Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Lőtért tervez az exszuperzsaru

Sopron - Lőtért tervez a komoly sportlövői múlttal rendelkező exszuperzsaru, Nagy Lajos. A nyugállományú rendőr az Anger-rétre álmodott egyedülálló komplexumot.

Érdeklődő befektető is lenne, csakhogy közbejött a válság...

Nagyot álmodott Nagy Lajos, aki aktív versenyzői éveiben sorra nyerte a szuperzsaruversenyeket és nemzetközileg is jegyzett mesterlövész. Az Anger-rét ma még kihasználatlan területére tervezett egy Európában egyedülálló, 7500 négyzetméteres, hangszigetelt, teljesen zárt lőteret.


– Nem volt ez ördöngösség a részemről, hiszen sok országban versenyeztem és a tapasztalt hiányosságokat kiküszöbölve rajzoltam le, számoltam ki és terveztem az ideális lőteret. Igaz, mindez jó néhány évembe került – mondja Nagy Lajos, aki nem sajnálja az erre szánt időt, viszont elkeseríti, hogy mikor már csaknem célegyenesbe került a beruházás, jött a világválság, ami megtorpanásra, de legalábbis óvatosságra késztette a befektetőket és a bankokat. Márpedig támogatókra igencsak szükség van, hiszen ami a tervezőasztalon már kész, az a valóságban másfél milliárd forintba kerül...

Nagy Lajos tervének megvalósítása másfél milliárd forintba kerül.
Nagy Lajos tervének megvalósítása másfél milliárd forintba kerül.

– A lőtérre nagy igény lenne – állítja Nagy Lajos – a rendőrség, a büntetés-végrehajtási intézet, a vadászok, testőrök, biztonsági őrök és nem utolsósorban a sportlövők részéről. A környező országokból is jönnének, már most érdeklődnek, előre lefoglalnák a pályákat, részt vennének a képzéseken, versenyeken. Most is van az Angeron egy lőtér, de hidegben ott nem lehet sportolni, ráadásul annyira körbeépítették, hogy zavarja a lakókat. A harkai lőtér pedig tájvédelmi területen van.


Sportszálló és fegyverműhely

A tervek szerint a lőtér területén lenne háromemeletes ereszkedőtorony és mászófal pókembereknek, 25–30 szobás sportszálló, terheléses versenyhez egy akadálypálya, úszómedence, koronglövőcsarnok, futóvadlövő-pálya, 100 méteres, nagy kaliberű puskabelövő, 50 méteres, 25 lőállásos pontlövő automata pályák, 25 méteres, kis kaliberű automata pályák, 10 méteres, légfegyveres pályák, szituációs pályák, fegyver- és vadászbolt, fegyverműhely, konyha, öltözők, tanterem.

Olvasóink írták

27 hozzászólás
12
  • 27. Csukós 2009. október 15. 05:38
    „Győrnek is van kitűnő lövészei

    http://www.heraklesz.hu/?m=27&egyesulet_id=154”
  • 26. Intel 2009. október 12. 20:42
    „A jelenlegi helyzetben meg kell várni, hogy Sopronban milyen új városvezetés áll fel, és akkor kell tárgyalásokat kezdeményezni!
    Ha a város a projekt mellé áll, én úgy gondolom, hogy kivitelezhető lenne!
    Támogatásom egyértelmű, hogy a városnak szüksége van egy ilyen létesítményre!”
  • 25. pernyekergető 2009. október 12. 19:20
    „mókus
    Mikor odaköltöztél már állt a lötér, tehát tudtad mit vállalsz. Ne panaszkodj!!! A fedett lötérről egyébként a töredék zaj sem szűrődne ki. Van akinek ez sport és szívvel lélekkel csinálja. Ne akadályozd benne!!
    Sok sikert lajosnak ehhez a csodálatos tervhez.”
  • 24. Lézerman 2009. október 12. 17:36
    „Kedves Lajos!!!!

    Biztosan jó az elgondolásog,de én azért újraszámolnám azt a másfél milliárdos költségvetést..Laikusként nagyon soknak találom,és szerintem a befektetők is.Lehet,hogy a gazdasági vállság csak ürügy,és esetleg jól is jött nekik.Nem lehet,hogy csak hitretgettek????

