Kisalföld logö

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

M9: Sopronból induljon a gyorsforgalmi út

Az M9 teljes dunántúli szakaszáért, azaz a Sopron-Szombathely-Zalaegerszeg-Kaposvár-Szekszárd útvonal megépítésért lobbiznak.

Az M9-es gyorsforgalmi út teljes dunántúli szakaszának megépítéséért lobbizik az M9 Térségi Fejlesztési Tanács, amely a hat érintett megye fejlesztési dokumentumaiban is hangsúlyos szerepet szán az út megépítésének - közölte a tanács szerdai zalaegerszegi ülésén a szervezet elnöke.

Manninger Jenő - aki a Zala Megyei Önkormányzat elnöke is egyben - jelezte, hogy a tanács folyamatosan figyelemmel kíséri a gyorsforgalmi út fejlesztésével kapcsolatos tervezési folyamatokat és minden lehetséges alkalmat megragad az eredeti M9 teljes dunántúli szakaszáért, azaz a Sopron-Szombathely-Zalaegerszeg-Kaposvár-Szekszárd útvonal megépítésért való lobbizásra.

A tanács hangsúlyosan kérte az érintett hat megyei önkormányzatot, hogy jelenjen meg a megyei területfejlesztési koncepciókban az M9-es megvalósításának szükségessége. Kezdeményezik azt is, hogy a Nemzeti Közlekedési Stratégiában kiemelt beruházásként szerepeljenek a gyorsforgalmi útvonal szakaszai.

A Vasvár és Nagykanizsa közötti szakasz a kezdeti tanulmánytervi nyomvonalkeresés fázisában van, az új megvalósíthatósági tanulmánytervek és a környezeti hatástanulmány elkészítéséhez uniós forrást remél a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A szervezet az előkészítést szeretné felgyorsítani, hogy megfelelő források elérhetősége esetén az év végén aláírhassák a tervezői szerződést, 2015 közepére pedig benyújtható legyen a környezeti hatástanulmány a környezetvédelmi engedélyezési eljárásra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Állatokra lőttek az íjászok Ágfalván - fotók

A legtöbb pontot az kapta, akik betalált az élethű állaton felrajzolt 200 forint nagyságú körbe. 3D… Tovább olvasom