Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -6°C | 3°C

Maguknak falaztak a börtönben az elítéltek

Sopronkőhida - Mintegy kéttucatnyian jelentkeztek a sopronkőhidai börtön fogvatartottjai közül a 900 órás kőművesképzésre. Az elítéltek most adhattak számot arról a tudásról, amit az elmúlt hónapokban a kőművesmesterségről szereztek.

Nyáron kőművesek kezdték meg szakmai tanfolyamukat a Sopronkőhidai Fegyház- és Börtönben. A tanfolyam nyitányakor dr. Pantali Zoltán bv-dandártábornok, az intézet parancsnoka azt hangsúlyozta, a büntetés-végrehajtás egyre többet szeretne tenni azért, hogy a fogvatartottak szabadulásuk után a társadalom hasznos tagjai lehessenek.

A büntetés-végrehajtási intézetek közül a sopronkőhidai élenjár a felnőttoktatásban.  A Burgenlandi Felnőttképzési Intézettel közösen dolgoznak, kedden a kőművesek vizsgáját tartották.

– Először meglepődtem, amikor felkértek a feladatra és vegyes érzelmekkel jöttem a börtönbe. De kihívásnak tűnt az elítéltek oktatása, és nem csalódtam, szorgalmasak voltak a fiatalemberek – mondta el a Kisalföldnek a gyakorlatot tartó  Markó Zoltán, aki a Handler-iskola szakoktatója.

A 900 órás – unió által is támogatott – képzésre kéttucatnyian jelentkeztek, a záróvizsgán húszan adtak számot tudásukról.

Hetente 30–35 órát tanultak a rabok,  a gyakorlati és az elméleti foglalkozások váltották egymást.

A fogvatartottak örültek a lehetőségnek. Ösztöndíjat kaptak, és remélik, munkájuk is lesz, ha szabadulnak. Fotó: Magasi

A fogvatartottak az intézmény nyári karbantartásából is kivették a részüket, így élesben is kamatoztathatták az ismereteiket. Százötven óránként egyhavi minimálbért kaptak ösztöndíjként, azaz nagyjából 420 ezer forinthoz jutottak fejenként.

– Csábító volt az ösztöndíj, hiszen családos vagyok, két gyerekről kell gondoskodnom – mondta Brill Tamás. – Remélem, hogy kőművesként talán sikerül állást találnom egy év múlva, amikor szabadulok. Több szakmám is van, felszolgáló, szakács, könnyűgépkezelő és gyógynövénykertész, azonban ezekkel nem sikerült elhelyezkednem.

–  A gyakorlat volt a kedvencem, a tanműhelyben kicsit szabadabban éreztük magunkat. Olyan volt, mint régen, iskolás koromban – mesélte Szűcs Attila Zsolt. – Hegesztői és darukötözői (az előre gyártott elemeket rögzíti, majd oldja az emelőszerkezetnél) végzettségem van. Örültem a tanulási lehetőségnek, mert azt hallottam, keresik a kőműveseket, szeretnék elhelyezkedni majd, ha szabadulok. Így tudnám a szüleimet támogatni a keresetemből. Azért is éltem a lehetőséggel, mert hasznosan teltek a napjaim – tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 9. pampus 2009. március 20. 11:58
    „Zuhanórepülésben a megye építőipara
    Luxuslakások helyett állami lakásépítési programjavaslat
    A kedves "dorottya " figyelmébe ajánlva! Habár vannak külföldi tőkések, akik felvásárolják az országgal együtt!”
  • 8. dorottya 2009. március 19. 13:47
    „Az ilyen és ehhez hasonló képzési programoknak pont az a célja, hogy a fogvatartási intézményekből több év után kikerülő emberek ismételtem be tudjanak illeszkedni a társadalomba. Ahhoz, hogy ne kerüljenek vissza az intézmény falai közé olyan szakmai végzettségre van szükségük, amivel könnyebben tud majd elhelyezkedni. Pontosan ma nem csak ebben a régióban, hanem az egész országban a "kétkezi munkásból" van a legkevesebb.
    Ha a húsz szakmát szerzőből már 4-5 el fog tudni helyezkedni, akkor megérte, mert ezzel is csökkent a visszaesők száma.”
  • 7. horgászsporttárs 2009. március 19. 12:49
    „Én is átképzem magam kőművesnek.200ezerért.A lakbért meg nemtom kifizetni.Be kéne vonulnom Kőhídára:))”
  • 6. pampus 2009. március 19. 09:33
    „Micsoda irigy ember, tán még a helyükre is kívánkozol? Képzeld, azok az emberek milyen dühösek, akik nem kerülhetnek a Mennyországba, mert ott a térítésükre nincs szükség! Mi gondolsz a másvilágon azok, hova kerülnek.”
  • 5. Reális 2009. március 19. 08:58
    „Megint a szarházi embereket segítik!”
  • 4. pampus 2009. március 19. 08:55
    „tibi-a! Az országunkban rengeteg jól termelő üzemeket, gyárakat elbontottak " kőműves" szakma nélkül is!
    Ahhoz elég volt egy-egy aljas politikai döntés is! kovacsicsnak igaza van! Persze,hogy mindig, azt a lovat ütik amelyik húz! Ilyen a kizsákmányoló rendszer!”
  • 3. kovacsicsh@freemail.hu 2009. március 19. 06:35
    „Ezt nagyon jó dolognak tartom, de addig amíg nekünk öt évünkbe és több százezer forintba kerül, hogy a gyerekünknek szakmája legyen, nem nagyon tudok örülni.”
  • 2. tibi-a 2009. március 18. 19:35
    „Egy kőművesnek nem csak a falazáshoz kel érteni, a bontáshoz is!
    Azt is megtanították nekik?

    Abból a vizsgán kívül adnak majd számot?”
  • 1. pampus 2009. március 18. 17:36
    „Szinte csoda, hogy nem valamelyik" bennfentesnek" építik a kacsalábon forgóját! Az viszont dicséretes dolog, hogy tanítják a rabokat szakmára! Így, ha kikerülnek lehet, hogy szakképzett munkanélküliek lesznek! Vagy addigra képesek lesznek az országunk vezetői munkahely teremtésre?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Magyar Jazz Ünnepe

Sopron - A Magyar Jazz Ünnepét tartják Sopronban március 20. és 22. között a Liszt Ferenc… Tovább olvasom