogatást nyert el. Tovább olvasom