Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 6°C | 14°C Még több cikk.

Már nem igazán vendégvonzó

A száztagú harmonika-zenekar vasárnap esti koncertjével befejeződött a Soproni Ünnepi Hetek programja. A várakozásokkal ellentétben a kulturális rendezvénysorozat nem járt együtt a helyi idegenforgalom növekedésével.
illusztráció
Az Andrea Focking vezette, Lipcse és környéke ifjú muzsikusaiból álló, száztagú harmonika-zenekar – soproni német kultúrklub által szervezett – hangversenyével tegnap véget ért a SÜH idei, a tavalyinál mintegy negyven százalékkal kisebb költségvetésű rendezvénysorozata.

Pedig érdekes volt...

A Soproni Konferencia- és Kulturális Központ Kft. ügyvezetője, Szentirmai Ákos úgy látja, az ünnepi hetek szervezőgárdája a szűkebb anyagi lehetőségek ellenére is minden rétegnek tudott érdekeset és színvonalasat nyújtani. A Soproni Múzeum igazgatója, Nemes András ugyanakkor kifejtette: noha az ünnepi hetek kezdete kifejezetten jól sikerült – ekkor avatták fel a Hűségkutat és határbál is emelte a nyitány fényét –, de a három hét folyamán mégsem alakult ki Sopronban az a pezsgő ünnepi hangulat, ami idegenforgalmi vonzerőt jelentett volna. Hiányoztak azok a rendezvények, amelyek a történelmi belváros udvarait élettel töltötték volna meg a hétköznapok során.

Múzeumban alig

Ami szerencsére még kitartott, az a Régi Zenei Napok gazdagsága volt. A Barlangszínház pedig a színvonalas előadásokon túl több produkciónak is otthont adhatott volna. „Azt érzem a legnagyobb problémának, hogy az ünnepi heteknek, úgy tűnik, nincs idegenforgalmi vonzereje. A múzeumokba ezidő alatt talán még annyian sem vettek belépőt, mint a sima nyári hetekben" – fogalmazott a múzeumigazgató.
A szállodákban az ünnepi hetek időszakában meglehetősen mérsékelt volt a forgalom. A belváros egyik éttermének vezetője, Kis József is visszafogottan nyilatkozott. Tapasztalata szerint csak a Fő téri rendezvények idején emelkedett valamelyest a betérők száma, de külföldi turisták rohamáról nem beszélhetünk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feloszlatta magát a hidegségi testület

- Nem volt veszekedés vagy cirkusz az önkormányzati ülésen, egyszerűen érthetetlennek tartottuk a… Tovább olvasom