Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Lövérek: Napirenden a módosítás

Az önkormányzat jövő heti ülésén várhatóan napirendre tűzi a Lövérek városrész és környéke szabályozási tervét.
Az új rendelet, amely alapvetően a régire épül, már lehetővé teszi lakások építését a Lövér körút 33. szám alatt – az egykori Szilenció helyén – és a meglévő apartmanház üdülőinek átminősítését lakásokká.
– A jövő héten postázzuk a dokumentumot – válaszolta érdeklődésünkre Keresztes Sándor területi főépítész. – Tartalmát egyelőre nem oszthatom meg a nyilvánossággal. Annyit azonban elárulhatok, hogy a véleményem lényegében nem változott a február végi szakhatósági egyeztetés óta. (Kisalföld, 2006. március 1. Elveszhet Sopron vonzereje). Szeretném megjegyezni azonban, hogy az én álláspontom csak egy a többi között, ezért az önkormányzat belátása szerint dönthet, vagyis a javaslatommal nem kötelesek egyetérteni.

A területi főépítész korábban azt nyilatkozta lapunknak: „ha egyszer lakásokat kezdenek el építeni ott, ahol korábban sohasem építettek, akkor az eleve újabbakat generál, hivatkozási alapot teremt: ha valakinek lehetett, akkor másnak is lehet".

Mint ismert, az önkormányzat 800 millió forintért vásárolta meg a Lövér körút 33. szám alatti ingatlant, abban a reményben, hogy átminősítve a volt Szilenció helyén épült üdülőket lakásokká és újabbat is építve, nyereségre tegyen szert. Az eredeti Lövér-rendelet – amely ellen eljárási hiba miatt törvényességi kifogást emelt a megyei közigazgatási hivatal – ezt nem tette lehetővé.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áprilistól luxusadó, önbevallással

Négy értékövezetet – Lövérek, Kertváros–Kutyahegy, belváros környéke–Jereván-lakótelep, egyéb – jelölt ki a soproni városháza az Országgyűlés által tavaly elfogadott luxusadótörvény alkalmazásához. A jogszabály alapján a 100 millió forint feletti értékű ingatlanok tulajdonosainak a 100 millió forint feletti érték 0,5 százalékát kell befizetniük az önkormányzatoknak. Tovább olvasom