Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Lomtalanításból kirándulás

A máriakálnoki önkormányzat a helyi iskolával közösen szervezte meg az idei lomtalanítást. Szelektíven, különválogatva gyűjtötték a hulladékot, s éjszaka is őrizték az ócskásoktól. Az iskolások a vasból és papírból befolyó összegből finanszírozzák a nyári kirándulásukat.
A mosonmagyaróvári kistérségi társulás polgármesterei nemrégiben tárgyaltak a Rekultív Kft. illetékeseivel a hulladékgyűjtés gondjairól. Ezek közé tartozik a lomtalanítás is. Széles Sándor máriakálnoki polgármester pozitív tapasztalatairól beszélt a társulás tagjainak. Mint mondta: a múlt héten két napon át gyűjtötték a kidobott holmikat a településen: az iskolával közösen szervezték meg akciójukat. A papírt, fémhulladékot, gumikat, tévéket, hűtőket s más háztartási lomot szétválogatták. A helyi polgárőrség, az iskolai szülői munkaközösség is segédkezett a munkálatokban: összesen 20–25 ember vett részt az akcióban.

A hulladékot éjszakára őrizni is kellett, hisz ócskások előszeretettel látogatják ezeket a helyeket, óriási rendetlenséget hagyva maguk után. Sikerült is megőrizni a település tisztaságát, a gyűjtőhelyeken nem maradt törmelék. Ráadásul a papír- és fémhulladékot az iskola értékesítette: a befolyó összegből fedezik majd az idei kirándulásukat.
Széles Sándor elmondta: nemcsak a diákokat, hanem az óvodásokat is bevonták egy helyi kezdeményezésbe. Arra hívták fel a figyelmüket, hogy a műanyag flakonokat ne dobják el, hanem szelektíven gyűjtsék össze azokat. A Rekultívval kötött kistérségi megállapodás szerint egyébként a piros szelektív gyűjtőedényeket túlterheltségük miatt nagyobbakra cseréli ki a cég. A kistérségben az üveggyűjtési akció március 21-től elkezdődött. A társulás támogatja azt is, hogy újra elinduljanak – vagy folytatódjanak – az iskolai papírgyűjtő akciók.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Osztrák fuvar csak engedéllyel

Egy 1998-ban született rendeletet „ástak” elő az osztrákok, és ez alapján büntetik… Tovább olvasom