Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

Már bontják a nagy múltú cukorgyárat

Petőháza - Elkezdődött a petőházi cukorgyár bontása. A gyártóüzemet a földdel teszik egyenlővé, csupán a silók és az irodák, kisebb épületek maradnak meg.

A petőházi cukorgyár 128 évet „élt". A gyártósorok tavaly december 24-én álltak le véglegesen. Még tíz hónap és a gyár bekerülhet az ipartörténeti kiadványokba. A nagy múltú cukorgyárra az első tulajdonos, az építtető bejárat melletti villája emlékeztet majd, amit meg is tartanak. Ugyanis egyedül ez az épület élvez műemléki védettséget.

Az üzem bontása már elkezdődött. Megmarad még a két siló, a csomagolóegység, az irodák, valamint azok az épületek, amelyeket az itt lévő vállalkozások bérelnek.

Azt, hogy milyen korszerű volt a leállított gyár, jól jellemzi, hogy az itteni berendezések java része a Magyar Cukor Zrt. tizenkét leányvállalatához kerül. Így a horvát, román, cseh üzemek mellett Ausztriába is visznek majd gépeket. Az ott dolgozók alaposságára jellemző, olyan szépen kitakarították a csarnokokat, hogy kis túlzással a padlóról még enni is lehetett volna.

– A tervek szerint a bontást a kivitelező tíz hónap alatt elvégzi – tájékoztatta a Kisalföldet Fischer Béla, a tulajdonos Magyar Cukor Zrt. vezérigazgatója. – A munkálatokat egyébként 2010. végéig kell elvégeztetni. A cukorgyári tavak rendezését pedig 2009. február végére kell befejezni, amelyet majd egy hároméves megfigyelési időszak követ.

Tíz hónap múltán: Csak az emlékezetben marad meg a százhuszonnyolc éves petőházi cukorgyár. Fotó: Magasi Dávid
Tíz hónap múltán: Csak az emlékezetben marad meg a százhuszonnyolc éves petőházi cukorgyár. Fotó: Magasi Dávid

Sopron térségében, de már az osztrák oldalon, a határtól néhány kilométerre is működött hajdan egy cukorgyár. Az üzem lepusztult épületei mind a mai napig állnak. Éppen ezért sokakban felvetődik a kérdés, azt miért nem bontották el, nálunk pedig miért kell a földdel egyenlővé tenni a korszerű üzemet?

Fischer Béla ezzel kapcsolatban megjegyezte, az ottani gyárbezárásról annak idején a tulajdonos üzleti szempontok miatt határozott, míg a petőházi gyár sorsáról az uniós cukorrendtartás döntött. Ez alapján a petőháziak talán még jól is jártak. A bezárást elkerülni nem lehetett, ezért még pénzt is kaptak, valamint a területrendezést és az elbontást az Európai Unió finanszírozza. Így elkerülhető az, hogy a torzók még hosszú évekig csúfítsák az ezerlakosú település arculatát.

– A munkálatok végeztével a többhektáros területen „barnamezős" beruházásokat lehet végrehajtani – folytatta a vezérigazgató. – Kisebb vállalkozások, például bébiétel-gyártó, festéküzem, pelletgyártó cégek már most is működnek. Érdeklődők folyamatosan vannak, de a terület végleges sorsáról még korai lenne beszélni.

A gyárban, a bezárás előtt mintegy százötvenen dolgoztak. Az egykori cukorgyáriak nagy része már talált új állást magának. Ötven alkalmazottat tovább foglalkoztat a csomagoló, valamint az itt lévő vállalkozásoknak is szükségük volt az új munkaerőre. Vannak, akik a környező települések üzemeiben helyezkedtek el.

Olvasóink írták

  • 5. Feri1 2008. november 15. 11:16
    „A cukoripar magyarországi története jól jellemzi azokat a hibákat, melyeket a rövidtávú privatizációs szemlélettel el lehetett és el is követtek. A mezőgazdasági vállalkozásokat lassan reménytelen és kiszolgáltatott helyzetbe hozták. A gyors privatizáció eredményeképpen nagyon fontos területek kerültek nyugati kézbe. Jól lehet látni, hogy ők elsősorban piacot és konkurenciát vásároltak nagyon alacsony áron.
    Sajnos azok az idők már elmúltak, amikor ezt megakadályozhatták volna. Felelősök nincsenek, ez is a rövidtávú, haszonleső politikusok garázdálkodásának az eredménye. Igy tudunk egy országot szép lassan tönkre tenni és kiszolgáltatott helyzetbe kényszeríteni.”
  • 4. FREDDY/S 2008. november 14. 18:52
    „3.
    Bár a munkahelyek hosszútávon megszűntek, de akkor minden rendben, nemde...”
  • 3. miracle 2008. november 14. 18:06
    „2.
    Hát nem éppen. Jelenleg többet kapunk, mint amennyit adunk.”
  • 2. FREDDY/S 2008. november 14. 17:29
    „"A bezárást elkerülni nem lehetett, ezért még pénzt is kaptak, valamint a területrendezést és az elbontást az Európai Unió finanszírozza." Az Európai Uniót meg mi finanszírozzuk, nemde...”
  • 1. matriné 2008. november 14. 09:43
    „Nem is csoda, hogy lassan minden hazai termelést megszüntet ez a banán köztársasági vezetés! Ha már nem lesz mit eladni akkor lesz kit eladni. Sorra jönnek a ma még bér rabszolgák! Ez ellenzék meg tátja a mafla pofáját és várja a szavazást!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötvenmilliós fejlesztés egy év alatt

Hegykő - Hegykőn csütörtökön átadták a 4,7 millió forintért megvalósított, az uniós szabványoknak… Tovább olvasom