    Természetesen sok sikert hozzá,nem akarlak eltántoritani a tervedtől,de ha engem ilyennel keresnek meg,hát nagyon kodolkjodóbe ejtenének.
    Bocs az őszinteságért:egy volt kolléga........”
  • 23. mokus 2009. október 12. 13:14
    „Jó lenne, ha az ottlakókat is megkérdeznék. Nem valószínű, hogy örömmel fogadják az ötletet. Jelenleg is minden hétvégén a durrogatásokat hallgatjuk, kora reggeltől szombaton és vasárnap is. Próbálja meg átérezni a helyzetünket!!”
  • 22. józanparaszt 2009. október 12. 08:39
    „"8" már jelezte, ...teret ! és nem tért, kedves Kisalföld.”
  • 21. N.lajos 2009. október 11. 23:01
    „Eu. támogatásró annyit lehet tudni, hogy semennyit,ha nincs ismeretség, minden fű alatt megy sajnos! Még az is Top Secret ki foglalkozik vele, pedig néhány tárgyaláson túl vagyok.Ha esetleg valaki tudna ilyent, kérem jelezzen! Köszönöm. A mai nap, senki nem vette a fáradságot, hogy az Angeron megjelenjen és kérdezzen személyesen, kár mivel így csak a cikk után értékelnek, ami kevés infót tartalmaz , a nem hozzáértők számára. Részemről ennyi a hozzászólás!”
  • 20. Intel 2009. október 11. 19:09
    „Szerintem létre kellene hozni egy veb lapot, és megkellene találni azon befektető kört, akik Eu-s pályázatok, és az Önkormányzat segítségével létre tudják ezt hozni...
    Ennek a dolognak van realitása!”
  • 19. SzLászló 2009. október 11. 17:00
    „Az Exszuperzsaru mellett szólván csak annyit,ha nem szereted ezt a sportot,vagy nem értesz hozzá,ne nyílváníts véleményt,attól ezek a tervek még jók, és támogatni valók! Újra lenne alapja a minőségi sportnak!
    A néhai Szegedi papa fia,aki örül,hogy még emlékeznek Apámra és Rám.
    HAJRÁ LAJOS!!!!!!!!!!!!”
  • 18. EDEM55 2009. október 11. 16:21
    „Kiváló Ötlet! Sok sikert kívánok hozzá! Sopronnak szüksége van új sport és szórakozási lehetőségekre!”
  • 17. info2009* 2009. október 11. 13:08
    „Miert nem lehet kitenni a pusztara egy ilyen letesitmenyt? Miert kell Sopronban egy ilyen? Miert nem lehet Kophazan vagy Fertoszentmikloson?

    Plussz, ismerve a magyar bunozesi statisztikakat, minden heten ellopnak az osszes lofegyvert es toltenyt. Ez nem egy jo otlet. Ezert a penzert a balfi furdot es a gyogykezeleseket kellene fejleszteni, annak tobb ertelme van.”
  • 16. Intel 2009. október 10. 14:39
    „Tsitelt Nagy Úr!

    Kérjük számoljon majd itt be a fejleményekről, illetve, hogy a várost ki képviselte!”
  • 15. N.lajos 2009. október 09. 17:38
    „Köszönöm a hozzászólásokat legyen az pozití vagy negatív.11-én vasárnap 11 órakor Sopron Angerréti lőtérre meginvitálnám a tisztelt hozzászólókat, szeretném ha személyesen mondhatnám el az elképzelésemet. Természetesen kérdezhetnek mindenről, válaszolni fogokrá! Továbbá felajánlok egy pohár frissítőt, kólát.Várom a visszajelzéseket és szivesen találkozom mindenkivel, aki idáig hozzászólt! Köszönettel Nagy Lajos!”
  • 14. Feri1 2009. október 09. 08:59
    „Nagyon jó ötletnek tartom és sok sikert kívánok a mielőbbi megvalósításhoz.”
  • 13. Intel 2009. október 08. 20:12
    „Hát akkor legyen egy gazdag magánember a tulajdonos...
    Aztán az állam keményen fizet!
    A kis embernek pedig esélye sincs bemenni, mert nem engedheti meg magának...

    Ez a megoldás?”
  • 12. Armymen 2009. október 08. 19:35
    „És mit akarsz hogy olyan kézbe kerüljön mint magyar ország ? hát kössz nem kérek belőlle!”
  • 11. Intel 2009. október 08. 19:25
    „Azért kellene, hogy állami szerep vállalás is legyen benne, illetve, hogy Önkormányzati is, hogy ezen dolgozók kedvezményesen tudjanak gyakorolni!
    Ha magánkézbe lenne az egész, amire van esély, de nem a jelenlegi gazdasági helyzetben...
    Abban az esetben, mondjuk az állam rendőrei is drágán használhatnák ezen létesítményt...
    Fontos, hogy legyen benne egy olyan szervezet, aki tudná az ilyen eseteket is kontrolálni...

    Gall még ez is szoci gondolkodás???”
  • 10. Armymen 2009. október 08. 19:22
    „GYERÜNK APA MEG LESSZ EZ!!!!!! SIKERÜLNI FOG!!!”
  • 9. egysoproni_ 2009. október 08. 18:25
    „6. gall!
    Anno volt ennek az országnak egy Orbán kormánya is! Ne feledd, hogy a korai nyugdíjazást ők sem szüntették meg holott megtehették volna!”
  • 8. lenk 2009. október 08. 18:13
    „Lőteret.Csak sok kőt kell hozzá felhasználni.”
27 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Országos konferencia az élhető környezetért

Sopron - Az élhető környezetért, az egészséges élelmiszerekért és a tiszta vízért – ez lehetne… Tovább olvasom