Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Már építik a VOLT Fesztivált

Megkezdődött a Lövér Kempingben a kedden induló VOLT Fesztivál építése. Idén a zene mellett kiemelt figyelem összpontosul a környezetvédelemre is.

Már épül a 21. VOLT Fesztivál

Szerdai ottjártunkkor még nem tapasztaltuk a nyitás előtti véghajrára jellemző drukkot, de szorgos kezek és munkagépek jól láthatóan már javában rendezték a terepet. – Itt épp a civil falu sátrai lesznek – tájékoztatott két építőmunkás, miközben a leendő közlekedésbiztonsági és irodalmi programok helyszínét igyekezett összelegózni. Másutt kilenc markos legény húzott épp ponyvát kötelekkel egy több száz négyzetméteres leendő raktársátorra.

A "húzdmeg-ereszdmeget" munkagépek zaja nyomta el, villás targoncával épp mobilkerítéseket hozott valaki. A soproniak kedvenc programhelyszíne, a poncichter-negyed még az átlagnál is jobban teljesített, faházikóival szinte a végleges arcát mutatta.

Kapunyitás július 2-án, kedden délután 6-kor lesz
Kapunyitás július 2-án, kedden délután 6-kor lesz


Lobenwein Norbert főszervező lapunk érdeklődésére elmondta, nagyjából 10 nappal a kapunyitás előtt érkeztek meg a fesztiválépítésért felelős kollégái Sopronba. – Ma már igazán látványos munkálatok zajlanak, precíz forgatókönyv szerint kezdenek épülni a színpadok, az infrastrukturális eszközök, WC-k, tusolók.

Nem egyszerű logisztikai feladat ez, hiszen egyetlen kapun kell beengedni több száz járművet: kamionokat, teherautókat... – tájékoztatott a szervező, akitől azt is megtudtuk, a korábbi években is a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően épült a fesztivál, ez idén még fokozottabban igaz.

Idén is blogolunk a VOLT-ról

VOLT 2013 Blog - Még ötöt alszunk és kapunyitás! >>


Mint ismeretes, tavaly alig néhány héttel a fesztivál indulása előtt a Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség környezetvédelmi indokokra hivatkozva elutasította a fesztivál lebonyolítását, majd június 21-én visszavonták a tiltó határozatot, így "zöld" utat kapott a VOLT. – Annyiban még javul a helyzet, hogy idén kizárólag visszaváltható poharakat használunk, így nagyságrendekkel csökken a hulladék mennyisége – folytatta Lobenwein Norbert.

Idén a Fertő-Hanság nemzeti park külön standdal jelenik meg a VOLT-on, és a szervezők vállalták, hogy évente 12 millió forinttal támogatják a nemzeti park működését. Mostantól egyedülállóan nem műanyag palackban, hanem üvegben lesz kapható a víz, ezzel csökkentik a talajterhelést és korábbi évekhez hasonlóan szelektív hulladékgyűjtésre is lehetősége lesz a fesztiválozóknak.

Kapunyitás július 2-án, kedden délután 14 órakor lesz, majd kezdetét veszi a nulladik napi, hajnalig tartó ismerkedés és házibuli. A környezetvédelmi hatóság öt évre, azaz 2017-ig engedélyezte a VOLT Fesztivált az eddigi helyszínen, azaz a Lövér Kempingben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tibeti jógi Sopronban - fotók

Meglepően sokan voltak kíváncsiak arra az előadásra, amit Galambos Péter tartott a TIT soproni… Tovább olvasom