Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

LMP: Katasztrófa a munkaerőpiacon

Munkaerő-piaci katasztrófához vezet, hogy miközben a kormány leépíti az államot és az intézményrendszert, nem tesz érdemi lépést a több tízezer munkahely megteremtése érdekében – mondta Scheiring Gábor, a Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője.

Scheiring Gábor szerint ez a kormány sem tudja elkerülni, hogy saját felelőtlen politikája árát a helyi önkormányzatokkal, intézményekkel fizettesse meg.

– A most napvilágot látott reformterv, a költségvetés irányszámai azt mutatják, hogy a társadalom egyötöde által igazságosnak tartott adócsomag után az igazságon ütött lyukakat kapkodva próbálja betömködni a kormány. Ez látszik meg az önkormányzati szektor finanszírozásán is – szögezte le Scheiring Gábor.

– Nem látszik az sem, hogyan tudnák a vállalkozások felszívni azt a nagy mennyiségű rokkantnyugdíjast, akiket vissza kívánnak lökni a munkaerőpiacra. Azzal az LMP is egyetért, hogy ezzel a rendszerrel kezdeni kell valamit, ugyanakkor a már megtett és bejelentett intézkedések nem alkalmasak a munkahelyek teremtésére, s így csak a munkanélküliek táborát gyarapítják. Azzal, hogy leépítik az államot, az intézményrendszert, de közben nem tesznek érdemi lépést, hogy több tízezer új munkahely teremtődjön, foglalkoztatáspolitikai, munkaerő-piaci katasztrófát idéznek elő – jelentette ki a képviselő.

Sopronban az országos témák mellett helyi ügyekről is beszéltek.

– Lehetetlen helyzetbe hozták a Fertő–Hanság Nemzeti Parkot is, hiszen a kormány zárolta a nemzeti parkoknak szánt 3 milliárd forint 40 százalékát, azaz 1,3 milliárd forintot. Nem lesz elegendő pénz a védett területek kezelésére, az élőhelyek fenntartására, illetve rehabilitációjára.

Sok éve folyó kutatások maradhatnak félbe, de beláthatatlan következményekkel járhat a természetvédelmi őrszolgálat leépülése is. Félő, hogy a környék idegenforgalmára is kihatna ez a forráselvonás – tudatta Csekő Ernő, az LMP megyei választmányának tagja.

Olvasóink írták

  • 6. Filtec 2011. március 06. 19:59
    „LMP?
    Lehet Magyarország Palesztina?
    Hát nem!
    Google Earth már megmutatta, hogy hol van Palesztina.”
  • 5. BsBe 2011. március 06. 08:30
    „soppet 2011.03.04. 09:40 közel 8000 álláshely van hirdetés alatt napi szinten. Ezek a hirdetések kamu-hirdetések? Igen, jó része az. Pl. a Munkaügyi Központ honlapján jelenleg 120 állást hirdetnek. Köztük olyan cégek, melyek folyamatosan az újságban is. Aztán jelentkeznek az álláskeresők, és semmi se visszahívás, se egy levél, hogy sorry ...
    csak hirdet... (mj: nem vezető beosztású dolgozói állás) Mivel a legkisebb fiam, aki a szakmájában nem tud elhelyezkedni, jelentkezett. A mai napig legalább 10 helyen. Általában egy megjelenő hirdetésre 30-40-50 jelentkező érkezik. Felvesznek 1-2 t embert. Van ahonnan a válasz, a teszt, az interjú sikeres volt, várjon amíg jelentkezünk. (ilyen több is van) vár. Van ahonnan ennyi sem.
    Egyszer, mivel nem volt visszajelzés, én hívtam fel az adott céget, mi az oka. Hát nem esett rá a választás. Nincs magyarázat, nem is köteles rá. Ok. igaza van. Megjegyeztem, csak azért kérdezem, mert folyamatosan hirdet mindenhol. Hát persze... ha mégis kell valaki akkor legyen.
    Na ilyen hirdetés sok-sok van. (csak zárójelben: a fiam nem iszik, nem drogozik, jó fizikumú, átlagos intelligenciával, de egy hibája van pályakezdő 19 éves - aki a kutyának sem kell)

    Kormányunk jelenleg pártolja a munkanélküliséget hiszen intézkedéseikkel a munkanélküliek táborát növelik. és igen: Eddig sem az MSZP- sem a FIDESZ kormány nem tett semmit a munkahelyteremtés érdekébe! Várják a sült-galambot és hangzatos, üres szólamokkal szórakoztatják az embereket.”
  • 4. SZILAJ 2011. március 05. 13:48
    „Az LMP-nek majd 3 év múlva lesz csak igazi katasztrófa, amikor kiesnek a parlamentből, mint az SZDSZ-es haverjaik....”
  • 3. soppet 2011. március 04. 09:40
    „Az pártfüggetlen gondolat, hogy a jelen uralkodó FIDESZ bontja a munkaerőpiacot és nem tesz semmit, nincs alternatívája az új munkahelyekért. 1 millió munkahelyet ígértek. Nézzenek vissza a választási ígéreteikhez.
    Ma Magyarországon a munkanélküli lakosság közel 70%-a főképp az 50 közeli és az 50 felettiekből áll.
    Beszélünk itt nyugdíjkorhatár hosszabbításról, de nem teszünk semmit a munkahelyekért. Azok akik most munka nélkül vannak és életkoruk miatt - nem a képzettségük miatt ( min. 30% a munkanélkülieknek diplomás!)- nem kapnak munkát az életkori diszkrimináció miatt.
    E megszüntetéséről kellene intézkedni. Még valami! Az álláshirdetők szerint ma Magyarországon közel 8000 álláshely van hirdetés alatt napi szinten. Akkor most mi van?! Ezek a hirdetések kamu-hirdetések?
    Tudomásul kellene vennie a mindenkori kormányzó "alakulatnak", hogy a munkanélküliek dolgozni szeretnének és ehhez várják a konkrétumokat. Még akkor is, ha Lázár Jánosnak nem ez a véleménye. Igaz neki több esetben saját "padtársaival" is meggyűlik a baja, amikor véleményháborút folytat.
    Eddig sem az MSZP- sem a FIDESZ kormány nem tett semmit a munkahelyteremtés érdekébe! Várják a sült-galambot és hangzatos, üres szólamokkal szórakoztatják az embereket.
    Ez a mai magyar munkaerő-piaci kilátás!”
  • 2. bobo 2011. március 03. 23:17
    „micsoda érdemi és releváns hozzászólás”
  • 1. vlajos43@gmail.com 2011. március 03. 20:27
    „A Liberálisok Magyarországi Pártja bútorozzon össze az MSZP-vel mint régen, amikor még SZDSZ-nek hívták.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sopron-fertődi kistérség: költségvetés elfogadva

A Társulás az idei évben 260 millióból gazdálkodhat, melyből a legnagyobb részt a közoktatási… Tovább olvasom