Kisalföld logö

2017. 09. 27. szerda - Adalbert 12°C | 22°C Még több cikk.

Lőfegyvereket rejtegetett

Sopronban szerdára virradó éjjel féltucat pisztolyt foglaltak le annál a férfinél, aki órákkal azelőtt a Virágvölgyben egy vita során élesre húzott fegyvert szegezett egy fiatalember fejéhez.
Közlekedési vitának indult, de krimibe illő jelenetekkel – pisztolykiélesítéssel és végül rendőrségi büntetőeljárással – fejeződött be az a történet, amely a Virágvölgyben sétálók idegzetét borzolta fel.
Olyannyira szélsebesen közlekedett egy mélykék VW személygépkocsi a Virágvölgy szűk útjain, hogy az autó leszorított egy arra sétáló fiatal párt.
A fiatalok – hogy a kocsi el ne sodorja őket – nem törődve a vízzel és a sárral, az út melletti árokba ugrottak. Ezek után a lány nem állhatta meg, hogy felháborodását kézjelzésekkel az elsuhanó autó sofőrjének a tudtára ne adja.

Az autó 43 éves rokkantnyugdíjas sofőrje erre lefékezett és hátratolatott.
Először egyre keményebb szóváltásra került sor, majd a felindult férfiak között dulakodás kezdődött. A nő hiába próbálta meg csitítani a feleket, a helyzet egyre inkább elmérgesedett.

Az autóvezető ekkor benyúlt a kocsiba, kikapott onnan egy pisztolyt, azt csőre töltötte, és dühtől lihegve a fegyvert a fiatalember fejéhez tartotta. Az élesre húzott fegyver csattanására a pár hátrébb húzódott, majd sarkon fordulva a közeli vendéglő felé indult el. A fegyveres férfi utánuk ugrott, s belerúgott a nő társába. Az incidens után ismét az indulatoké lett a főszerep, ám néhány perc múlva az autós elhajtott. A pár megjegyezte a rendszámot, s a történtekről a rendőrségen feljelentést tett.
– A rendszám alapján azonosítottuk a gépkocsi tulajdonosát, majd az éjszakai órákban lakótelepi lakásából sikerült előállítani a pisztollyal fenyegető férfit – mondta dr. Reinhoffer Csaba alezredes, a Soproni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője.

– Az elrendelt házkutatás nyomán egy egész kis arzenált találtunk a lakásban. Előkerült egy 22 kaliberű forgótáras pisztoly, két darab forgótáras riasztópisztoly és egy gázpisztoly. Éjjellátó készülékkel, pisztolyirányzékkal, gázpatronok és lövedékek sokaságával is rendelkezett a férfi. Megjegyzendő, hogy az autójában lelt gázpisztoly bizonyos körülmények között akár halálos sérülést is okozhat. A rendőrség garázdaság vétségének alapos gyanújával indított büntetőeljárást, továbbá fegyverszakértő bevonásával azt is megvizsgálják, más bűncselekmény is fűződhet-e a pisztolyos férfihez.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Életképek a háborús időkből

Szép Ernő Május, illetve Kávécsarnok című életképeinek soproni premierje varázslatos színházi… Tovább olvasom