Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Liszt és Kékfrankos - Koncertsorozat Győrben és Sopronban

Idén már két hangversenysorozatot szervez a soproni közönségnek a Győri Filharmonikus Zenekar.

A komolyzenei bérletet az ősszel kezdődő évadban kiegészíti egy új, könnyedebb koncertsorozat – emelte ki Fűke Géza, a győri filharmonikusok igazgatója csütörtökön Sopronban.

Még tavaly kezdődött az együttműködés a Pro Kultúra Sopron, mint a város közművelődési intézménye, valamint a Győri Filharmonikus Zenekar között. "Ez lesz tehát a második év, hogy a közösen hirdetjük meg a Liszt Ferenc hangversenysorozatot" – mondta Kóczán Péter, a Pro Kultúra igazgatóhelyettese.

Majd hozzátette: az elmúlt év jó tapasztalatokat hozott, emelkedett ugyanis a bérlet- és a jegyeladások száma is Sopronban. A győri zenekar valamennyi koncertje teltházas volt.

A komolyzenei műveket felsorakoztató Liszt-bérlet nyitányaként, október 30-án Haydn és Schubert egy-egy szimfóniáját, valamint Mozart egy zongoraversenyét adja elő a győri zenekar, Ránki Dezső szólójával.
Novemberben Húrok címmel, a hegedűre épülő koncerttel készülnek a filharmonikusok, a zenekar vendége akkor Bényi Tibor hegedűművész lesz. A közönséget Mozart, Mendelssohn és Brahms egy-egy művével várják.

2015 januárjában a Nemzeti Filharmonikus Zenekar érkezik Sopronba. A koncert karmestere Kocsis Zoltán lesz, zongorán pedig fia, Kocsis Krisztián játszik. Az esten többek között Mozart d-moll zongoraversenye, valamint Jupiter szimfóniája szólal meg. Februárban Schubert Téli utazás című műve szerel a soproni komolyzenei bérlet kínálatában.

Áprilisban a bécsi Musivereinben lép fel a Győri Filharmonikus Zenekar. A koncert szólistája Perényi Miklós gordonkaművész lesz, a karmester Berkes Kálmán.

A Liszt-bérlet utolsó koncertjén, május 12-én a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar áll színpadra Beethoven, Takács János, valamint Wranitzky műveivel.

A 2014-2015-ös évad újdonsága, hogy Kékfrankos címmel könnyedebb hangvételű koncertekből álló sorozatot is kínálnak a győriek a soproni közönségnek.

Győrben már négy éve szerveznek hasonló bérletet, "akik ezen keresztül találkoznak először a filharmonikusokkal, könnyedebben téríthetők át a komolyzenére is" – tette hozzá Ősz Gábor, a győri zenekar igazgatóhelyettese. A 35-50 éves korosztályt próbálják ezekkel a koncertekkel elérni, és így szélesíteni a zenekedvelők táborát.

A Kékfrankos bérlet október 6-án indul Orosz Zoltán harmonikaművész előadásával. A Győri Filharmonikusok és Illényi Katica hegedűművész közös estjén hallhat-láthat a publikum egy különleges hangszert is, a teremint, amelyet érintés nélkül meg lehet szólaltatni.

Januárban aztán Dolhai Attila énekel majd népszerű operett- és operamelódiákat, nagyzenekari kísérettel. Végül Berecz András egészíti majd ki a győri zenekar koncertjét, a mesemondó két zenemű, A diótörő és a Háry János között lép majd a soproni színpadra.

A régi bérletek megújítása egy hete kezdődött Sopronban, eddig 50-et értékesítettek, a cél, hogy elérjék a 300-at. A fennmaradó mintegy 50 székre pedig jegyeket kínál a Pro Kultúra – mondta el Kóczán Péter.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hujber János Tüntetni megy a minisztériumhoz

Hujber János soproni vállalkozó tüntetni fog a Belügyminisztérium (BM) előtt. Tovább olvasom