Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

Magyarul tanulnak Burgenlandban

Franz Steindl, Burgenland tartományfőnök-helyettese volt a díszvendége a soproni Fenyő téri iskola hétvégén rendezett XII. Német Nemzetiségi Báljának. A politikus nem titkolta a magyarok iránti rokonszenvét.
– Nem fűznek rokoni szálak a magyarokhoz, de az utóbbi időben számos hivatalos kapcsolatom alakult ki velük – mondja lapunk érdeklődésére Franz Steindl, Burgenland tartományfőnök-helyettese, a soproni Fenyő téri iskola XII. Német Nemzetiségi Bálja díszvendége, akinek magyarul kezdett megnyitóbeszédét nagy tapssal jutalmazták a résztvevők. – Még purbachi polgármester koromban tárgyaltam az iskola jelenlegi igazgatójával, Barilichné Tóth Ritával az oktatási együttműködés kérdéseiről: az akkori kezdeményezések azóta is gyümölcsözőek. Kedves barátomként köszönthetem Győr-Moson-Sopron megye közgyűlésének elnökét, Ivanics Ferencet és Vas megye első emberét, Markó Pétert is. Így aztán, amikor egy évvel ezelőtt bekerültem a burgenlandi parlamentbe, arra ösztönöztem a képviselőket, hogy próbáljanak meg magyarul tanulni. A közös történelmi és kulturális múlt is erre indíttat.

Tízen a harminchatból

– Mekkora visszhangot váltott ki a felhívás ?
– A burgenlandi parlamentben összesen harminchat képviselő tevékenykedik. A tanfolyamra tizenöten járunk, ebből tíz a képviselő, valamennyien az osztrák néppárt tagjai. Ennek az a magyarázata, hogy jómagam töltöm be a párt burgenlandi szervezetének elnöki tisztét. A burgenlandi parlamentben különben tizenhét mandátumuk van a szociáldemokratáknak, tizenhármat szerzett a néppárt. Négyen a szabadságpártot, ketten a zöldpártot képviselik.
– Ön az elnöke a Burgenlandi Európai Fórumnak is, amely a tartománybelieket hivatott felkészíteni az EU-bővítés utáni helyzetre. Hazánk EU-integrációját illetően mit mutatnak a legfrissebb osztrák közvéleménykutatások adatai ?
– Jóllehet megfogalmazódnak bizonyos aggodalmak, főként a külföldiek munkavállalásával összefüggésben, az osztrákok többsége támogatja Magyarország csatlakozását, a burgenlandiak pedig még inkább. Esetünkben érződik a közös múlt ereje, az azonos mentalitásból eredő szimpátia. Burgenland többrétűbb kapcsolatot ápol Magyarországgal, mint Ausztria néhány más nyugati tartományával. A magyarok burgenlandi elhelyezkedéséről pedig elmondhatom, a mezőgazdaságban és a vendéglátásban eddig is komoly lehetőségeket biztosítottunk a számukra.

Szavazatok

és a tombolatárgyak


– Az idei szezonban milyen gyakran látogatott el bálokba ?
– A Fenyő tériek bálja a huszonhatodik, amelyen idén részt vettem. Ausztriában volt olyan – más párt által szervezett – bál, ahol rengeteg tombolajegyet vásároltattak velem, de végül tizenöttel nyertem szép ajándékokat: erre kaptam azt a tréfás megjegyzést, hogy nemcsak a szavazataikat viszem el, hanem a nyereményeiket is... Másrészt nagyon szeretem a zenét, magam is trombitálok egy dzsessz-rock formációban, a hivatali kocsimban mindig ott a hangszerem. Lányom, Alexandra (16) is tud játszani trombitán, míg fiam, Christian (14) inkább a sportolást részesíti előnyben.
– Jó estét kívánok! – e jóízűen kiejtett magyar szavakkal kezdte megnyitóbeszédét Burgenland tartományfőnök-helyettese, a közgazdász-szociológus Franz Steindl a soproni Fenyő téri iskola német nemzetiségi bálján a hétvégén a Gyermek- és Ifjúsági Központban. A magyar szó nem volt véletlen: Franz Steindl – aki az Osztrák Néppárt (ÖVP) burgenlandi szervezetének is az elnöke – lapunknak nyilatkozva elmondta, a burgenlandi parlamentben egyenesen szorgalmazza a képviselők magyarnyelv-tanulását. A harminchat tartományatya közül tízen járnak a kurzusokra, valamennyien az ÖVP-t képviselve.
A Kaufmann Zsuzsa és Ley Szilvia főszervezésében immár a tizenkettedik alkalommal megtartott soproni társasági esemény fényét más helyi és osztrák prominens személyek sora, valamint a bécsi magyar nagykövetségről érkezett vendégek is emelték.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A francia kultúra küldötte

Még az idén tavasszal megalakul Sopronban az első Francia Kulturális Egyesület, amely a már létező… Tovább olvasom