Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Magyar mesterektől tanultak

Szakvizsga után háromhónapos gyakorlaton volt öt németországi fiatal Sopronban, akik pályázati úton kerültek a városba.

Szakvizsga utáni háromhónapos gyakorlatát töltötte Sopronban az az öt németországi fiatal, akik pályázat útján a kamarák kapcsolatán keresztül érkeztek a városba. A fiatalok a szakmai fogásokon kívül a kultúrával, a nyelvvel is ismerkedtek.

Négyéves múltra tekint vissza az a hagyomány, hogy a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara a németországi Baden-Württenberg tartomány frissen szakvizsgázott fiataljainak gyakorlati lehetőséget biztosít a helyi vállalkozásoknál. – Idén öt fiatal érkezett az Ulmi Kézműves Kamarán keresztül – tudtuk meg Mechle Károlytól, a kamara munkatársától. – Közülük egy fiatal pék-cukrászként, három fiú asztalosként töltötte a gyakorlatot soproni és ágfalvi cégeknél, egy lány pedig stukkókészítőként Pannonhalmán.

„Németországban már a középkor óta hagyománya van annak, hogy a frissen végzettek külföldön szereznek szakmai tapasztalatot."
Mechle Károly

 – Az utóbbi években a külföldi tapasztalatszerzést az uniós Leonardo-pályázat támogatja– folytatta Mechle Károly. A leendő szakemberek a program során szállást és zsebpénzt kapnak, ezen kívül nyelvoktatásban is részesülnek. A német lány – aki érkezésekor egyetlen szót sem tudott magyarul – az utóbbi időben már csak a mi nyelvünkön volt hajlandó beszélni.

Mint megtudtuk, a soproni és környékbeli fogadócégek nagy örömmel nyújtottak gyakorlati lehetőséget a fiatal német szakembereknek. Az egyik asztalos, Andreas Wemmer elmondta, szívesen maradna még néhány hónapig Sopronban. Főnöke, Passinger János szerint a fiú kiváló kézügyességgel rendelkezik, ami annak is köszönhető, hogy Németországban nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyakorlati, mint az elméleti képzésre. A fiatalok ma este vesznek búcsút a várostól és munkaadóiktól.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bérlet után eladják

Licit nélkül kerülhetnek önkormányzati tulajdonú ingatlanok magántulajdonba vagy gazdasági társaságokhoz, ha bérlői az adott helyiségnek. Ez lehet a sorsa a Várkerület 55. szám alatti üzletnek is, amelyet a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. szeretne megszerezni a következő év tavaszán, és már is kérte az üzlethelyiséget az önkormányzattól. Tovább olvasom